Zajzoni Rab István: Holtig szeretlek

Holtig szeretlek
Téged, angyalom,
Mit érted érzek,
Zengni nem birom.

Egy szó ajkadnak
Hajnalbiborán
Boldoggá tenne,
Mindörökre tán.

E szót: “szeretlek”
Sugnád csak nekem,
Nem volna drága
Érte életem.

E szóra szívem
Fölvirágzanék,
Mint kikeletkor
Rózsasarjadék.

E szóra lelkem
Látná hajnalát,
S szűzen csókolná
Ajkad biborát.

E szó, galambom,
Áldást hozna rád,
Nyugalmas lenne
Napod, éjszakád.

E szó boldogság
Ajkad biborán,
Mond el s légy boldog
Kedvesed karán.

Zajzoni Rab István: Bontsd széjjel, bontsd, te gonosz sors…

Bontsd széjjel, bontsd, te gonosz sors,
Megrongált keblemet,
Vagy teremts bele uj erőt,
Teremts uj életet.

A bú szivem virágira,
Ha hervadást lehelt;
Rontsd porig le a kertet is:
A megrongált kebelt.

Vagy hadd derüljön rá tavasz,
Nőjjön bimbó, virág,
És legyen csalogánytanya
A zöld leveles ág.

Mérj áldást, sors, rám vagy csapást,
Mindenre kész vagyok,
Csak gyorsan végezz, mert hanem –
Hanem biz nem sirok.

Zajzoni Rab István: Csalatkozás

Csak álmodám, hogy szép az élet,
Mert lelkem sirva látja már,
Hogy rózsakoszorúja fölött
A fergeteg pusztitva jár.

A bibor levelek lehullnak,
A tavasz fénye eltünik,
S a cserjelomb királyi fészke
Dalával végkép megszünik.

Erdő, mező borongó ködnek
Hordozza szürke táborát,
Mely annyi tündérszép virágnak
Emészti édes illatát!

Elhágy szivemnek égi lángja,
A gondok örvényébe száll,
S a láb, mely eddig szabad bércen,
Most rablánc gyürüjében áll.

De kínos ily csalatkozás!
Hogy szép az élet, álmodám,
És te, ki alkotál, teremtő,
Tán benned is csalatkozám.

Zajzoni Rab István: Az én agyam váltig égő bokor…

Az én agyam váltig égő bokor,
Megannyi szikra minden gondolat,
Gondolatim az ég felé törnek,
S kivilágítják a csillagokat.

Az én szívem nyíló rózsaliget,
Rajt vidám madarak érzelmeim,
S érzelmimnek nyilnál gyorsabb szárnya
Meg-meg csattan az égnek bércein.

Az én lelkem világbontó villám,
Hatalmas ura láncon tartja még,
Ám de közel van már szabad napja,
S e földnek gaza akkor porrá ég.

Zajzoni Rab István: Mi a manó?…

Mi a manó? hej de cifra
Legény lettél Zajzoni!
Ezerekkel birsz talán, hogy
Ily urat tudsz játszani? –

Tyhü, barátom, mától kezdve
Roppant nagy ur vagyok én,
Csak még kócsagtoll hibázik
Kalpagomnak tetején.

Csak kócsagtoll és sarkantyú,
Kell s én holmi gróf vagyok,
Tudom mind csak reám néznek
Lányok s ifjú asszonyok.

Eddig szerény fakó legény
Voltam s untig szomorú,
De mióta húgod láttam,
Nem fog rajtam semmi bú.

Holmi kis hitelbe került
Ez a csillogó ruha,
Ha ugy tetszik, megfizeti
A jó isten valaha.

De te, pajtás, szép húgodnak
Erről egy makkot se mondj,
Meg ne tudja, hogy vagyonom
Nem egyéb, mint csupa rongy.

Aztán majd, ha nőm lesz húgod
Jószágával s pénzivel,
Világon a legszebb éltet,
Pajtás, ketten töltjük el.

Iszunk, eszünk éjjel, nappal,
Mit szivünk, szájunk kiván,
S ki-kiszállunk szép vidékre
Kocsival vagy paripán.

Jobbra-balra dínomdánom,
A legjobb cigányzene
Leszen lelkünk kisérője.
Leszen kedvünk istene.

És ezt mind könnyen tehetjük,
Mert leszen pénzünk elég,
Szép hugocskád annyival bir,
Tán maga sem tudja még.

De addig is, hü barátom,
– Köztünk mondott szó legyen –
Egyre dicsérj engemet, mily
Jó s dús vagyok végtelen.

Sohse emlitsd, hogy nekem sok
Adósságom is vagyon,
S kivált azt ne, hogy e végett
Maholnap becsukatom.