Zerinváry Szilárd: Rügyek

Mozdulat- és hang nélkül élnek;
A cseresznyefa csókját hintik
A kósza szélnek.

Komolyan ülnek fent az ágon
És még sincs náluk szebb mosolygás
A nagyvilágon.

Bronzszínűek, hamvason zöldek,
Mintha Isten festette volna,
Ügy tündökölnek.

Körülöttük a csend a ráma;
Bennük lakik a Tavasztündér
Illatos álma.

Életparazsat rejtegetnek,
S velük együtt, rügyeznek titkon
Az új május, új csókok, álmok:
Az új szerelmek.

Zerinváry Szilárd: Esti díszmenet

Fent millió ezüst lampion ég;
Egy túlvilági parádéra
Készül az ég.

De lent is lázong a folyó, a rét
S toborozza a szél a nádas
Zöld ezredét.

Parancsraváró nyírfák és tavak
Sorakoznak és szállnak a halk
Vezényszavak.

Már sorfalat áll a virágsereg,
Feszes vigyázban áll egy felhő
És tiszteleg.

Tele nézővel a Hold udvara
S indulóra zendít a tücskök
Zenekara.

S az ég fekete parkettje felett
Hullőcsillag vágja az égi
Diszmenetet.

Zerinváry Szilárd: Tavasz a réten

Színek csatáznak kint a réten,
A lombok égnek:
Nótázó kedve van a tarka
Tavaszi rétnek.

Dalolok én is: nincs mar semmi
Mi visszafájjon:
Fehér lepkék becézik egymást
A gyöngyvirágon.

Csilingelnek a zöld mohák is
Amerre járok:
Ezer bogárkát óv, melenget,
Ringat az árok.

A patak is megáll egy percre,
A rűgy kipattan,
A szél tapsol, a fű is mesél
Suttog alattam.

Illat suhan – a fák fülelnek,
Meredten állnak –
Piros pipacs telefonál
A búzavirágnak.

Zerinváry Szilárd: Ősz előtt

Már csak a holdfény ég felettem:
A napsugarat réges-régen
Elsirattam és elfeledtem.

Tovatűnsz Te is: az emléked
Aranyágon fekete rózsa,
S a szirma lehull, tovaszéled.

Egy dal maradt csak meg Belőled,
Ezt neked adom: legyen mintád,
Hogy az álmokat továbbszőjjed.

A bánatomnak mély az árka.
S a multunk úgy ég benne, mint egy
Szomorú szentjánosbogárka.