Pedagógusnapi versek

A pedagógusnap egy igazán remek alkalom, hogy megemlékezzünk az összes pedagógusra és felhívjuk a figyelmet önzetlen és nehéz munkájukra. Minden évben június első vasárnapján tartjuk. Összegyűjtöttünk 11 szép verset ezen alkalomból.

1, Jankovich Ferenc: Tanítónknak

Mi már tőled sokat kaptunk,
de tőlünk te keveset.
Az arcodból, a hangodból
sugárzik a szeretet.

Fogadd tőlünk ezt a csokrot,
mit kötött a szeretet!
Hála, hála mindig hála
jó tanítónk teneked.

2, Szőke Jenő: Pedagógus napra

Távolból elnézzük a kékellő erdőt,
enyhe szélfuvallat hajt egy bárányfelhőt.
Napot nem takarja aranyló sugara,
szórja szerte fényét pedagógus napra.

Mezei virágok pompáznak a fényben,
vibrál a délibáb néma rezdülésben.
Hajladozó fűzfa ad nyugtató árnyat,
sok kis iskolásnak, kik most erre járnak.

Vadvirágot szednek, csokorba kötik azt,
dallal köszöntik ők, a késői tavaszt.
Majd viruló arccal, remegő kezekkel,
tanároknak adják, hálás szeretettel.

3, Mentovics Éva: Pedagógusnapra

A-tól ZS-ig megismertünk minden betűt mára.
Számokat is tudunk írni füzetbe, táblára.

Képeskönyvből már egyedül olvassuk a verset.
Azt is tudjuk, ez nem minden ez még csak a kezdet.

Vágyunk mindig új tudásra, jönnek a miértek.
Tanítasz és szeretsz minket, tudjuk, hogy megérted.

Fáradoztál sokat értünk, volt öröm, és bánat.
Hálás szívvel nyújtjuk Neked most e virágszálat.

Elsuttogja e kis virág hajladozva Néked,
Köszönjük a sok új tudást, ezt a vidám évet.

4, Kosztolányi Dezső: Az iskolában hatvanan vagyunk

Az iskolában hatvanan vagyunk.
Szilaj legénykék. Picik és nagyok,
s e hatvan ember furcsa zavarában
a sok között most én is egy vagyok.
Ez más, mint otthon. Festékszag, padok,
a fekete táblácska és a kréta,
a szivacs hideg, vizes illata,
az udvaron a szilfa vén árnyéka
s a kapunál – az arcom nézi tán? –
egy idegen és egy merev tulipán.

Ez más, mint otthon. Bús komédia,
lélegzet visszafojtva, félve nézem,
hatvan picike fej egyszerre int,
s egyszerre pislant százhúsz kis verébszem.
Hatvan picike, fürge szív dobog,
hatvan kis ember, mennyi sok gyerek
Amerre nézek, mint egy rengeteg,
kezek, kezek és újra csak kezek.
Mint kóc babácskák a török bazárba,
egy hűs terembe csöndesen bezárva,
az orruk, a fülük, mint az enyém
s a feje is olyan mindenkinek.
Mi végre ez a sok fej, kéz, fül, orr,
sokszor csodálva kérdezem: minek?

5, Jankovich Ferenc: Tanítónknak

Mi már tőled sokat kaptunk,
de tőlünk te keveset.
Az arcodból, a hangodból
sugárzik a szeretet.

Fogadd tőlünk ezt a csokrot,
mit kötött a szeretet!
Hála, hála mindig hála
jó tanítónk teneked.

6, Tasnádi Varga Éva: Tanítómnak

Szép virágcsokromnak
köszönt minden szála,
nem fáradtál annyit
év közben hiába!

Könyveim, térképem
becsukódnak rendben,
s megtelt füzeteim
beszélnek helyettem.

Hófehér lapjukon
betűk sokasodnak,
mit nem tudtam tegnap,
megtanulom holnap.

Oktattál, neveltél,
oly türelmes voltál,
s velem együtt köszönt
lásd az egész osztály!

7, Donászi Magda: Pedagógusnapra

Ma, amikor az egész ország
hálás szívvel néz ide,
szeretetet, köszönetet
ver mindnyájuk kis szive.

Azt a sok jót, amit kaptunk
meghálálni mint lehet?
Kérdezgettem a virágot,
kérdeztem a levelet.

Nem feleltek, de a virág
felém intett vidáman,
amit a szó el nem mondhat,
itt van egy szál virágban.

8, Kónya Lajos: A tanító

Jól ismeri az életet.
Hány tágas ablakot nyitott!
Szemei most is fényesek,
Negyvennégy évig tanított.

Csodálatos nagy-nagy dolog.
Évente harminc… s lepereg
negyvennégy év, így -számolok-
ezerháromszázhúsz gyerek!

Gyerekesebb kissé, vígabb
másoknál. Szava nyugtató.
Kereste -mondja- a minap
egy vállalat-igazgató.

Köszönöm, hogy megtanított
rajzolni, körzők és szögek
szavára nyílt meg a titok-
mindent önnek köszönhetek!

9, Füle Lajos: Pedagógus

Én nem tudom, milyen erő kell
hozzá, de több kell az enyémnél.
Olykor el-eltűnődöm én is,
mit is jelent húsz-harminc szempár
fénylő tükörtermében élni,
hol éle van minden igének,
árnyéka van minden hibának,
hol húsz-harminc sötétkamrában
hívják elő folyton a percek
éles, kemény, hiteles képét.

Könnyű nekünk beszélni ezt-azt,
nagy szavakkal egymást dobálni,
de ő, kinek minden szavával
megannyi kis magnetofon zeng
tele otthont, utcát, jövőt, ő
felelősség nehéz vasával
vértezve jár, s – bár tán nem érzi –
hétköznapok nagy hőse köztünk,
szebb holnapok jobb emberéért
titkon vívott nehéz csatáknak
ismeretlen, hős katonája!

Mikor fogunk szobrot emelni,
s fogunk-e hát neked, magunkban,
“LÉLEK SZOBRÁSZA”:
PEDAGÓGUS?!

10, Kiss Kálmán: Tanítónk

Betűket adott nékünk s számokat,
s mi úgy éreztük: gazdagok vagyunk.
Micsoda öröm volt, hogy olvasunk!
És olvastunk és olvastunk sokat.

Adott, adott ő szép mámorokat.
Büszkén éreztük: lázas az agyunk,
minden dologra van pontos szavunk,
s a legfőbb kincsünk lett a gondolat.

A katedrán állt ő, és csak adott.
Hogy is feledhetnénk a mosolyát?
Tőlünk gyakran csak csínytevést kapott,
bolondokháza lármás iskolát.

Előtte most horgasztott fővel állunk,
zavartan nézve néhány szál virágunk.

11, Osváth Erzsébet: Igazi ünnep ez a nap!

Ünneplőben van ma az osztály:
a tanterem, a gyerekek.
Jókedvű fák játékos lombja
az ablakokba integet.

A lárma, a zaj elhal lassan,
pisszenés sincs, oly nagy a csend.
Oly nagy a csend és oly szokatlan,
mintha nem lenne senki bent.

Egyszerre csak nyílik az ajtó,
tanítónk arca felderül.
Tarka, mosolygós csokrok várják
szótlan, meleg üdvözletül.

Karmester nélkül zeng az ének.
Sok gyermekhang szárnyra kap.
Madárdal kíséri a kertből…
Igazi ünnep ez a nap!

Erről a szokásról részletesen olvashatsz a Pedagógusnap című cikkben.