Takáts Vilmosnak
Hiába kutatsz, nem látsz zászlót
sötét kezemben, hűs sisak
se nyomja fürtöm. Nem fogadta
a készülő sereg fiad.
Te hittél bennem, és én benned,
s most nem felejtem már soha,
hogy fegyverkeztem és hiába,
fülembe tép a mostoha,
a drága kürtök búcsuzója,
belém hasít és meggyötör.
Kibomlok, gyenge ág a szélben,
a szív utólszor tündököl.
Utolsót lobban ifjúságom,
s kiolt a vak önkívület.
A többiek nyeregbe szállnak.
Hideg a hajnal és süket.
Mi lesz velem most? Nézz szemembe.
Ha nem te, hát ki szánna meg?
Te nem lehetsz, te nem vagy rosszabb,
te jobb vagy, mint a többiek!
Ha megszültél, most nézz szemembe,
ha szeretsz, most meghallanád,
mit én már mindörökre hallok:
a távozó sereg zaját.
