Oda van már, minden oda!
A koszorú fejeden;
Czél nélküli tengődés lesz,
A mely nem visz soha révhez,
Az én egész életem.
Vallásom volt a szerelem –
És te angyal fölöttem,
Nekem a világ sem elég;
Én a boldogságnak nevét
Csak nevedhez kötöttem.
És most minden, minden oda!
Élsz és mégis halva vagy,
Élek én is, de nem élek:
Csak ugy hány engem az élet,
Miként forgácsot a hab.
Oda van még fájdalmam is,
S oda minden dalaim:
Gúnyirat lett minden dalom,
S mi bennünk van, rám kaczagó,
Nevetséggé lett a kín.
