Territórium
Védés; a sas vércsét űz.
Szükség törvényt bont!
Az erősebb győz.
Vadvilágban ez rendszer.
Nem kegyetlenség!
Élet ösztönös,
Szükséges létfenntartás.
Természetszerű!
Harc táplálékért,
Terület védelméért.
Elsődleges ok!
Állat nem gyilkol
Csak úgy…gőg-hatalomért.
Szolgája nincsen!
Dunatőkés, 2024. április 2.
Híg a fény erő,
Napnak búbja látszik csak.
Elkullog mára.
Sompolyog az éjszaka,
Nyugtat erdőnek szaga.
Erdőszéli rét
Mesés történet szövő.
Vadvilág-mozi.
Csend honol már vidéken,
Csoda villant… sebtében .
Rókát űz az őz.
Esti bátorságpróba?
Anyai ösztön!
Létért folyik a csata,
Állatoknak naponta.
Nyúl résen kémlel.
Kivételes pillanat.
Hihetetlenség!
Nem hisz saját szemének,
Amazont vél egy őznek?
Dráma elillan,
Róka iszkol sebesen.
Gida öröme!
Vigadhat a csemete,
Nagy anyjának hőstette.
Kurta jelenet
Élet-próbatétel volt.
Élmény megmarad.
Állat tanul magától,
Ember ritkán…hibákból!
Dunatőkés, 2024. május 13
Úgy néz rám, hogy majd’ megszólal.
Figyel minden porcikája.
Tettre készen azt fürkészi,
Hogy mit csinál a gazdája.
Szemei csak úgy ragyognak.
Azt üzenik, jöhet bármi,
Kutyaszíve rajongással
Fog minden nap hazavárni.
Estefelé, amikor már
Világunkba csend költözik,
A kutyatárs az embere
Mellé odagömbölyödik.
Szavak nélküli jelzések.
Nem kell más, csupán csak ennyi:
Érezni a ragaszkodást.
Szeretni, szeretve lenni.
Leírok most egy kis mesét
tanulsággal tele van.
Most tudtam meg éppen én is
a szamárnak teje van.
Gondoltam, hogy megvizsgálom
ezt a tudományos tényt.
Ezért aztán ki is húztam
istállójából szegényt.
–Mutasd szamár. Hol a tőgyed?
Gondolom hasadon lóg.
A teheneknél láttam én már
ilyesmit, vagy hasonlót.
Nem is tetszett a szamárnak,
hogy a hasát vizslatom.
Megharapta fenekemet
azóta is fáj nagyon.
Meg is untam a tudományt
tovább már nem érdekel,
hogy ez a harapós jószág
talán tehénként tejel.
Azért írtam le papírra
ne felejtsem szavamat.
Nem is akarok én látni
agya maradt szamarat.
Egyszer a szarkához
Gilice betoppan:
»Taníts, hogy kell fészket rakni,
Te tudod legjobban.«
»Szívesen, hugocskám!«
Dolgozik már rajta:
»Csak így, csak úgy, csak, csak, csak,«
Mindegyre azt hajtja.
Szótlanul ott ülni
Gilice is restel,
Búgó hangján: »Túdom, túdom,«
Beszélgetni kezd el.
»Hát csináld, ha tudod!«
Szarka mond haraggal,
Félbe-szerbe hagyja dolgát
S elrepül azonnal.
Szarkáéhoz képest
Fészke gilicének
Ezért maradt csak egy darab –
Eddig tart az ének.
Ha hiszitek,
ha nem is,
volt egy kutyám
nekem is,
piros volt az orra,
lapulevél nagy füle
lelógott a porba.
Csoda egy kutya volt:
holdsugáron
lovagolt,
s csillagfejű csikókat
terelt udvaromba.
Csodálkoztok?
Elhiszem.
Nem láthatta
senki sem.
Fénykép sincsen róla.
Én is csak egyszer láttam,
úgy álmodtam róla.
Paripám csodaszép pejkó,
ide lép, oda lép, hejhó!
Hegyen át, vizen át vágtat,
nem adom, ha igérsz százat.
Amikor paripám ballag,
odanéz valahány csillag.
Amikor paripám táncol,
odanéz a nap is százszor.
Három nyuszi ül a fűben
füleiket hegyezik,
nem messze egy káposztaföld
abból kéne egy nekik.
Nem könnyű ám odajutni
nagyon sok az akadály,
kerítéssel körbevéve
nagy kutya ott a király.
Tanakodtak, tanakodtak
mitévők is legyenek,
hogy a kutyát kicselezzék
így káposztát egyenek.
Rájöttek a megoldásra
cselekedtek is gyorsan.
Hárman futnak három felé
így lesz a kutya gondban.
Az erő a csapatban van
jöttek rá a kisnyulak.
A kutyacsősz mit tehetne?
Háromfelé nem futhat.
Kergetett is egy kisnyulat
kettő káposztát lopott,
meg is lett a szép zsákmányuk
mind a három jól lakott.
Bál van ma az erdőben,
répák sülnek a sütőben.
Lesz itt sok finom falat,
annyi van hogy meg is marad.
Szegény egér lesántult
a lába nagyon megfájdult,
találjunk ki valamit
hogy felejtse bajait.
Mit tehetnénk most akkor?
Ő ráfázott már sokadszor.
Nem mehet gyógytornára
meghívták hát vacsorára.
Mondja bagoly : – Nem jó így,
van itt egy doktor meggyógyít.
Gyertek a rendelőmbe
oda fel a dombtetőre.
Gondolták az állatok,
lábasok és szárnyasok,
segítenek egérnek
együtt könnyebben felérnek.
Cincér néni kérdezi,
mert sok esze van őneki:
– Mi lesz a káposztával
és a sok – sok uborkával?
– Valaki még elcseni,
most kellene elrejteni.
Apró mókus szólalt meg:
– Most nincs idő, itt a beteg.
– Itt áll ez a kis kecske
jó erőteljes a teste,
bízzuk meg hát a komát
hogy őrizze a lakomát.
Úgy is tettek ott hagyták
elindult hát a társaság,
ám mire visszaértek
már eltűnt az összes étek.
A kis kecske volt csak ott
és roppant módon jól lakott.
Mi ebből a tanulság?
Kecskére ne bízz káposztát!
Fáradt ló baktat az úton
bánat ül barna szemén,
szakadt bőrszíj himbálódzik
régen oly büszke fején.
Víg csikóként kint szaladgált
harmatos rétek gyepén,
édes kislány csengő hangja
szólította a nevén.
Sorsa eltépte a lánytól
szekereket húzhatott,
ostorok csapásaitól
fájó könnyet hullatott.
Midőn elfogyott ereje
nem volt jó már semmire,
begurult hentes szekere
eljött, hogy őt elvigye.
Valaha volt büszke állat
félelmében remegett,
de összeszedte az erejét
és a bőrszíj engedett.
Csengő hang szól most az úton.
Te vagy kis lovam? Gyere!
Mára felnőtt kis gazdája
rohan ott szembe vele.
Könnycsepp hajtja el szeméről
rajta ülő legyeket,
megtalálta a boldogság
nem kívánt ő egyebet.
