Barátság témájú versek

Reményik Sándor: Egymás helyett

Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.

Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim
Hazajáró lobogását látom.

De néha őt kísérti egy-egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom,
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.

Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.

Ha találkozunk egy más csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik.

Lám Bélának

Katona József: Barátomhoz

Róllad emlékezek
reggeli
első elmélkedésimben –
róllad gyűlnek ezek
estveli
vég elcsendesedésimben! – –
Te, kivel a Schillereket
csodálván, a hét egeket
befogni erőlködék. –
Emlékezel-e te
felőllem?
ha néha szemeidbe tűn
a szép Nap kelete:
oh, ha nem,
ébredj fel ez egy-két betűn!
Nekem minden Napnyugot
Zephire igy susogott:
a Lélek nem változik.

Babits Mihály: Medve-nóta

Fordul a világ, kiborúl alólam.
Megkapaszkodtam peremén egy dombnak.
Kis ház, börtönöm vagy-e? csillagnéző
tornyom-e? Barlang

kell a medvének, ha megunja táncát
a vásár padján s kiszökik magányos
bérc közé; mint én vonulok most tüskés
bérci-magamba.

Más vagyok mint más. Magasan, tüskésen,
így kell már élnem, s ha te nem volnál itt,
tán nem is látnék melegebb szemet zord
csillagokénál.

Más vagyok mint más. Minek is tagadnám?
Lásd, a föld kibillen alólam, és mint
visszatérő láz, kamasz éveim vad
gőgje megújul

s mindentől eltép. Köszönöm, hogy itt vagy.
Szólj egy szót, s én úgy teszek egy szavadra,
mint szökött mackó ha vidám kedvében
bércei közt új

táncra áll kétláb a vadonban; mancsán
zeng a cintányér ami rajta még; az
éji vándor hallja, megáll, s az erdő
titkain ámul.

Ungvárnémeti Tóth László: A sok barát

Szükség szerez, szükség csinál,
Szükség tanít barátokat,
‘S szükség szerént kell a’ barát,
Asztal barát, és pénz – barát;
Születetés-barát, ‘és fény – barát;
Nemzet-barát, és honn-barát;
Tudomány-barát, és hír-barát;
Szégyen-barát, és kár-barát,
‘S a’ mennyi szükségünk vagyon,
Mind annyi féle a barát. –

József Attila: Miért mondottál rosszat nékem

Miért mondottál rosszat nékem?
Én nem bántottalak, barátom,
Hogyha valamiért haragszol,
Szívesen bocsánatot kérek
S szeretném, ha most velem jönnél,
Megnézzük majd a favágókat
S leheverünk együtt az erdőn,
Fejünk fölött hullámzanak a lombok,
Hűs tengerfenékről az eget nézzük,
Ahol meg zsenge felhők lombosodnak.
Ott nagy nyugalom karol majd belénk
És nékünk az most olyanigen jó lesz,
Háromszoros a jó, ha kettő kapja,
Azért szeretném, hogyha velem lennél,
Mig odahallik este a harangszó,
A bogáncsokat leszedjük egymásról
S hazaballagunk éppolyan fáradtan,
Miként a kapás, szótalan munkások,
Akik a földek békés erejébe
Százannyit termő magokat vetettek.

1924. január 23.

Baróti Szabó Dávid: Barátság

Míg puhán hord a csapodár szerencse,
Számoson kelnek s csakhamar barátid;
Majd ha nagy finnyás öliből kihajtand.
Mind eloszolnak.

Nézd eme sok száz jövevény galambat:
Fényes házaknál keres ez lakóhelyt;
Nem szeret rongyos fedelű toronyba
Hordani fészket.

Mindenütt híven követőd az árnyék,
Míg arany színbenn egeken van a nap:
Ez lenyúgodván, amaz is legottan
Mind elenyészik.

Futnak a hangyák az üres veremtől:
A saját hasznát kereső barát is
A vagyonjából kifogyott barátját
Messze kerűli.

1786.

Verseghy Ferenc: Rozílishoz

Mit? Rozílis! illy korodban
arra kérhetsz engemet:
hogy tenéked, mint barátod,
felszentellyem szívemet?

Nem tudod te, a’ barátság
melly nehéz olly szívek köztt,
mellyek választást nem tudnak
a’ barát ‘s a’ kedves köztt.

Kérj szerelmet, szép Leányka!
Még virágzik életünk.
Ötven esztendős korunkban
mint barátok élhetünk.

1791.

Vöröss Lajos: Köszöntő versek egy Barátom’ Névnapjára

Ha bár kemény tsattogással
Hulnak az ég kövei,
Bár zúgjanak mormolással
A’ Foljóknak vizei
Bár az édes
És negédes
Kristály patak’ tsergése
Tsergedezzen,
‘S Zengedezzen
A’ víg madár’ zengése:
De nem rettent, sem az első
Félő háborgásával
Mert bátorít az a’ Felső
Hatalmas jó voltával;
Nem szenderít,
Semmi szerit
Még emez sem teheti
Sőt ébrékeny,
És érzékeny
Szívem ezt tsak neveti.
Mostan im e! Fel is serkent
Híven köszöntésére,
Ének módja legyen versent
Annak tiszteletére,
Kit lelkemből
És szivemből
Mindenemből szeretek,
‘S Azt szeretvén
Ölelgetvén
Tsókokkal tisztelhetek.
Élj hát nemes szivű Barát!
Kinek N. a’ neve.
Mutassa bár az agyarát
Az irigység eleve;
De tsak lészen,
Oljan készen
Mindenikönk reája,
Hogy majd gántsot,
És rablántzot,
Vetünk ketten alája.

Érzékeny versek c. kötet, Pest, 1817.