Barátság témájú versek

Kisfaludy Atala: Flórához

Elriasztva, megsebezve,
Nem találva föl helyét,
Lelkem üldözött galambként
Megpihenni száll feléd.

Hozzád nem hat az irigység,
Nem hat el a rágalom,
Nálad, mint a költ? mondja:
“Mosolyog a fájdalom.”

Bájkörödben nem követi
Hideg tél a szép tavaszt,
S a bánatos kis fülmile
Hymnust zeng ott, nem panaszt.

Nálad ragyogóbb a csillag,
Mert szemed megbámulá,
S kékebb az ég, mert reméli,
Hogy te dalt mondasz reá.

A nap szelidebben küldi
Fényes sugarát feléd,
Hogy ne keljen nélkülözni
Szép szemed tekintetét.

S a kis virág megtudván, hogy
Hervadásán könyezel,
Azóta, hogy ne könyezzél,
Nálad az sem hervad el.

Szeretettel tekint le rád
Az egész nagy természet,
Ah, tégedet még a hideg
Emberi szív is szeret.

Bocsáss meg hát, hogyha sértve
Nem találva föl helyét,
Lelkem üldözött galambként
Megpihenni száll feléd.

Teleki József: Igaz barát képe

Ha e hasznon kapzsi világ várhatja még,
Hogy valaha adjon mást is olyant az Ég,
Akit a barátság szent tüze úgy éget
Hogy nem esmér annál főbb gyönyörűséget;
Akivel aranynál tisztább szereteti
Barátjáért maga hasznát megvetteti;
Kihez fösvénységnek még árnyéka sem fért,
Mégis fösvénnyé tud válni barátjáért;
Maga javát önként s bőven osztogatja
Barátjáét mint a fösvény kuporgatja,
Egyszóval akinek nem lészen magára
oly gondja koránt is mint a barátjára,
kivált ha kit ahhoz köténd ily szeretet
kitől semmi hasznot se nem vár, se nem vett.
Azt a késő világ hogy jól megdicsérje
s dicséretét mégis érdeméhez mérje
elég dicséret lesz, ha tartja méltónak,
hogy hívja második Málnási Lászlónak.

Kisfaludy Atala: Nellihez

Ha elnézem a tavasznak
Ártatlan virágait,
Visszahozzák emlékembe
Gyermekkorunk napjait,
Midőn az életnek még csak
Mosolygását ismerénk;
Midőn, hogy az egész világ
Egy rózsáskert – azt hivénk;
Midőn legédesb reményünk
Volt bimbózó rózsafánk,
Midőn könyet csak haldokló
Kis galambért hullatánk;
Midőn még az ég derültebb,
Édesb a madár dala,
A virág még illatosabb,
A nap tündöklőbb vala.

Akkor és most! E két perecz közt
Hány csalódás s tévedés!
E két percz közt mennyi álom,
Mennyi kinos ébredés!
Két rövid percz, s közte mégis
Mennyi bú és fájdalom,
Mennyi elhervadt reménység,
Mennyi kedves sirhalom!
A sok csillag mind lehullott,
Most olyan sötét az ég!
Elhervadt szép tavaszunkból
Csak egy virág nyilik még:
Te vagy az, te hervadhatlan
Örök szép égi virág,
– Szivem megszentelt érzelme –
Te vagy az, óh barátság!

April 5-én

Fazekas Mihály: A sok baj

Héj, jó fiúk! be sok bajt
Kell érni e világon;
Meg hány ezernyi bosszút
Kell nyelni a becsüllet
Útján bakácsolónak.
Csak végye gondolóra
Akárki, úgy találja:
Hogy sok cudar gazember
Csupádokonn azért van
E jó világra csapva,
Hogy másokat gyötörjön.
Hogy a gutába nem tud
Az a goromba csürhe
Békével ellegelni?
Jobban körültekintvén
Itt léte kurtaságát,
Mely oly hamar lerusszan,
Mint szinte egy csupor bor
A porbelepte gégén.
Fiúk! örömbe töltsük
Rövidre tött időnket.
Szeressük a barátot,
Nevessük a bolondot;
Hát a töméntelen bajt
Hová tegyük nyakunkról?
Biz’ azt, fiuk, az egymást
Váltó palack borokkal
Fecserljük el naponként.

Reményik Sándor: “Az ismeretlen Istennek”

Nem hódításra indultunk mi el
A végtelenből, – csak találkozásra.
Testvér, a mi testvérségünk
Ezért oly ritka, szép és drága.
Nem hajtottuk a lelkünket igába.
Egymás lelkét prédának sose néztük,
Szemmel nem vertük, szóval nem igéztük.

Maradtunk szabadok a szeretetben.
Maradtunk egyenlők a szeretetben.
Maradtunk testvérek a szeretetben.

Egymás lelkében tiszteltük a törvényt.
S a végzetet, mint napsugárt és örvényt.
A törvény betűje ha összevágott:
Ujjongva hirdettük a rokonságot.

S ha egymás lelke tájait bejárva,
Rábukkantunk egy nekünk idegen,
Ismeretlen istenség templomára:
Oltárát virággal szórtuk tele,
És szóltunk csendesen: bár nem enyém,
Szenteltessék meg mégis a neve.

Szenes Hanna: Magány

Ha találnék embert, ki mindent megért,
Kutatás nélkül, hallgatva
Hazugság nélkül nem vallatva,
Nem kérdezve, mit és miért.

Mint fehér abroszt göngyölíteném fel,
Szívemet, lelkemet egyaránt,
A szennyét és az aranyát
S ő csak értene értelemmel.

S ha a szívemet kifosztottam,
Mindent odaadtam majd,
Nem éreznék bánatot, bajt,
Úgy érezném, meggazdagodtam.

Givot Zeid, 1942. augusztus 14.

Földi János: Barátság’ Tűköre

Bóldog korodba’, látod,
Igen sok a’ barátod.
Szorúltt korodba’, látod,
Igen kevés barátod.
Ki úgy nevez ma, látod,
Kosánt se’ mind barátod.
Ki rád mosolyga, látod,
Gyakorta nem barátod.
Bor közt akadtt barátod,
Borod’ barátja, látod.
Ki el-felejte, látod,
Nem vólt igaz barátod.
Hóltig szeretne, látod,
Ha vólna hív barátod.
E’ tükörötske, látod,
Tanít, ki hát barátod,
Szorúltt korodba’ látod,
Ha vólt igaz barátod.
Ki minden űgybe’ látod,
Meg-áll, az ám barátod.
Az illy igaz barátod’
Betsüld örökre, látod.

Bárd Miklós: Meghivó

Mivel a hegy nem jön, – én megyek a hegyhez.
– Kényszerű bölcsesség, illik Mohamedhez.
Csakhogy én nem jöttem kényszerűség végett,
Mikor szeretettel bejelentem néked:
Bizsereg a tavasz, erembe’, vénámba’,
Nem állom itt soká, kiszállok Földvárra,
S mint költöző madár, a nagy útban fáradt,
Elfoglalom megint elhagyott tanyámat,
Szép Ara-villámat.
S mikor ezt hűséggel bejelentem néked,
Kedves egy cimborám, teszem ezt a végett,
Hogy ami “magamé”, legyen részed abba’,
S mely ablak szemével néz a Balatonra,
Azt a szerény traktust úri mivoltában,
Jó szívvel, szép szóval néked fölajáljam.
Költözz bele, kérlek, érezd magad otthon,
Míg a kurta nyár tart, ne tengődj a gondon,
A zsongó víztükör vonzó közelében
Éld velem a nyarat balatoni fényben,
Fittyet hányva e rút, megfakult világnak. –
Bizakodva hívlak, szentül odavárlak.

1932. Kemény Árpád bárónak