Bírlak-e, vagy csábúlt szemeim játéka im e kéz,
És e hókebel és e picin édes ajak?
Illat-e ez, melyet beszivok szomjamban aléltan,
S melynél olvadozok, láng-e ez angyali szem?
Úgy van! egész tündérország bűbája körűlfont,
S én gyönyörérzékből istenek álma vagyok.
1832.
Amit vágyad kivánt,
Reményed esdve kért,
Megadták istenid
A legszebb földi bért:
Szeretsz s szeretve vagy,
S szerelmed gondjai
Gyönyörre fejlenek,
Mint Éden álmai.
Mi jót kivánjanak
Ehhez barátaid,
Mint, hogy kisérjenek
A sírig álmaid.
1838. október 25.
Amíg te nem szűnsz
Szeretni engem,
A bú is elvesz –
Bohó, szerelmes
Dal él szivemben.
S amíg dalom van
Bohó szerelmes –
Szivedben addig
A bú is alszik,
A bú is elvesz.
Nem is lenne azután szó
Galamb búgásáról,
Rózsa nyilasáról:
Ha egymásé lennénk mi…
Ha valami nagyon, nagyon
Szépet mondanának,
Akkor a világnak
Rólunk kéne mesélni.
Nem is beszél talán másról
Galamb az erdőben,
Virág a mezőben,
Csak örökké ellenünk –
Könyörögnek az istennek:
Galamb: búgásában,
Rózsa: nyilásában,
Hogy mi egygyé ne legyünk.
Pedig minek könyörög ugy
Az erdők galambja!
Hisz ugy se akarja
Ezt maga az isten se;
Jó az isten, – de a minőt
A mennyben sem látott:
Oly nagy boldogságot
Itten még se nézhetne!
