Ez megesküdt szép pár reád az áldásom,
Sőt boldogságtokra ez tanácsadásom:
Akármit beszéljen a pap, ne higgyétek
hogy elfelejteni az esküvést vétek.
Sőt én arra kérlek, hogy felejtsétek el,
ahol szeretet van, ott egyéb lánc nem kell.
Másként is a hitlés igen gyenge kötél,
A szeretet nélkül könnyen viszi a szél,
Azért ez nálatok örök szállást végyen,
s így az esküvéstek haszontalan légyen.
Esküvő témájú versek
Nagy Imre: Szép a’ leány
Szép a’ leány, midőn szemén
Szerelmi tűz ragyog,
A’ föltalált rokon sziven
Mulatva andalog, –
Forr és hevűl, és arczain
Föllángol a’ szerelmi kín.
Szebb, a’ midőn szívérzetét
Szelíden vallja meg,
És íhlelt lelke’ húrjain
“Szeretlek” hang rezeg,
‘S megszállva egy nagy gondolat,
Forró csókot mosolygva ad.
Legszebb, midőn oltár előtt
Mátkával fog kezet,
‘S körűl-özönli egy varázs
Jövő ‘s kéj érezet,
Bájos jövő hű férj’ ölén,
Kéj a’ jövőnek édenén.
1837.
Földi János: Enyim Juliska
Örömömnek gyönyörű hajnala tetszik!
Jegyesem már, kit akartam Juliánnám!
Jegyesem már Juliannám! – örömöm hajnala tetszik!
Ha Juliskám maga szívébe vesz engem,
Nem irígylem sem ama Gracchusok anyját,
Sem ama trójai herceg piperézett Helenáját.
Az Apollóm s Eratóm karjai közzűl
Megyek immár Julisom karjai közzé,
Julisom karjai közzűl meg azok karjai közzé.
Te vagy immár bizodalmam! Te reményem!
Te maradj tárgya szerelmemnek örökre
Juli kincsem! Juli szépem! Juli diszem! Juli fényem!
Torkos László: A távozóhoz
Egv-két napig vagy még közöttünk,
Egy-két rövid napig csupán,
Egy-két napot ha tűnni látunk,
Virágtalan fa lesz családunk,
Nem lesz körünkben már leány.
Oh édes gyermek, kit sokáig
Mint kicsikénket ölelünk,
Bár boldogságod véled érzi,
A gyenge szivet mégis vérzi,
Hogy nem lész többé a miénk!
Midőn az első tovaszállott,
Mint fészkéből kinőtt madár,
Vigasz volt ajkad csacsogása –
Ah nem hat mar soká varázsa,
Vig fecske szállj, eltűnt a nyár.
Kart-karba öltve nem kisérsz már,
Elöttem karján más vezet,
E kép is eltün nem sokára,
Kihagysz a férj hivó szavára,
Kiszállsz s üres lesz itt helyed.
De nem kesergek, – örömedre
Ne vonjon árnyal bánatom;
Hisz mi maradhat a szülőnek
Szülöttitől, ha nagyra nőnek,
Mi a közös sors, jól tudom.
El hát a dőre fájdalommal!
Érettem bús könyüt ne ejts,
Légy boldog, örvendj, meg ne érjem,
Hogy vágyad minket visszakérjen, –
Inkább örökre elfelejts!
Reményik Sándor: Idegen vendég a kánai menyegzőn
Itt is, ott is menyegző, Kána.
Öröm villan e bús világra.
Ritka, drága kicsike ünnep:
Az arcok egymásra derülnek.
És hivatalos vagyok én is
Az öröm asztalánál mégis.
Ülök. A szívem halott-fáradt.
Korcs szóra nyitom csukott számat.
Nevetek, és a nevetésem:
Mint göröngyhullás temetésen.
Mint száraz haraszt-zörgés ősszel…
Így örülök az örvendőkkel.
Asztalfőn, dicsfényben derengve
Ül a fájdalom fejedelme.
Mély, szemrehányó szeme rajtam:
Mért csak ilyen az én vigalmam?
Mikor Ő itt percre megállott,
Megáldotta a vigasságot.
Mikor vedernyi borral, vérrel
Lángol az első csodatétel.
Ő most nem gondol szegre, fára…
Ki mer hát búsabb lenni nála?
Uram, fájdalom fejedelme,
Ki ülsz az asztalfőn derengve,
És akarod: tavasszal, ősszel
Örüljek az örvendezőkkel:
Tedd, hogy igazán örülhessek,
Magamtól megmenekülhessek.
Örömben, bánatban egyképen
Hadd legyen nekem békességem.
Korcs szót ajkam ne virágozzon,
Torz nevetésem ne buggyanjon.
Kedvem másnak kedvét ne szegje,
Derülten nézzek mindenekre.
Az élet ritka, drága ünnepén
Ne legyek ünneprontó jövevény.
Uram, ha szemed némán vádol,
Jusson eszedbe: én nem ittam
Első csodád bíbor borából.
Sántha Károly: Margit esküvőjén
I.
Kertedben a virágok
Kis fejőket lehajtják,
S halk, titkos hangon mindcsak
A nevedet sóhajtják.
Mely már kinyílott félig,
Kelyhök’ bezárják újra,
Szomorúan tekintgetnek
Menyasszonykoszorudra.
Most kezdtek csak bimbózni,
S hervadtan epedeznek,
Szép szemüket lecsukják,
S könyeket permeteznek.
Itt bujkál a tavasz már,
Tapsolnak a faágak,
Kék szeme mosolyog már
A kedves ibolyának.
Te távozol s elbúvik
A kikelet, e tündér.
Az ibolyák keresnek:
Testvérünk, hova tűntél!
II.
Fehér liliom te,
Viruló virágszál:
A szemem harmatja
Kicsordul s reád száll –
Viruló virágszál.
Kedves kis leányom,
Koszorús menyasszony,
Fejedre az ég is
Áldást harmatozzon –
Koszorús menyasszony.
Mint fehér galamb állsz
A szent oltár mellett,
S imámba foglallak,
Szívemhez ölellek
A szent oltár mellett.
Lelkemből lelkedzett
Leányom, légy áldott;
Szerelem fájáról
Szedd a boldogságot –
Leányom, légy áldott!