El- bejárta Krisztus a világot,
S híveit szivökben kémlelé;
Szórva szóra sok szép tanúságot;
De tanácsit ritka ügyeié.
Látta, hogy a pénznek csalfa fényje
Kedvesebb az úr igéinél;
Míg szunnyodva hallják ezt a paptól,
Pénz szerelmeért minden hal, él.
S búslakodva ily tapasztalásán
Addig járt és kelt mindenfele,
Míg elvégre juta Nagy Kristófhoz,
Kit közszáj szentnek hírele.
Nagy Kristóf toronynyi szálasságát
Szép keresztény tettre fordítá:
Általgázolá a Vörös-tengert,
S kik jól kérték általszállítá.
Hol sok nagy hajó csak, mint az alma,
Lebdesett, s könnyebben ment alá,
Néki térdig ért; s feltürkölözve
Combig, szárazon meglábolá.
Mint két cserfa, olyan izmos karjain
Úgy mutatkozott a néprakás,
Mint csókák a Szent István agg tornyán
S ő ha lépett, mint földindulás.
Volt pediglen Krisztus gondolattal,
Hogy Nagy Kristóf embertársait
Csak kereszténységből hordja által,
Másvilágon várva érte díjt.
És hogy a valót tisztábban lássa,
Hozzá álruhában járula;
Árva gyermek módra, rongyzekében,
És mezitláb, s felkönyörg vala:
Vinné által, sinlő anyja várja
Mély sebére orvos-füveit,
S még orvoslobb ápolási közzött
Vérző szivből buzgó könyjeit.
“Ejh, te tollu! mert talán én
Általfáradok veled,”
– Monda Kristóf – “hisz eléggé
Kisújam se terheled.”
Még soká esenge, de siketnek:
Mig végtére úgy egyeztenek,
Hogy amit sok nép szokott fizetni
Egyedül azt mind fizesse meg.
S indulának; de kellősközépben
Vőn fel Krisztus isteni erőt,
S magát annyéra súlyosíta,
Hogy Kristóf tovább nem bírja őt.
Erre-arra kezd tántorgani,
Térdre, orra, hátra hullani.
A nagy bot kezében hasztalan;
Mert erője már szakadva van.
És reszketve, mint egy korhadt mester,
Feldől, s zuhanása árvizet ver.
És midőn rettenti benyeléssel
Ő a véghabot, s a véghab őt,
Fölsohajt szivében rettegéssel,
És imádá a csodás terüt.
Ekkor, mint hajnalfény éjsötétből,
Úr Krisztus kifejlik a zekéből,
És hogy a tulpartra eljutának
Ujra neki kezdett a morálnak:
“A pénz rendkívüli szomja
Alacson tettekre vesz.
A magátvető gyakran kis
Terh alatt is sülyedez!”
Hajh, de szél fútt, s a gyöngyszót elhordta;
És azért gyakran ma is találsz
Felfuvalkodott kevély nagy embert,
Kit kis terhhel könnyen megtréfálsz.
A pénz csalfa fényje is maiglan
Kedvesebb az úr igéinél,
Szunyokálva hallják ezt a paptól,
S pénz szerelmeért minden hal, él.
1840.
