Hűség témájú versek

József Attila: Csókolj, csókolj…

József Attila: Csókolj, csókolj - Mucsi Zoltán (Vers mindenkinek)

Csókolj, csókolj utóljára,
Fehér karoddal ölelj át,
‘sz elmegyek már nemsokára
S szerelmed életem ára,
Csókolj, csókolj és ölelj hát.

Már nem csókol! Nincs, nincs sehol
Én eljöttem, – ő – maradott.
Hűtlen-e már? Jaj! mást csókol!
Érzem, más ki néki bókol,
Más visz néki szép virágot.

Úgy kinlódom! Nappal, éjjel
Csak mindig reá gondolok:
Vaj’ kit csókol most ő kéjjel,
Szembe szállva reményemmel,
Hisz tőle oly távol vagyok!

Itt van a boldog pillanat:
Hozzá, haza repülhetek!
Oly lassan halad a vonat,
Oly gyorsan tűnik le a nap!
Viszontlátom-e őt? Egek?!

Hála Isten! Honn vagyok már!
Szívem pattanásig feszül
S azt dobogja: Tán nem is vár!
Csönd fogad, az óra is áll
S szemembe egy porszem repül.

Csókolok egy hideg kezet,
Zokogástól reszket vállam:
Azt hittem: hűtlen, rászedett,
Pedig csak engem szeretett
S szive repedt meg utánam.

1921. április 11.

Ady Endre: Vad szirttetőn állunk

Ady Endre: Vad szirttetőn állunk - Mózes András (Vers mindenkinek)

Vad szirttetőn mi ketten
Állunk árván, meredten,
Állunk összetapadtan,
Nincs jajunk, könnyünk, szavunk:
Egy ingás és zuhanunk.

Véres hús-kapcsok óvnak,
Amíg összefonódnak:
Kékes, reszkető ajkunk.
Míg csókolsz, nincsen szavunk,
Ha megszólalsz zuhanunk.

Ábrányi Emil: In aeternum

Amit megírtam sok, sok év előtt,
Látom, valóra válik:
Karöltve járjuk a világot át,
Együtt leszünk halálig.

De még ne jőjjön a komor halál,
Hogy minket elszakasszon:
Legyek vidám, mosolygó öreg úr,
S te bájos öreg asszony!

Szívünk viruljon késő ősszel is,
Mint Dél-vidéki rózsafának ága.
Tanítsunk hűtlen, hervadt ifjakat
Hű szerelemre, örök ifjúságra!

1902.

Ady Endre: Most követellek magamnak

Ereimben boldog tüzek szaladnak,
Harsány szívvel követellek magamnak,
Mint régen-régen:
Az egy-igaz Fiatalság nevében.

Már nincs joga állott, tegnapi könnynek,
Sorsunk fölött csak sorsunk, aki dönthet
S már nem rivallnak
Halál-sikolyos félszek és tilalmak.

Kedved ha másult, már hiába másult,
Tartom szived úgy, ahogyan reám hullt
Vérbe-vesződve,
Sorsához nőve és sorsába nőve.

Vágynak bűn volt, de itt vagy s ez valóság
S a valóság mindig a legfőbb jóság,
Se bűn, se szégyen:
Az egy-igaz Fiatalság nevében.

Gyulai Pál: Virágnak mondanálak…

Virágnak mondanálak,
A rózsa, liliom,
Mint egy tőnek virági
Virúlnak arcodon.
De a virág nem érez,
Ne légy virág nekem…
Maradj kedves leánynak,
S légy hű szerelmesem!

Csillagnak mondanálak,
Mely est koránya lett,
Virasztva édes álom
S édesb titok felett.
A csillagfény hideg fény,
Ne légy csillag nekem…
Maradj kedves leánynak,
S légy hű szerelmesem!

Hajnalnak mondanálak,
Mely hogyha felköszönt,
Ég és föld mosolyogva
Ürömkönyűket önt.
A hajnalláng muló láng,
Ne légy hajnal nekem…
Maradj kedves leánynak,
S légy hű szerelmesem!

Vagy légy virág s virúlj fel,
Itt híved kebelén,
Légy csillag, fényt sugárzó,
Balsorsom éjjelén;
S hajnal, mely harmatot hoz,
Örömkönyűt nekem;
Oh légy a nagy világon
Egyetlen mindenem!

1846.

Petőfi István: Tudod rózsám…

Tudod rózsám, hogy mit mondtam,
Midőn téged a minap
A szomszédotok fiával
Beszélgetni láttalak.

Vagy talán elfelejtetted,
Jöjj ide csak szaporán,
Majd megmondom még ez egyszer
Te kis hamis, csalfa lány.

Tudod rózsám, én nem bánnám,
Ha beszélnél is vele,
Azt elnézném nagy nehezen,
Csak aztán ne ölelne.

Látod kedves, én mióta
Téged megszerettelek:
Bármi szép lányt látok, véle
Szembe nézni sem merek.

Hanem, ha te csapodár léssz,
Azért én az nem leszek,
Szeress bárkit, én nálamnál
Hivebb lánykát szeretek (?)

De azért még nem haragszom.
Adj egy csóköot szaporán,
Sietnem kell, mert a kertbe
Jön utánam az apám.

Pest, 1846.

Amade László: Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse…

Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse,
Kinek irigye frigye, nincs ellensége;
Had lássák, mulassák,
Nyelveket koptassák,
Hogy téged szivem, hivem,
Tisztán imádlak!

Azt contemnálom nálom, és köll nevetnem:
Téged, édessem, kincsem, igy köll szeretnem,
Másoknak trucczára,
Lángjára, kárára,
Hogy igy epednek, égnek,
S megemésztődnek.

Lássák az gazok, azok bármit mivelnek,
Teljes mindenem bennem, bármit itélnek,
Magokat itélik,
Végtére szégyenlik,
Pirúlnak, dúlnak, fúlnak,
Ebek ugatnak.

Okok ha nincsen, kincsem! még sem árthatnak,
Szivekben mérget, férget szülnek magoknak,
Jobb: vadnak irigyink,
Mint szánakodóink,
Igy elenyésznek, vesznek,
Vagy máskint lesznek.

Gyarló olly remény s szegény, ki tart ezektül,
Szivek ámitó, gyujtó, hazug nyelvektül:
Ki igaz állandó,
Soha sem hajlandó,
Erős az kőszál, fönt áll,
Nem tart szelektül.

Hóltig csak igy élj, remélj az egy hivségben,
Ezzel ne gondolj, mint moly elvesznek ebben;
Jónak van irigye,
Ezer ellensége,
Szerelmünk is jó; rosz szó
Nem árt szivünkben.

Szerencsétlen fátum s gyarló ollyan hüség, Az kinek nem társa az kaján irigység.

Bajza József: Esthajnal

Bájló aranyfény
Csillog szelíden
A reszkető tó
Hullámain.

Fölserken a szél
Rózsák öléből,
S völgyek hüs árnyin
Zokogva leng.

Némúl az erdő,
A messze síphang
Reszketve nyögdel
A légen át.

Kéklő virággal
Hímzett ligetben
Rejtezve csattog
A csalogány.

Leányka, édes!
Még most öledben
Elszenderűlve
Mennyet lelek:

Ki tudja? holnap
Talán siromra
Leng a lenyugvó
Est bíbora?

Ah valljon e szív,
Mely hőn pihegve
Hófátyolodnak
Alatta ver:

Fog-e felettem
Sohajtozásban,
Mint a nyögő szél.
Kesergeni?