Verseghy Ferenc: Az el-hagyattatott

Hagygy-fel, ó bús szivem! az aggódással!
Nints haszna! nem gondol ohajtásiddal.
Ki-zárt szerelméből, ‘s meg-szegvén hitét
el-adta szivét.

Meg-tsalt! ah! de még-is érzem szivemben,
örömmel maradnék tsalárd ölében.
Tsúfol, ‘s nyilván mondgya, hogy nem kell szivem,
még-is kedvellem.

Minek a’ genge sziv Aszszony nemünknek,
ha szive ily kemény a’ Férfi nemnek?
Tanitsd, ó természet! őket hivségre,
igaz hivségre.

Pósa Lajos: Álom

Álmomba’, halld, szép kedvesem,
Ravatalon feküdtem…
Ránczosképű vén asszonyok
Siránkoztak felettem.

Téged hiába vártalak,
Hogy rám borulj zokogva –
Oh fájt nagyon, hogy könnyedet
Nem vihetem siromba!

Egyszer csak a templom elé
Czifra kocsik robogtak –
Jól láttam a ravatalon,
Ép szembe volt az ablak.

És láttalak egy kocsiból
Kilépni, szép szerelmem:
Koszoru volt homlokodon,
Bokréta a kezedben.

Szerettem vón elébe állni,
Galambom, esküvődnek,
Menyasszonyi fátyolodat
Letépni szemfedőnek!

De hajh, halotti ágyamon
Mozdulatlan’ feküdtem –
Ránczosképű vén asszonyok
Siránkoztak felettem.

Tóth Kálmán: Naptól virit…

Naptól virít, naptól hervad a rózsa…
Hogy szeretlek, mit tehetek én róla?
Nem tehetek, nem is teszek, nem bánom,
Te vagy nekem egyetlenegy világom.

Haragszom én a lányokra miattad,
Hogy lelkemet olyan nagyon megcsaltad;
Tereád is haragunnám szertelen,
Csak ne volna oly nagy úr a szerelem.

Mikor még ugy együtt voltunk, jó régen,
S elmerültem szép kék szemed tükrében;
Azt gondoltam: mennyországot láttam ott,
Pedig az egy pokol kékes lángja volt.

Hanem hiszen mindegy nekem, ha az is,
Szeretlek én, ha a lelked csalfa is…
Elhazudtam: hogy szerelmem kiégett,
Pedig most is majd meghalok teértted!

Dayka Gábor: A bosszús szerelem

Többé reá se nézek!
Nem kell nekem személye!
Hűségtelen Corinna! –
Előbb miket nem ígért
Mézzel folyó beszéde!
Hányszor borúlt nyakamba!
S most más ölébe’ nyugszik,
Másnak mosolyg szemébe,
Mást bájol; énreám csak
Melléktekintetet vet.
Többé reá se nézek!
Nem kell nekem személye!
Nem! hogyha lábaimhoz
Borúl is esdekelve:
Többé reá se nézek!
Így esküszik Philémon
Tengerre, földre, mennyre.
S itt hirtelen belép a
Hűségtelen Corinna.
Mi lelt, Philémon? úgymond
S egyet mosolyg reája;
S – ajkára csókok hullnak!

Verseghy Ferenc: Eggy Magyar Asszonyra

Ó magyar vérbül eredett Menyecske!
Czinkosod’ karjánn, ki urad’ fejére
szarvakat raggat, hova mégy mosolygva
olly sietéssel?

A’ szerencsétlen rabok áldozását
látni kívánod, kik az ősi rendet
bájos árnyékért akarák ledúlni
drága hazánkban?

Oh! ha törvényünk ez utóbb üdőkben
úgy fenyítené az egyéb gonoszt is
mint az ó korban, neked is hasonló
volna halálod.

1795.

Ady Endre: Imádság a csalásért

Valamit még szivemben tartok,
Forró, nagy hálát, édesim,
Asszonyaim, leányaim,
Hogy olyan könnyü vállal csaltok
S mégis bennetek úgy hiszek.

Hívő csalások, csalt hitek
S egy semmire örök-vágyóság,
Ezek vagytok s ezek vagyunk.
Elönti szívemet a jóság,
Be jól van így, be jól van így.

Fohászkodok: “Isten, talán nem
Helyesled, amit csináltál,
Mert csak buta és gyönyörű,
De engedd meg, hogy folytassuk
Ezt a csaló játékot. Ámen.”