Szabó Endre: Karácsonykor

Mintha csak ma volna, úgy eszembe’ van még,
Az asztalnál körben ült a kis család,
Kint a vihar tombolt, oda-odaverte
Ablakainkhoz a zúzos rózsafát.
Fekete ruháju, gyászló özvegyasszony
Magához vonta két árva gyermekét:
“Mikor eltemettük szegény jó apátok’,
Ilyen rút idő volt odakivül ép’.”

Közelebb simultunk gyászoló anyánkhoz,
A két árva gyermek: kis öcsém meg én;
Nyugtalan szemekkel, néma félelemmel
Csüngtünk könnyben úszó, bús tekintetén;
– De zördült a fenyő gyertya-fényes bokra,
A gyertyák fénye ránk víg derüt vetett,
Szemeinkben a könny fénymosolyra vállott…
Oh, a gyermek szive oly hamar feled!

A karácsony-fának csecsebecsés terhét
Kis öcsém csacsogva számolá nekem;
Én, mint az okosabb, megintettem őt, hogy
Imádkozni kell most: komolyabb legyen.
Anyánk mosolyogva állott meg felettünk,
Összetett kezekkel mink letérdelénk…
Oh, e szeretettel teljes pillanatnak
Ma is érezem még áldó melegét!

Rég volt! Bár nagy idő nem volna az annak,
Ki az örömökből ki nem fogy soha,
De ah! annak a két árva kis fiúnak
Ez volt legutolsó jó karácsonya.
Kis családjok fészkét vihar tépte össze,
S üldözte őket a bajok tengerén,
Idegen szigetre menekült a testvér,
S messze tőle puszta partra estem én.

A karácsony estét most magamba’ töltöm,
Ülöm az emlékek fájó ünnepét…
Forró homlokom, ki megsimítsa, nincsen,
Arcom oly hideg, míg szemem könnyben ég.
Hallgatok sötétben… az utcák havában
Tomboló vihar, a tél ekéje szánt…
Ilyen rút idő volt odakivül épen,
Mikor eltemettük szegény jó anyánk.

Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiu vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretre
Mégiscsak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
Gyermek-hittel, bátran,
1883
Csúf karácsonyában.)

A 21 ünnepi karácsonyi vers című gyűjteményünket is ajánljuk.

Reviczky Gyula: Karácsonykor

A zúgolódás, gúny, harag
Rég halva már szivemben.
Egy szóval sem panaszkodám
A kis Jézuska ellen.

Nem vádolám balgán azért,
Hogy engem kifelejtett.
Hogy nem hozott ajándékot,
Szemem könnyet nem ejtett.

Lelkem nyugodtan, csöndesen
Átszáll a nagy világon.
Imádkozom, hogy Jézusom
Minden szegényt megáldjon.

Ágyamra dőlök s álmodom
Egy régi, édes álmot:
Boldog, ki tűr és megbocsát,
S ki szenved, százszor áldott!

1874.

Petőfi Sándor: Karácsonkor

Énhozzám is benézett a karácson,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könyűt.

Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

Meleg szobám e gondolattól elhül.
Miként a jégcsap függ a házereszrül,
Ugy függ szivemről ez a gondolat.

Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám
Apám, anyám és testvérem között!

Oh aki együtt látta e családot,
Nem mindennapi boldogságot látott!
Mi boldogok valánk, mert jók valánk.

Embert szerettünk és istent imádtunk;
Akármikor jött a szegény, minálunk
Vigasztalást és kenyeret kapott.

Mi lett a díj? rövid jólét multával
Hosszú nagy inség… tenger, melyen által
Majd a halálnak révéhez jutunk.

De a szegénység énnekem nem fájna,
Ha jó családom régi lombos fája
Ugy állna még, mint álla hajdanán.

Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
Egy ág keletre, a másik nyugatra,
S éjszakra a törzs, az öreg szülők.

Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
Ha én azt a kort újolag megérem,
Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl!…

Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…

Isten veled, te szép családi élet!
Ki van rám mondva a kemény itélet,
Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.

Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
Mint vészt jelentő üstökös az égen,
Magányos pályán búsan bújdosom.

Pest, 1846. december

Kosztolányi Dezső: Karácsonyi dal

A mi kedélyünk rég kihamvadt,
fagyos, hideg az ünnepünk,
lelkünkre hull a téli harmat.

Jeges vidékre tévedünk,
és álmodunk dicsőbb valórul,
s a fergeteg táncol velünk.

Agyunkba duzzadozva tódul
sok új, hatalmas gondolat,
de a fánkról kopott dió hull.

A gyertyalángunk ellohad,
füstölve pattan rajt a szikra,
s kékes, kialvó lángot ad.

S rásüt vonagló arcainkra.

1905, egy barátomnak

Ady Endre: Kató a misén

Ady Endre: Kató a misén - Piros Ildikó (Vers mindenkinek)

Pompás, fehér Karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.

Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,
Szédülve, tántorogva, félve,
Ahogy illik, elment maga is
Éjféli, szent, vidám misére.

Kató gazdája, az izmos pap
S falusi nyája énekelnek:
“Dicsértessék az egek ura,
Hogy megszületett az a gyermek,

Az a gyermek, ott Bethlehemben.”
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a bethlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.

Benedek Elek: A karácsonyfa

Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok!
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

Csingilingi, szól a csengő,
Arany a csengése,
Aranyosabb, szebb ez, mint a
Muzsika zengése.

Csingilingi, szól a csengő
Vajon kik csengetnek?
Mennyországból az angyalkák
A jó gyerekeknek.

Csingilingi, szól a csengő
Nyílik már az ajtó,
Cseng a szoba, zeng a szoba
Vidám gyermek zajtól.

Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok,
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

Ez a vers szerepel a 25 kedves magyar gyermekvers című összeállításunkban is.

Pósa Lajos: Juliska karácsonyfája

Kóborol Juliska
Utczáról utczára –
Karácsony estéjén
Ugy fázik, az árva!

Ragyogó ablakon
Dideregve néz be:
Pistika, Mariska
Tapsol örömébe.

“Oh, édes istenkém,
De szép karácsonyfa!
Jaj de jó is lenne,
Ha nekem is volna!”

Meghallja szülője
Sohaját az égben,
Földre leszáll hozzá
S hivogatja szépen:

“Én vagyok, Juliskám!
Én jöttem el hozzád!
Jer velem az égbe,
Lesz ott karácsonyfád!

Tele van aggatva
Tündöklő csillaggal,
Ott repdes körülte
A sok szárnyas angyal!”

S egy hófehér galamb
Száll az égbe… száll… száll…
Angyalok üdvözlik
A karácsonyfánál.

Benedek Elek: Angyaljárás után

– Csak egy baba? Egyéb semmi?
– Elég nekem éppen ennyi.
Ezt sem kértem Jézuskától,
S lám, ő elküldte magától.

– Karácsonyfád volt-e néked?
– Volt ám, s olyan szépen fénylett!
Aranydió, alma rajta,
S még játék is volt alatta.

– Játék is volt? Mutasd nekem!
– Csak volt, nagyapóka lelkem.
A szent estén játszogattam,
Aztán másnap…
– Nos, nos, másnap?
– Aztán másnap
Egy árvának odaadtam.

Reményik Sándor: A karácsonyfa megérkezik

Mögötte elmaradt a nagyhavas,
Mögötte elmaradt a rengeteg,
A piacon most megállnak vele
A nagy utat járt, csendes szekerek.

Vizsgálgatják növését, termetét,
Az emberek közt kézről-kézre jár.
Az óriás lemetszett, csonka karja,
A kis fenyőfa: karácsonyfa már.

Csodálkozva tekintget szerteszét
És fájón leheli ki illatát.
Egyben ünnepre felszenteltnek is,
Halálraszántnak is érzi magát.