Szabó Endre: Karácsonykor

Mintha csak ma volna, úgy eszembe’ van még,
Az asztalnál körben ült a kis család,
Kint a vihar tombolt, oda-odaverte
Ablakainkhoz a zúzos rózsafát.
Fekete ruháju, gyászló özvegyasszony
Magához vonta két árva gyermekét:
“Mikor eltemettük szegény jó apátok’,
Ilyen rút idő volt odakivül ép’.”

Közelebb simultunk gyászoló anyánkhoz,
A két árva gyermek: kis öcsém meg én;
Nyugtalan szemekkel, néma félelemmel
Csüngtünk könnyben úszó, bús tekintetén;
– De zördült a fenyő gyertya-fényes bokra,
A gyertyák fénye ránk víg derüt vetett,
Szemeinkben a könny fénymosolyra vállott…
Oh, a gyermek szive oly hamar feled!

A karácsony-fának csecsebecsés terhét
Kis öcsém csacsogva számolá nekem;
Én, mint az okosabb, megintettem őt, hogy
Imádkozni kell most: komolyabb legyen.
Anyánk mosolyogva állott meg felettünk,
Összetett kezekkel mink letérdelénk…
Oh, e szeretettel teljes pillanatnak
Ma is érezem még áldó melegét!

Rég volt! Bár nagy idő nem volna az annak,
Ki az örömökből ki nem fogy soha,
De ah! annak a két árva kis fiúnak
Ez volt legutolsó jó karácsonya.
Kis családjok fészkét vihar tépte össze,
S üldözte őket a bajok tengerén,
Idegen szigetre menekült a testvér,
S messze tőle puszta partra estem én.

A karácsony estét most magamba’ töltöm,
Ülöm az emlékek fájó ünnepét…
Forró homlokom, ki megsimítsa, nincsen,
Arcom oly hideg, míg szemem könnyben ég.
Hallgatok sötétben… az utcák havában
Tomboló vihar, a tél ekéje szánt…
Ilyen rút idő volt odakivül épen,
Mikor eltemettük szegény jó anyánk.

Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiu vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretre
Mégiscsak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
Gyermek-hittel, bátran,
1883
Csúf karácsonyában.)

A 21 ünnepi karácsonyi vers című gyűjteményünket is ajánljuk.

Babits Mihály: Karácsonyi ének

Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult…

Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy “megszületett”!

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.

A 21 ünnepi karácsonyi vers című válogatásunkat is ajánljuk.

Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

Ady Endre: Kató a misén

Ady Endre: Kató a misén - Piros Ildikó (Vers mindenkinek)

Pompás, fehér Karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.

Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,
Szédülve, tántorogva, félve,
Ahogy illik, elment maga is
Éjféli, szent, vidám misére.

Kató gazdája, az izmos pap
S falusi nyája énekelnek:
“Dicsértessék az egek ura,
Hogy megszületett az a gyermek,

Az a gyermek, ott Bethlehemben.”
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a bethlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.

Benedek Elek: A karácsonyfa

Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok!
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

Csingilingi, szól a csengő,
Arany a csengése,
Aranyosabb, szebb ez, mint a
Muzsika zengése.

Csingilingi, szól a csengő
Vajon kik csengetnek?
Mennyországból az angyalkák
A jó gyerekeknek.

Csingilingi, szól a csengő
Nyílik már az ajtó,
Cseng a szoba, zeng a szoba
Vidám gyermek zajtól.

Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok,
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

Ez a vers szerepel a 25 kedves magyar gyermekvers című összeállításunkban is.

Pósa Lajos: Juliska karácsonyfája

Kóborol Juliska
Utczáról utczára –
Karácsony estéjén
Ugy fázik, az árva!

Ragyogó ablakon
Dideregve néz be:
Pistika, Mariska
Tapsol örömébe.

“Oh, édes istenkém,
De szép karácsonyfa!
Jaj de jó is lenne,
Ha nekem is volna!”

Meghallja szülője
Sohaját az égben,
Földre leszáll hozzá
S hivogatja szépen:

“Én vagyok, Juliskám!
Én jöttem el hozzád!
Jer velem az égbe,
Lesz ott karácsonyfád!

Tele van aggatva
Tündöklő csillaggal,
Ott repdes körülte
A sok szárnyas angyal!”

S egy hófehér galamb
Száll az égbe… száll… száll…
Angyalok üdvözlik
A karácsonyfánál.

Benedek Elek: Angyaljárás után

– Csak egy baba? Egyéb semmi?
– Elég nekem éppen ennyi.
Ezt sem kértem Jézuskától,
S lám, ő elküldte magától.

– Karácsonyfád volt-e néked?
– Volt ám, s olyan szépen fénylett!
Aranydió, alma rajta,
S még játék is volt alatta.

– Játék is volt? Mutasd nekem!
– Csak volt, nagyapóka lelkem.
A szent estén játszogattam,
Aztán másnap…
– Nos, nos, másnap?
– Aztán másnap
Egy árvának odaadtam.

Reményik Sándor: A karácsonyfa megérkezik

Mögötte elmaradt a nagyhavas,
Mögötte elmaradt a rengeteg,
A piacon most megállnak vele
A nagy utat járt, csendes szekerek.

Vizsgálgatják növését, termetét,
Az emberek közt kézről-kézre jár.
Az óriás lemetszett, csonka karja,
A kis fenyőfa: karácsonyfa már.

Csodálkozva tekintget szerteszét
És fájón leheli ki illatát.
Egyben ünnepre felszenteltnek is,
Halálraszántnak is érzi magát.

Reviczky Gyula: Karácsonykor

A zúgolódás, gúny, harag
Rég halva már szivemben.
Egy szóval sem panaszkodám
A kis Jézuska ellen.

Nem vádolám balgán azért,
Hogy engem kifelejtett.
Hogy nem hozott ajándékot,
Szemem könnyet nem ejtett.

Lelkem nyugodtan, csöndesen
Átszáll a nagy világon.
Imádkozom, hogy Jézusom
Minden szegényt megáldjon.

Ágyamra dőlök s álmodom
Egy régi, édes álmot:
Boldog, ki tűr és megbocsát,
S ki szenved, százszor áldott!

1874.