Mikulásos versek

Móra Ferenc: Mártonka levele

Aranyos nagyapó,
Ákom-bákom-mákom,
Szíveden kopogtat
Kis unokád, Márton.

Szíveden kopogtat
Gyönge kis ujjával,
Könnyeket pergető
Nehéz bánatával.

Mit ér, amit küldtél,
A szép csengős szánkó?
Az egész határban
Régen nincsen már hó.

Aranyos nagyapó,
Ákom-bákom-mákom.
Tudod-e, mire kér
Kis unokád, Márton?

Gyere el mihozzánk,
Légy te a Télapó:
Fehér szakálladból
Hátha hull majd a hó.

Hátha hull belőle
Erdőre, mezőre,
Hátha a tavasz még
Visszaijed tőle.

Borókás tetejű
Kerek halom haván,
Hátha repülhet még
Csengve-bongva a szán.

Gyere el, nagyapó,
Ákom-bákom-mákom,
Csókolom a kezed:
kis unokád, Márton.

Dsida Jenő: Sietni kellett

Ma találkoztam az öreg Mikulással.
Sürgős dolgom volt, nem tudtam megállni,
amikor elébem toppant. Gyönyörű téli
szürkület volt, gyönge hideg, vattásan, puhán
esett a hó és az öreg torzonborz szakálla is
csupa hó volt. De, mondom, nagyon siettem
amint már évek óta sietek, és mindnyájan
sietünk, és nem tudtam megállni.
Kicsi krampuszokkal volt teleaggatva,
kiknek nyelvöltögetésein olyan jóízű, édes
gyermek-borzadállyal kacagtam valamikor.
Jancsi és Juliska, Bóbitás Piroska mind
nála voltak, hátára akasztva csüngött
kicsi fekete hintalovam, melyen
valaha vészes csatákba nyargaltam az
esteledő gyermekszobából s nyakában most
is csilingelt a kicsi ezüst csengő,
finoman, messziről, mint az édes anyám
hangja. De újra ismétlem, sietni, sietni
kellett és nem tudtam megállni.
Az üreg megfordult, álldogált az úton,
orrát vörösre csípte a hideg,
szintelen szeméből könny szivárgott,
s kesztyűtlen, reszkető, ráncos kezével
vidáman integetett utánam.

1928., Abafája

Dsida Jenő: Mit hoz a Mikulás?

Nagy-izgatottan tettem ki a vágyam
a jégvirágos ablakok mögé – :
Talán ma győz a mese-hit, varázs,
s ha csak egy nagyon kicsit is jó voltam,
valami szépet hoz a Mikulás.

Kavargó pelyhek szitáltak az égből,
mint kérdéseink fehér másai:
lesz valaha jobb, lesz valaha más? –
És kigyúlt szemmel, merengve susogtam.
Régi kisgyerek… régi Mikulás…

Álmaim vannak, mind-mind olyan régi:
tavasz várása, csókos szerelem,
kevesebb küzdés, több boldogulás,
örökös nóta csengése a számon –
Elhozza holnap mind a Mikulás!

…és reggel, – reggel üres volt az ablak,
hóval párnázott hideg, befagyott,
– és megértettem: meghalt a varázs…
A kisírt-szemű bús, nagy gyerekeknek
semmit sem hoz a régi Mikulás.

1925. december 7.

Tábori Piroska: Ki járt ott?

Ki jár ott az úton
Sötét éjszakában?
Kezében kampós bot,
Hátán teli zsák van.

Bármily csendben lépeget
bakancsod a rét felett,
minden gyerek észrevett
az ablakból tégedet!

– Honnan jöttél, Télapó?
– Hóországból, hol a hó
hegyvastagnyi takaró,
a tenger meg hat akó.

Feneketlen zsákom mélyin
citrom-narancs is akad,
osszátok szét gerezdenként,
veszekedni nem szabad!