Az utca fáj, az ünneplő ruhák,
Fáradt gerincek szombat esti álma…
Óh szombaton az álom is puhább
S a víg mesterlegény vasalt ruhára
Gondol és hogy bejárja majd Budát
A lánnyal, ám ha int az este árnya,
Nagyúri póz hevíti büszke mellét
S frissíti sörrel fáradó szerelmét.
Jaj gyűlölöm a népet, a bolond
Röhögve jár a néma házak alján
Vasárnap és a szíve nem borong
A csöndön és a csillagok hatalmán,
Olcsó parfümje száll ahogy tolong
Az Isten árnyas asztalára bambán
A föld nem érzi, két halálos árnyé
S itt járt a tájon egy fehér királyné.
Vén szőrcsuhát ma sírva öltenék,
Felém zihál a régi-régi század
S mennék, hol áldozik a balga nép
A kedvnek és az ünnepesti láznak,
Fejemmel az egekre intenék
Rájuk havazna a fehér alázat,
Könny a szemen, hitvány szivükben árnyék
S halálról és pokolról prédikálnék!
Nyugat, 1924 / 1. szám
