Béky Zoltán: Vasárnapi könyv

Az utca fáj, az ünneplő ruhák,
Fáradt gerincek szombat esti álma…
Óh szombaton az álom is puhább
S a víg mesterlegény vasalt ruhára
Gondol és hogy bejárja majd Budát
A lánnyal, ám ha int az este árnya,
Nagyúri póz hevíti büszke mellét
S frissíti sörrel fáradó szerelmét.

Jaj gyűlölöm a népet, a bolond
Röhögve jár a néma házak alján
Vasárnap és a szíve nem borong
A csöndön és a csillagok hatalmán,
Olcsó parfümje száll ahogy tolong
Az Isten árnyas asztalára bambán
A föld nem érzi, két halálos árnyé
S itt járt a tájon egy fehér királyné.

Vén szőrcsuhát ma sírva öltenék,
Felém zihál a régi-régi század
S mennék, hol áldozik a balga nép
A kedvnek és az ünnepesti láznak,
Fejemmel az egekre intenék
Rájuk havazna a fehér alázat,
Könny a szemen, hitvány szivükben árnyék
S halálról és pokolról prédikálnék!

Nyugat, 1924 / 1. szám

Tóth Árpád: Bronzszobor a kávéházban

Szép bronzszobor, melléd ülök le,
Setét, busongó bronzszobor,
Ki illatos, lágy, könnyü ködbe,
Csendes sarokba rejtve jól,
Fakó tükröknél álmodol.
Jó néznem bús szemöldöködre.

Ma bántana a furcsa lárma,
S kinevetnének a fiúk.
Meleg csókok és tarka kártya
Ma, lásd, tudom, hogy mind hazug,
S egy csendes, otthoni zsalut
Verselnék meg, áldón, vigyázva.

Ma lovagolnék, künn, a ködbe,
Korhadt, döngő hidakon át,
Ma vizsgán, búsan, eltünődve
Szétszednék egy vén fuvolát,
Ma szép, szelíd mártirhalált
Halnék egy szent Eszméért, csöndbe…

Ma főmet szépen hátrahajtom
Setét emlődre, bronzszobor,
S rémlik, te is, fejemre hajlón
Szép, bús csodákról álmodol.
Tán arról épp, hogy ily komoly
S hervadt lesz holtan is az arcom…

1907.

Babits Mihály: Ablaknégyszög

Az ablaknégyszögön zöld falomb hajlik át;
alatta léckapú és keskeny kerti ut,
amely egy idegen telek szivébe fut
a felső sarkig, és elveszti ott magát

szemünkből: ennyi csak szobánkból a világ.
Látjuk a gyér gyepet, néhány levél laput
az út szegélyein, s nem tudjuk, hova jut
az út, ha megpihen, könnyű szolgálatát

megtéve? és kié e kert, hol sohse jár
senki, csupán a szél kaput ha néha tár –
nézd, most a nyílt kapun belép egy kis madár!

Csak lép, és nem repül! nem rezzen szárnya sem!
Ez a madár a vágy, halk vágyunk, kedvesem:
megúnta itt magát és átmegy csöndesen.

Gyulai Pál: Sétál a lyány…

Sétál a lyány, kinn a kertben sétál,
Mint a madár, idébb vagy odább száll;
Fűvel fával elbeszél, elsuttog, –
Aki szeret, Istenem, beh boldog!

Alig tudja, hogy lehajol, szakaszt
Két virágot, kettőben egy tavaszt:
Ez nefelejts, az meg amott rózsa,
Mintha csak a gondolatja vóna.

Rajtok a nap végsugára reszket…
Oh hogy’ várja, várja már az estet,
A szép esti csillagot az égre;
Szeretőjét dobogó keblére.

1853.

Havas István: Egy udvarház előtt

Öreg udvarház, jó bizakodóm,
Ablakszemedben furcsa fény sajog.
Morózus bátya, kit civakodón
Találtak itt a rózsás hajnalok,
Nézd, készülődnek mérges viharok!

Felfortyansz néha nyers-darabosan.
Veríték gyönge arcod homlokán,
Midőn nógatnak a hívek, sokan:
Szabódj a korhoz, durcás kőmokány,
Értsd meg, az idő soha meg nem áll!

Könyöklődön kék páva ül: a gőg.
Évszázadok tükrébe bámuló.
S a dáridókon rajtfelejtkezöt,
Jaj, fel ne rázza az őszinte szó,
S fölzeng, bár úgy fáj, a gyászinduló!

1917.