Oláh Gábor: Dolgozatjavítás

Egy kis deák dolgozatát javítom;
“Önéletrajzot” írattam vele.
Előszavában őszintén bevallja:
Bizony, sokat főtt rajta a feje!

Alá-aláhúzok csekély hibákat,
Az i fölébe pontokat rakok.
S kipettyegetve a fehér barázdán
Ragyognak így pirosló csillagok.

S amint tovább-tovább visz röpke szárnyán
A kis deák beszédes bánata:
Ritkulnak a pirosló tintapettyek
És hangosabb lesz a betűk szava:

“Apám sikkasztott s elszökött… Anyámra
Hét apró gyermek gondja rászakadt.
Az emberek nem álltak szóba vélünk,
El is temettek, mint halottakat.

Anyám, szegény, átkozta azt az órát,
Melyben apámmal esküt esküdött.
És kezdtük újra koldus életünket
Leírhatatlan szenvedés között.

Tanulni vágytam, – mert tanulni oly szép!
De nem segített rajtam irgalom.
Ez esztendő utolsó, drága évem,
Jövőre már – hej, másutt folytatom! …

Kérem, tanár úr, hogyha összevissza
Dülöngnek füzetemben a sorok:
Ne tessék érte nagyon haragudni, –
Mert fáj a szívem, ha rágondolok…”

– Hosszan merengek a sötét betűkön,
S szememre fátyolt bánat könnye fest.
Aztán, lehajtva homlokom kezemre,
Sóhajtva írom be a nagy Jelest.

Babits Mihály: Hajnali gondolat

Hova lettetek, régi tanítványok?
Elszóródtatok, mint a magvak pelyhe.
Vitt az apa-vész, s a fiók-viharkák.

*

Hosszú éjszakán nem aludtam semmit.
Itt a reggel már, s ti juttok eszembe.
Szól a kis harang, szól a pásztor tülke,
s én elgondolom: ha lelkem harangját
megkondítanám: jertek templomomba!
s tülköm hívna még: kövessetek engem!

*

Jöttek rossz szelek, elvitték a hangom:
néma a harang, üres már a templom!
S óh jaj, micsoda bolond pásztor voltam!
Szegény tülkömet sziklához paskoltam.
Tülköm megrepedt, ki fog már követni?

Pósa Lajos: Gabi

Ismertem egy fiut, ugy hivták, hogy Gabi,
Leczkéjét nem tudta soh’se felmondani,
Pedig apja, anyja a kedvit keresték.
Csakhogy jól tanúljon, tudja jól a leczkét.
Vettek neki mindent: jó báránybőr sipkát,
Szép tulipántos szűrt, sarkantyús kis csizmát.
Mégis kedvetlenűl járt az iskolába,
Majd mindig ott maradt papirgaluskára.

Édes anyja sírt-rítt, hogy mi lesz belőle?
Édes apja pedig kiment az erdőre,
Vad galamb turbékolt, repűlt ágrúl-ágra,
De ő nem hallgatott most szelid szavára,
Galambos erdőben somfavesszőt vágott,
Kiporolta a szűrt, a szép tulipántost.
Gabi aztán kedvvel járt az iskolába,
Soh’se marasztották papirgaluskára.

Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám

Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
elmúlt életükre emlékezve, lassan
leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
írnokok, katonák, s olykor egy országos
képviselő is. Mert nagy az én családom.
Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,
nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.
Mikor vele megyek, fogva öreg karját,
vezetve az úton, a szívem kitágul,
s szívek közt énekel elhagyatott szívem.
Az én édesapám az emberek apja,
s én az emberek testvére vagyok.

Zigány Árpád: A kis Gyurka

A kis Gyurka a tábláján
szorgalmasan irogat,
Mögötte a kis Juditka
kiváncsian pislogat;
Ő még kicsiny, nem tud írni,
bár szeretne tudni már:
Majd megtanul esztendőre,
ha majd iskolába jár!
A Bodri is két lábra áll,
úgy nézi kis gazdáját:
Gyurikának tudománya
furdalja az oldalát. –
Ejnye, Bodri! tán szeretnél
írni tudni magad is?
De ez nehéz dolog ám – s nem
neked való, kis hamis!

Pósa Lajos: Visszaemlékezés

Ugy volt biz az, most is jól emlékszem rája,
Hogy begyalogoltunk egyszer a vásárra.
A rekt’ram választott kabátot, nadrágot…
Otthon alig ismert rám, a ki meglátott.

Másnap a szekérre tettük a ládámat,
Ott hagytam a falut, a szülői házat,
Az ekét, boronát, buzatermő földet,
A kis kerek erdőt, a virágos völgyet.

Gyermeki lelkemben gyönyörü vágy támadt,
Hogy boldoggá teszem édes jó anyámat.
A ki bölcsőm felett altató dalt dúdolt,
A ki nekem mindig hű gondviselőm volt.

Hogy sir, nevet benne az anyai lélek,
Ha czélt érhetek majd s valahol pap lészek;
Mily repeső öröm szállja meg a szivét,
Majd ha a szószékből hirdetem az igét.

Oh te kis iskola, ott a patakparton!
Az égnek áldása soha el ne hagyjon!
Neked köszönhetem, ha pap nem is lettem,
Hogy édes anyámnak öröme van bennem.

Szunnyadó lelkembe te löveltél lángot,
Ragyogó verőfényt, tündöklő világot…
Mosolyogjon reád a szerencse napja!
Vigan csörögjön lent kis patakod habja!

Benedek Elek: Madármama búja

– Miért búsulsz, kis mamuskám?
– Ne is kérdezd, ó, papuskám!
Nézd a drága Csöppikét,
Az aranyos kicsikét,
Iskolába kéne adni,
S nincsen madáriskola,
Majd széthasad árva fejem:
Hová adjam? Mondd, hova?

Szól a papus: rontom-bontom
Ez legyen legnagyobb gondom!
Hallgasd a fülemilét,
Andalító énekét.
Sohasem járt iskolába,
S mégis oly szép a dala!
Madár maradjon madárnak,
Nem kell néki iskola!

Benedek Elek: Csacsi-családban nagy a búbánat…

Csacsi-családban nagy a búbánat:
Kis és nagy csacsik mind elbukának.
Kis és nagy érettségi, abszolváló,
Kegyetlen szigorral megrostáló,
Az átkozott!
Csacsi-családra szörnyű gyászt hozott.

Oly szépen szavaltak: ia! ia!
S lám, lám el kellett buknia
Nagynak és kicsinek mégis
Sírva sírt ezen az ég is,
Mert ily szörnyű igazságtalanságot
Soha, de soha ő sem látott!

Kik bogáncskórón annyit rágódtak,
Csuda-e, ha fűre vágyódtak?
Ezért magolták nappal, éjjel,
S im a szép álom foszlott széjjel!
Ó, jaj, ó, jaj, hogy elhasalának!
…lehet-e ennél nagyobb búbánat!?