Sohonyai Attila: Jó veled, jó melletted

Keresem hol a cukor,
s te elém teszed…
amíg a kávémban elkavarod,
én ízesítem a tied;
jó veled, jó melletted.

Sokszor az őrület kerget,
és te törődőn végighallgatsz.
Amíg a nyugalomig elérek,
kérdezem: neked milyen volt a nap?!
Jó veled, jó melletted.

Van tudod, mikor csak úgy…szúrok és bántok,
s te kikötőt adsz e zavart tengernek,
míg engem elér a szárazföld-nyugalom,
foglak; te ily hajótöröttségbe ne rekedj;
jó veled, jó melletted.

S mikor újra elbújik a cukor,
te ismét elém teszed.
Miközben az életemet magaddal lágyra kavarod,
igyekszem ily édesre ízesíteni én is a tied:
jó…nagyon jó veled.

Sohonyai Attila: Várva rád

Addig várok rád, amíg tudok.
Alkukat kötök a sorssal, s ha kell,
a csillagokra is rácáfolok. Ha kell,
időt utazok, múlt leszek érted,
s azért harcolok, hogy lénye lehess
a jövőmnek. Amikor már kemény
lesz a lágy – várok rád.

Addig várok rád, míg a csontjaim
feladják, s ízületeim elsorvadnak.
A kopogó háztető pala akaratai
elhasználódnak, s a feladás vizei
onnan az esőt homlokomra csorgatják.
De miattad, lehet hogy a földbe
akkor is gyökeret verek, s ha ágaimat
kapálják az irigyek, csendben leszek
akkor is, a bosszúszavak és a lebeszélések
mit sem törnek, mit sem aláznak engem,
mert ki a célért áldozza fel mindenét,
az végül csak nyertes lehet. Ebben
kell higgyek, s ezért kell, ezért nem
adhatlak fel. Minden drága és féltett
külső kincsemet, mire megjössz,
elvitték már tolvajok, kifosztott
leszek, s belül is ingatag hanyagság;
magammal szemben.

S a világ utolsó óráján, ha
a megrepedt harangot kongatják,
minden bizonnyal én már por leszek,
egy tömör elhasználódás – Kit érdekel?
S a földön szétterült hamumból mikor
már lakmároznak a szelek, remélem
te addigra fölöttem állsz, s e rémképes
várakozásból felébresztesz.

Sohonyai Attila: Napról napra

…nem tudom milyen örökké szeretni.
Milyen, ha lehozzák a csillagokat.
Miként lehet valakivel megöregedni,
s szép szavakban esküdni, a valójában
bebizonyíthatatlant…

De azt tudom, milyen, utánad inni az üvegből,
milyen előbb takarni be téged, mint magam,
hogy reggel neked kedvedért kávét főzök,
s ha elönt a félelem, első, hogy téged felhívjalak.

Hogy mosolygok, ha sokáig készülsz,
és egyre jobban tetszik, mikor kócos vagy,
amikor a hibáinkat megnevetjük,
…amikor a biztonságot úgy hívod: „két karodban”.

…nem tudom milyen örökké szeretni.
Milyen, ha lehozzák a csillagokat.
Én azt tudom, hogy te vagy az a valami,
ami miatt akarom, hogy a mát kövesse,
mindig egy holnap.

Sohonyai Attila: Ha nőt szeretsz

Ha nőt szeretsz, az legyen nő,
ne tétova leányka, kit a jelen idő
divat-ideálja dönt délibábba,
s nemtudomsága taszítja
kecsesből sutába.

Ha nőt szeretsz, tudd tisztelni!
A nő lenge, finom selyem,
ezért akárki nem viselheti:
ha nőt szeretsz, légy rá méltó férfi!

Ha nőt szeretsz, küzdj meg
érte. Elutasítása elveid pirosából
az elszántságot ki ne verje.
S ha elsőre alul is
maradsz, fel ne add;
ha nőt szeretsz, legyen érte
benned akarat!

Ha nőt szeretsz, mutasd neki,
de csak neki! néha nála is
törékenyebb vagy. Ha ő
olyan nőből van, tudja;
aki nőt igazán szeret,
csak érte s védelmére
lesz tömör vas.

Ha nőt szeretsz, őszinte légy,
ne csalfa. Volt épp elég már,
ki lelke zongoráját elhangolta.
S ha nőt szeretsz, tisztán legyen
neked ő az egy, ahogyan te
vagy neki:

ha nőt tudsz szeretni,
akkor vagy igazán férfi!

Sohonyai Attila: Szeretni beláthatatlanul

Nem tudom elhordani a hegyeket…
Kicselezni, mit az élet közénk taszít.
Előre látni mi láthatatlan lesz,
És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs.

De azért kicsit mégis adhatom a jövőt:

Mert elveszem, mit kezedben cipelnél,
Felkaplak, ha esni kezdene az eső,
Megcsókollak minden reggel, hogy felébredjél,
hogy ne aludj örökkön.

Hogy zrikállak, mielőtt felidegesítenél,
és elviszem a balhét, mielőtt rád kellene haragudni,
és ha haragszol rám, újra-mosolyodért
mindig, mindig bocsánatod kérni.

Nem tudom elhordani a hegyeket…
Kicselezni, mit az élet közénk taszít.
Előre látni mi láthatatlan lesz,
És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs.

Szeretni tudlak. Beláthatatlanul.
Az egyetlen jövő, mit én ígérhetek.
De ezt szívesen teszem fogadalmul,
mert e tudhatatlan jövő, veled biztos-jelen.

Natali Sanders: Csendhangjában…

Csendhangjában éjben-kékben,
csillag pöttyöl fent az égen,
tenger sarkán Nap fürdőzik,

sóhajnyit még elidőzik.
Mélyvörös palástját veszi,
fáradt testét vízbe veti,

ott lubickol önfeledten,
magát adva szerfeletten,
csókos báját az éj kéri,

szerelmüket óvva félti.
Csendhangjában éjben-kékben,
boldogság repked a fényben.

/Móvár.,Jogvédett!/
2023.10.16.

Csordás Zoltán- Tényleg szép ruhát

Tényleg szép ruhát
gondoltam én rád.
Zöldes színeket,
sárgás fényeket.

Így megyünk tovább,
s mindenki csodál.
Harsány énekek,
hárfák, hangszerek

szólnak szüntelen.
S téged megszeret
minden földi jó,
nincs is erre szó.

Főleg nem enyém,
mert én csak szerény
álmokat szövök
kis szavak fölött.

S nincsen több határ,
sem nagyobb varázs,
mint egy új mosoly
tündérarcodon.

József Attila: Gyermekké tettél

József Attila: Gyermekké tettél - Őze Áron (Vers mindenkinek)

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, – távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –
magamba bujtam volna, nem lehet –
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

1936. május

József Attila: Kopogtatás nélkül

József Attila: Kopogtatás nélkül - Szoták Andrea (Vers mindenkinek)

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

1926. április