Szomorúság témájú versek

Erdős Sándor: Szomorú jövő

Ugyanaz a folyó ugyanaz a víz,

ami hömpölyög e zöldellő mezőn.

Rátekint fentről szomorú szemekkel,

múlt korok emléke áll a dombtetőn.

Fekélyek borítják zöld mező testét

rút sebekkel tarkította az idő.

Nézd, mivé tette a törtető ember?

Vajon itt találja-e majd a jövő?

Fognak még dalolni a víg pacsirták?

Látunk még szökellni barna őzeket?

Simogat zöldellő fát tavaszi szél,

vagy felejthetjük örökre ezeket?

Még van idő gyógyítani föld sebét,

még tehet érte a túlhajszolt ember.

Akkor lesz jövő és megnyugszik a múlt.

Kisírt szemére nézni többé nem kell.

Füst Milán: Zsoltár

Füst Milán: Zsoltár

Ó Uram, engem bántanak- – –
Csendes vagyok, félek, kis helyre, sarokba meghuzódom
És utánam jönnek, üszkösbottal szurkálnak szörnyű módon,
Fázékony testemmel jeges vízbe rántanak- – –

Ó Uram, én mozogni nem kivánok- – –
Én pici helyen dideregve ülni akarok, én komplikációktól félek:
S tiszta ruhámmal, ujjaimmal ragadós mézfürdőbe lök az Álnok
És kijövök és piszokban élek- – –

Én sírni sem akarok: és szemeim
Mély kútjai a vizet zuhogva ontják- – –
Én más leheletét útálom s gyakorta mosom kezeim- – –

Mért kell hát érintkeznem, mért kell élnem, mért nem bontják
Hűs, tiszta, örök-ágyam tiszta angyalok?- – –
Vagy mért, hogy ebszájjal magamtól mindenkit el nem marhatok?- – –

Babits Mihály: Fekete ország

Babits Mihály: Fekete ország

Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
Áshatod íme, vághatod egyre
az anyagot, mely lusta, tömör,
fekete földbe, fekete hegybe
csap csak a csáklyád, fúr be furód:
s mélyre merítsd bár tintapatakját
még feketébben árad, ömöl
nézd a fü magját, nézd a fa makkját,
gerle tojását, csíragolyót,
fekete, fekete, fekete,
fekete kelme s fekete elme,
fekete arc és fekete gond,
fekete ér és fekete vér és
fekete velő és fekete csont.
Más szin a napfény vendég-máza,
a nap a színek piktora mind:
fekete bellül a földnek váza,
nem a fény festi a fekete szint
karcsu sugárecsetével
nem:
fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.

Pilinszky János – Téli ég alatt

Cholnoky Tamásnak

Fejem fölé a csillagok
jeges tüzet kavarnak,
az irgalmatlan ég alatt
hanyattdölök a falnak.

A szomorúság tétován
kicsordul árva számon.
Mivé is lett az anyatej?
Beszennyezem kabátom.

Akár a kő, olyan vagyok,
mindegy mi jön, csak jöjjön.
Oly engedelmes, jó leszek,
végig esem a földön.

Tovább nem ámitom magam,
nincsen ki megsegítsen,
nem vált meg semmi szenvedés,
nem véd meg semmi isten.

Ennél már semmi nem lehet
se egyszerűbb, se szörnyebb:
lassan megindulnak felém
a bibliai szörnyek.

A Téli versek oldalt is ajánljuk, ahol még több hasonló témájú verset olvashatsz.

Kosztolányi Dezső: Csillagok

Ma téli pompafényben felkelétek,
aranysugárotok a hóra hull,
hadd nézem a fényt, oly rövid az élet!
Holnapra már tán ott leszek alul,
s ti így ragyogtok épp a téli esten,
nem tudva rólam, öntudatlanul.

Nyom nélkül itt mért kell mélységbe esnem,
mért rontja szét a sorsveszély a jót,
mért nem marad fenn eltünő nevem sem,
ha egykoron a sírba roskadok -??
Feleljetek, hatalmas csillagok!

1908