Jó, mint a kegyelem, gyönyörű vagy, mint az aranyszál;
Egy hiba van benned, Nellike, nem vagy enyém.
1838. július 12.
Jó, mint a kegyelem, gyönyörű vagy, mint az aranyszál;
Egy hiba van benned, Nellike, nem vagy enyém.
1838. július 12.
Legnagyobb kints a’ szabadság!
Vérrel szerzik azt a’ nemzetek;
én is benned, szép szabadság!
véghetetlen kintset tisztelek.
A’ királyi bíborokkal
fel nem váltanám;
a’ világot minden jókkal
néki áldoznám.
Add, szerelmes Laura! nékem
a’ te szívedet,
‘s ím legottan eltserélem
e’ nagy kintsemet.
1791.
Mit beszélnek a’ virágok?
Szeretném hallani.
Mit beszélnek a’ madárkák?
Szeretném hallani.
‘S a’ mint merengve hallgatom:
Egyszerre, mint aranyeső,
Mely szertehullva a’ vidéken,
A’ fák, ‘s füvekből illatot kelt –
Ugy száll szivembe édes sejtelem;
És a’ mint benne fölfakasztja
Egy édes titku szép reménynek
Megboldógitó érzetét:
Én elsohajtom nevedet,
És dalt mondok reá!
Ó’ ha rózsabimbó volnál
A’ tavaszban, a’ tavaszban:
Sugár lennék, mely kinyitna
Illatárban, illatárban.
Mint a’ nyár kinyilt virágát
Féltenélek, féltenélek:
Vadbokorként, lepkehadtól
Védenélek, védenélek.
Őszi szél hogy meg ne sértsen
Lelkem vágya, lelkem vágya:
Lennék élted gyökerének
Melegágya, melegágya.
Dacos barna lányka, szeretlek,
Dacodnak én harcot izenek,
S ha enyém lesz babér, győzelem:
Sorsod holtiglan veszedelem.
Nagy csapások lesznek csókjaim,
Vas bilincsek férfi karjaim,
Börtönöd lesz fényes kéjlakom,
Italod Tokajról hozatom.
Társid lesznek néma leányok:
Kertemben a nyiló virágok,
S nem süt reád a nap sugara,
Szemem fénye homályt vet rea.
Mily kemény sors ez, angyalom,
Drága élted igen sajnálom;
Ne kelj harcra, ad meg magadot,
Százszor könnyebbitem sorsodot.