Van valakim, aki Minden,
Aki elhagy, aki itthagy:
Páris, Páris, állj elébe,
Térítsd vissza, ha lehet.
Állj elébe s mondd meg néki,
Hogy én fiad vagyok, Páris,
Elűzötten, száműzötten,
Messze tőled. De fiad.
Mondd meg néki, hogy te küldted
Magad helyett bús fiadnak,
Kis szerelmét az életnek
Ne vegye még tőlem el.
Élni, élni, be jó volna,
Ámulni még. Páris, Páris,
Üzend meg a leányodnak:
Hogyha elmegy, meghalok.
Elmennék én innen messze, messze,
Sohse jönnék vissza e vidékre,
Elhagynám a kedvesem örökre…
Jaj csak a szívem meg ne repedne!
Elmennék az óperenciára,
Ráülnék ott a világ sarkára;
Rá se gondolnék a galambomra,
Jaj csak a szívem meg ne hasadna!
Itt maradnék én ezen a helyen,
El is felejteném a kedvesem,
Nem is bánnám, hogy ha mást szeretne…
Jaj csak a szívem meg ne repedne!
1847.
1
Távol szeretteimtől,
S tőled, te drága hon!
Vándorlom a világot
Végetlen útakon.
És lábam a nagy úton
Fáradva lépdegel,
Mert vállaim tetézvék
Butyornak terhivel.
Eldobtam én a terhet,
Nincs többé vállamon;
És mégis vajh mi csüggeszt?
És mégis vajh mi nyom?
Boldogtalan fiú te!
Mely tégedet lever,
Nem válladon… szivedben
Az óriás teher.
2
Hová, hová az égi úton,
Darusereg;
Azért hagyjátok-e a tájat,
Mert nem meleg?
Vándorlok én is, ámde pályám
Ellenkező:
A szerelem forró honából
Jégsír felé.
Pápa, 1841.
Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.
Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók.
A Tisza-parton mit keresek?
Sikongnak a meleg szelek
Messze Délen, messze Délen,
Várnak reánk, várnak reánk
Valahol egy tengerszélen.
Ott hallgattuk valamikor
Lármáját nagy, kék vizeknek.
Nem hallunk mi, nem hallunk mi
Soha szebbet, soha szebbet.
Bárka áll a kék vizen most,
Útra indul talán már ma,
Ha lekésünk, ha lekésünk,
Sohse tér meg az a bárka.
Sikongnak a meleg szelek.
Kék tengernek kék vizében
Üresen úszik a hajónk
Messze Délen, messze Délen.
Bércek, tavak, folyók, sinek,
Bámész, új népek, új napok,
Be sietek, be rohanok,
Be szaladok, be sietek.
Napot lesek ma hegytetőn,
Holnap Holdat egy új uton,
Holnapután már nem tudom,
Mire figyelek lihegőn.
Panorámás, lázas világ,
Lakasd jól a szemeimet,
Fogd be jól a füleimet:
Valaki utánam kiált.
Mienk a veszély és
Mienk a világ.
Mienk a madár és
Mienk a virág.
Mienk az országút
És mienk a kocsma.
A távolba nézünk
Meg a csillagokba,
Meg a csillagokba!
Tiétek a boldog
Családi szoba,
Tiétek a börtön
Meg a palota.
Tiétek a harc és
Tiétek a béke,
Mi megyünk dalolva
A végtelenségbe,
A végtelenségbe.
Hová, hová, gyerekek?
Én is elmék veletek.
Tiszán túl, Dunán túl,
Még a tengeren is túl.
No hát Isten veletek,
Oly messze nem mehetek.
Messze út az ám nagyon,
S én hazámat nem hagyom.
Ó, mit gondol, bácsikám,
Nem komolyan mondtuk ám.
Csak tréfálunk, figurázunk,
Itt a parton csónakázunk,
Velünk jön a kis Iluska,
Iluskával a kutyuska,
Kutyuskával szekerecske,
Szekerkével kerekecske.
Hisz ha így van, hát gyerünk,
Az Isten legyen velünk!
Ne marasszuk, elmehet,
Amint tetszik, úgy vehet
A faképtől végbúcsút;
Előtte az országút!
Már elindult jókorán,
Sebespostán szaporán:
A kakas is megörült,
Vígan szólott, hogy felült.
Minden lova rúgjon fel,
A rúd szege hulljon el,
Repedjen a gyeplőszíj,
Pincetokja folyjon ki!
A forgószél kergesse,
Záporeső vezesse:
Igen finom ember volt –
Jó hogy tőlünk elpatkolt.
Száll a levegőben, száll a léghajó,
Vigan leng a szélben rajta lobogó;
Bár engem csak vinne,
Jaj, de jó is lenne!
Szállni, szállni hegyen-völgyön át,
Megnézni, hogy milyen a világ?
