Zajzoni Rab István: Holtig szeretlek

Holtig szeretlek
Téged, angyalom,
Mit érted érzek,
Zengni nem birom.

Egy szó ajkadnak
Hajnalbiborán
Boldoggá tenne,
Mindörökre tán.

E szót: “szeretlek”
Sugnád csak nekem,
Nem volna drága
Érte életem.

E szóra szívem
Fölvirágzanék,
Mint kikeletkor
Rózsasarjadék.

E szóra lelkem
Látná hajnalát,
S szűzen csókolná
Ajkad biborát.

E szó, galambom,
Áldást hozna rád,
Nyugalmas lenne
Napod, éjszakád.

E szó boldogság
Ajkad biborán,
Mond el s légy boldog
Kedvesed karán.

Gyóni Géza: Szerenád

I.

Száz ezüsthúrú hárfa a lelkem.
Száz ezüsthúron cseng fel a dal.
A te szépséged dalolója lettem,
S száz ezüst húron
A bánat játszik csontujjaival.

Száz ezüsthúrú hárfa a lelkem.
Meglepem éjten a leányszobád.
Éjszárnyú pillék alusznak a kertben –
S száz ezüst húron
Úgy cseng föl hozzád a szerenád.

II.

Azt akarom, hogy énrólam álmodj
A rózsaszagú, mámoros éjben.
Azt akarom, hogy az én árnyékom
Mindig kísérjen.

Azt akarom, hogy dalomból szivjad
A szint, a szépet, az álmot, a vágyat –
S dalaim állják őrizve körül
Menyasszonyágyad.

József Attila: Szerelem ez?

Őrjöngök Rád, ha néznek,
Szeretne ütni két kemény ököl,
Hogy útálom ízét a sárga méznek,
Agyamban, hogy csak arcod tündököl,
Hogy megvetem szelét az élet-vésznek
S haraggal bámulok az égre föl
S ha sírni kéne, könnyeim is késnek
S belőlem minden jóérzést kiöl.
Szerelem ez? vagy, haj nem is tudom csak,
Csak azt tudom, hogy megbolondulok,
Bronzajkaim, mint gyáva koldusok,
Csókmorzsáért könyörgenek – agyoncsap,
Érzem, szaladj, rohanj kezem elől!
Ihaj! ha egyszer öklöm öldököl,
Ideráncigállak, nézd kevélyen, büszkén
Hogy zúz sebet e gyáva két ököl
S csókolj bolondul holtak füstös üszkén.
Akarom kezeimbe sodorni hajad,
Akarom megízlelni telér ajakad,
De mondd nekem, ki eddig nem is hittem,
Karodban él az ifjú Életisten!

1922.

Ányos Pál: Esdeklés

Csak egy csókot lophatnék le ajakadról,
Vagy egy rózsát gyengén piruló arcádról!
Rabbá tett szép szemed,
Gyönyörü termeted.
A tiszta erkölcs mosolyog személlyedről;
Venus tüzhelye füstölög a szivedről.

Ollyan vagy, mint a tavaszi vidám erdők,
Rózsák illattyával játszó szelek, mezők.
Sziv gyönyörüsége,
Éltem édessége!
Bárcsak isteni személlyed enyim lenne!
S kezed által szerencséssé az ég tenne!

1782.

Peterdi István: Szerelem

Mondod: az ég… és felnézel az égre
És mondanád: borongós vagy derült –
Már látom szívem, amint elterült
Az utcasárba, a lábad elébe.

Mondod: az ég… és felnézel az égre.
Tépik szívem kis acélsodronyok;
A szerelem nő és a vér csorog;
Látatlanul megy az ügyecske végbe.

S azóta dédelgetve óv a lelkem,
Azóta szörnyen szenvedek miattad
S a szó miatt, mely megaláz és felken.

Az ég… minden bűvöd ez egy szóban kicsattant
S bár látom, látom, vak vagyok és dőre.
Ujjongva roskadok a lábadhoz, a kőre.

Nyugat, 1908/16. szám

Madách Imre: Hódolat Máriának

Neked szentelt ifjú szívem
Minden vágyat, szerelmet,
Te a nap, én meg a fűszál,
Mely nyíló általad lett.

Fogadd el, lányka, szívesen
Mit szellemed teremte,
Minden fűszálnak nyílnia
A nap is megengedte.

És bár egy-egy életsugárt
Lövel minden virágra,
Nem ég kevésbbé fényesen
Ragyogó koronája,

Nem mondom én se, hogy szeress,
Csak adj sugárt, hogy éljek,
S neked virágként illatot,
Színt, harmatot szenteljek.