Ady sírján nőnek a szívek,
Tóth Árpád is régen halott,
Juhász Gyulát nem bántja semmi,
Se bánatok, se bús dalok.
Kosztolányi metszett gégéje
Rekedt trombita föld alatt,
Engem is kriptaszerű gyásszal
Borítnak be a vén falak.
Babits a műtőasztalon hörg,
József Attilát vasvonat
Roncsolta össze. Óh, mi tépi
Foszlánnyá öblös hangomat?
Hát mind meghal, ki a nagy korszak
Új csillagának született?
Alighogy megkapta: elejti
Szívéből a csöpp életet.
Költők a föld alatt. Hazámban
Halottan él csak a magyar;
Jön és megy. Szárnya sodra éppen
Hogy egy kis légörvényt kavar,
Elpattan színes buborékja,
Mikor nincs, veszik észre már.
Kilobban fényünk és utánunk
Nagyobb lesz a növő homály.
