Ady Endre 1877-ben Érmindszenten született. Ő volt az egyik, ha nem a legjelentősebb magyar költő. A cikkeit főként a műveltségről és az irodalomról írta, de készült anyag a fejlődésről és a haladásról egyaránt. Ami Ady Endre verseit illeti, közkedvelt témái voltak az emberi lét és a hazafiak.
Ady Endre istenes versei
Ady Endre verseinek nagy része az emberi életről, a szabadságról, a hitről, valamint az egyenlőségről és a mulandóságról szóltak. Ady Endre 29 legszebb versei között is bőven találunk olyat, amelyek ezekre a témákra térnek ki részletesebben. Nem állt tőle messze azonban az istenes versek költése sem.
Élni, míg élünk
Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?
Igen: nagyot akarjunk,
Igen: forrjon agyad,
Holott tudjuk, hogy milyen kicsinység
A Nagy.
Igen: élj türelemmel,
Igen: hallgass, ha fáj.
Várd meg, hogy jöjjön a nagy professzor:
Halál.
Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály,
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?
Az Isten-kereső lárma
Neved sem értem, Istenem,
De van két árva, nagy szemem
S annyi bolondot látok,
Hogy e sok bolondságból
Nagy ijedelmemben,
Uram, hozzád kiáltok.
Próbáltam sokféle mesét,
De, hajh, egyik se volt elég:
Szívemben, idegimben
Kiabáló, nagy lárma
Téged keres, Fölség,
Isten, a tied minden.
Ad az Isten
Csordulj, kedvem,
Ezt a kutya, másért síró,
Szú-megrágta, táblabíró,
Magyar sorsot nem érdemlem.
Mordulj, kedvem,
Mert ha százszor módját múlta,
Dühbe, dacba, borba fúlva
Ez a fajtám: nem szégyenlem.
Fordulj, kedvem,
Ad az Isten jót is holnap
Minden sírvavigadónak,
Verd a dobod, verd a mellem.
Fordulj, kedvem
És ha leszakad az Ég is,
Marad magyar mégis-mégis
Ősi, szép és rémületlen.
Isten drága pénze
Hát eljöttem a kamattal,
Uram-Isten,
Agyonnyargalt akarattal
Siettem, hogy el ne késsek.
Itt az Élet, itt a pénzed.
Sokat kellett ráfizetni,
Uram-Isten,
Magamnak nem maradt semmi:
Ráment mind a kamatokra.
Gyilkos volt a világ sodra.
Inaimnak frisseségét,
Uram-Isten,
Barna hajam sűrüségét,
Erőmet a vérben, agyban:
Neked adtam, odahagytam.
Drága pénz volt, mindegy most már,
Uram-Isten,
De hogyha már megkinoztál,
Hagyd még nálam drága pénzed.
Drága kölcsön, drága Élet.
Fogatlanul, akaratlan,
Uram-Isten,
Lehessek még hatalmadban,
Uzsorával legyek még ott:
A világban, nyomorékod.
Nagy adóval, nagy kamattal,
Uram-Isten,
Akaratlan akarattal,
Add, egy kicsit visszatérjek.
Csak hogy éljek, csak hogy éljek.
Intés az őrzőkhöz
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Csillag-szórók az éjszakák
Szent-János-bogarak a kertben,
Emlékek elmúlt nyarakon,
Flórenc nyarán s összekeverten
Búcsúztató őszi Lidónak
Emlékei a hajnali
Párás, dísz-kócos tánci termen,
Történt szépek, éltek és voltak,
Kik meg nem halhatnak soha,
Őrzött elevenek és holtak,
Szivek távoli mosolya,
Reátok néz, aggódva, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyűek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
Imádság úrvacsora előtt
Add nekem azt a holt hitet,
Istenem,
Hogy magyarul is szabad nézni,
Szabad szemekkel szabadon
Parádézni.
Add nekem azt a holt hitet,
Istenem,
Hogy nem kell ám fenékig inni
S kelyhed szent borából elég
Egy korty: hinni.
Add nekem azt a szent hitet,
Istenem,
Hogy holnapig, óh, nem tovább, nem,
Birom még bátor életem,
Ámen, ámen.
Szeress engem Istenem
Istenem földben, fűben, kőben,
Ne bántsuk egymást mostanában:
Sokat járok a temetőben.
Sokat emlegetlek, citállak:
Te vagy ma a legvalóbb Nem-Vagy,
Ős magyar névvel: az ős-Állat.
Szeress engem, ha tudsz szeretni,
Szeress engem, mert, jaj, utálnak
S olyan jó szeretettnek lenni.
Szeress engem s ölelj át szépen,
Mi, hajh, cudar világot élünk
S kenyértől függ az üdvösségem.
Úgy szeretnék szabad úr lenni,
De éltem, sorsom ki van mérve:
Így kell születni, így kell enni.
Így kell csókolni s megmaradni
És így kell nagyokat tervelni,
Kérni és mindig adni, adni.
Föl, föl Uram
Kihálom a testem és lelkem,
Kinyargalom rest magamat,
Valami tán marad,
Vagy tán nem is marad,
De nem marad vágytalan órám.
A titkos Élet szívvel szór rám
Fényekkel toldott fényeket,
Csak neked,
Csak neked élek, csak neked,
Vágy és anyádnak, aki: Élet.
Néha-néha úgy-úgy elszéled
Dölyföm, rangom, nevem, hitem
És semmiben,
Már-már semmiben
Sem bízok és szünök valómban.
Föl, föl, Uram, nem mindig jóban
Adódik az elélnivaló.
De élni: ez a jó
S úgy jó, ahogyan aki él
Álmomban, tettben vagy csak szóban.