25 kedves magyar gyermekvers

Szeretnénk megismertetni ezt a 25 csodás magyar gyermekverset veled is.

1, Petőfi Sándor: Arany Lacinak

Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe…
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Laci fejibe.

Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? Elment a kúthoz.
De nem volt viz a vederbe’,
Kapta magát, telemerte.
És vajon minek
Merítette meg
Azt a vedret?
Tán a kertet
Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?… nem biz a.
Telt vederrel a kezében
A mezőre ballag szépen,
Ott megállt és körülnézett;
Ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott…
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát…
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
Áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja.
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
Nézi át a mezőséget,
A vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
Ott az ürge.
Hű, mi fürge,
Mint szalad!
Pillanat,
S odabenn van,
Benn a lyukban.
A mi emberünk se’ rest,
Odanyargal egyenest
A lyuk mellé,
S beleönté
A veder vizet;
Torkig tele lett.
A szegény kis ürge
Egy darabig türte,
Hanem aztán csak kimászott,
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték,
Nyakon csipték, hazavitték,
S mostan…
Itt van…
Karjaimban,
Mert e fürge
Pajkos ürge
Te vagy, Laci, te bizony!

Szalonta, 1847. június 1-10.

2, Benedek Elek: A karácsonyfa

Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok!
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

Csingilingi, szól a csengő,
Arany a csengése,
Aranyosabb, szebb ez, mint a
Muzsika zengése.

Csingilingi, szól a csengő
Vajon kik csengetnek?
Mennyországból az angyalkák
A jó gyerekeknek.

Csingilingi, szól a csengő
Nyílik már az ajtó,
Cseng a szoba, zeng a szoba
Vidám gyermek zajtól.

Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok,
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

Ha tetszenek a gyermekversek, akkor a Gyermekversek oldalunkat, ahol még többet olvashatsz.

3, Benedek Elek: Bújócska

Nagyapóka lelkem! Mi baj, gyöngyvirágom?
Nézze ezt a képet! Látom, lelkem, látom.
Nem is csudálkozik, lelkem nagyapókám?
Hát min csudálkozzam, édes kis fiókám?
Látott-e már maga ilyen nagy virágot?
No, mondja már, lelkem, ugye, hogy nem látott?
Hát bizony, Évikém, ekkorát nem láttam,
Pedig már Kisbacont ezerszer bejártam.
Hát e kis gyerekek vajon mit csinálnak?
Azok bizony, lelkem, állnak, állnak, állnak.
S nincs itt a mamájuk? Nincs itt a papájuk?
Mondja, nagyapókám, ki vigyáz reájuk?
Ó te kis butikóm, már hogyne volnának,
Mint szemük fényére, rájuk úgy vigyáznak.
De ha én nem látom! Nincsenek a képen!
Ott vannak? No ha ott, mutassa meg nékem!
Ejnye, irgum-burgum, kicsi kis bolondom,
Nem hiszel te nékem? Ott vannak, ha mondom.
Bújócskát játszanak, éppen most kiáltják:
Kukk, gyerekek, kukk, kukk! S aztán megtalálják?
Meg ám, megtalálják. És aztán nevetnek?
Meghiszem! És aztán? Új játékba kezdnek.
Mondanék valamit… Nos, mit, kis fiókám?
Bújjon el maga is, édes nagyapókám!

4, Gyulai Pál: A szél és a nap

Egykor régen szél urfival
Fogadott az öreg nap:
Egy vándor köpenyét melyik
Lophatná le hamarabb.

Jött a szél s magát fölfúván
Zúgott-búgott; mint csak tudta,
A köpenyt úgy húzta, fútta.
Hát a vándor mit csinál?
Elébb ugyan félelmében
Ijedten kap fűhöz-fához,
De a köpenyt majd a vállhoz
Szorítgatja s odébb áll.

Mosolyog az öreg nap,
S hő sugárral, fényes-szépen
Megindul a tiszta égen.
Hát a vándor mit csinál?
Lassabban megy, meg is izzad,
A meleget alig állja,
Majd a köpenyt földhöz vágja,
S hogy pihenjen rajt’, megáll.

Egykor régen így nyeré meg
Szél urfit az öreg nap;
Többet ésszel, mint erővel,
Igy közel, úgy hamarabb.

5, Móricz Zsigmond: A török és a tehenek

Volt egy török, Mehemed,
Sose látott tehenet.

Nem is tudta Mehemed,
Milyenek a tehenek.

Egyszer aztán Mehemed,
Lát egy csomó tehenet.

“Én vagyok a Mehemed!”
“Mi vagyunk a tehenek!”

Csudálkozik Mehemed,
Ilyenek a tehenek?

Számlálgatja Mehemed,
Hányfélék a tehenek.

Meg is számol Mehemed,
Háromféle tehenet.

Fehéret, feketét, tarkát,
Meg ne fogd a tehén farkát!

Nem tudta ezt Mehemed,
S felrugták a tehenek.

6, Pósa Lajos: Nagyapó keresztje

Öreg nagyapónak
Volt egy kis keresztje,
Hazáért harczolva
Kardjával szerezte.

Addig játszott vele
Pajkos unokája:
Egyszer csak oda lett,
Nem akadtak rája.

“Ne bántson, nagyapó!
– A kis fiú kérte –
Majd hogyha nagy leszek,
Szebbet hozok érte!”

7, Mikszáth Kálmán: Otthon és a zöld mezőn

Hopp gyerekek, ki van itt?
Elő, elő apróságok!
Itt vannak a kis pajtások,
Hoztak nektek valamit;
Jöttek sokan egy seregbe,
Nagy vidáman csicseregve.

És hogy jöttek? Nem gyalog,
Se lóháton, se szekéren;
De jöttek a levegőben.
Apró vándor szárnyasok;
Menjünk és köszöntsük őket,
A szelíd, kedves fecskéket.

Jöttek távol Afrikából
És elhozták a tavaszt;
(Vagy tán őket hozta az?)
A szép természet kitárul,
Madár dalol, az ég nevet –
Kineveti a zord telet.

Fecske hozza meg a tavaszt,
Tavasz rügyet, lombot fakaszt
Tele rak mindent virággal,
Kis gyerekek játékával.

8, Móricz Zsigmond: Iciri-piciri

Ajaj, hol volt
Hol nem…
Volt egyszer egy
Iciri
Piciri
Házacska;
Ott lakott egy iciri
Piciri kis macska.
Volt annak két iciri
Piciri kis ökre,
Rákaptak egy iciri
Piciri kis tökre.
Csizmát huz az iciri
Piciri kis macska,
Hová lett az iciri
Piciri barmocska:
Bejárja az iciri
Piciri kis erdőt
S nem leli az iciri
Piciri tekergőt.
Bejárja az iciri
Piciri kaszálót,
S nem látja az iciri
Piciri kószálót.
Rátalál egy iciri
Piciri kis tökre,
Bánatában iciri
Picirit meglökte.
Felfordult az iciri
Piciri tököcske,
Benne a két iciri
Piciri ökröcske.
Megörült két iciri
Piciri ökrének:
Vége van az iciri
Piciri mesének!

9, Zigány Árpád: Tyúk-anyó

Tyúk-anyó meg a csibéi vigan eszegetnek;
Minden magot, minden szemet föl-csipegetnek;
Ám a gonosz czirmos czicza nem hagy békét nekik,
Alattomban a kis csibék mögé settenkedik.
De a kakas észreveszi, inti a csibéket,
S ezek mindjárt a kotlósnál lelnek menedéket,
Látod, czirmos, kakas úrfi okosabb ám nálad:
Most az egyszer csirke-hústól fölkopik az állad!

10, Reviczky Gyula: Erdei hal

Nyári, rekkenő meleg
Elbujok előled.
Lombjai közé megyek
Sátoros erdőnek.
Haja hopp!
Itt vagyok már, itt vagyok!
Sárga rigó, jó napot!

Fák között és fák alatt
Beh vidám az élet.
Nyúl szalad, virág fakad,
Zeng a lombon ének.
Haja hopp!
Kip! kop! a harkály kopog,
S a kakuk szól: jó napot!

Vadvirágokat szedek
S kötözöm füzérbe.
Vagy a füben heverek,
S felnézek az égre.
S haja hopp!
A madárral dalolok…
Szép világ te, jó napot!

11, Mikszáth Kálmán: Nyultörténet

A káposztáskert közelében,
Virágos, dús here között
Hat kis nyulacska elbeszélget,
A nyulak élete fölött.

Szólnak virágokról, mezőkről:
“Beh jó a szabad ég alatt!”
De im emlitik a vadászt is,
S a hatodik nyúl megszalad.

Vadász persze nem volt közelben,
Öt nyúl tehát bátran marad;
A hatodik, a gyáva kis nyúl
Ijedten rohan ezalatt.

12, Benedek Elek: Gizike az ablakban

Ablakban könyököl a kis Gizike,
Nincsen e világon gondja semmire.
A szoba közepén hever babája…
Bánja is ő, mostan nem gondol rája.

Babájával játszhat majd még eleget,
De ablakban ülni mindig nem lehet.
Mamája szívesen nem is engedi,
Mind azt mondja: az még nem való neki.

Kérdezte a Gizi: miért nem mamám?
Attól félsz ugye, hogy kiesem talán.
Ó, ne félj te attól, mondá Gizike,
Hisz nem vagyok én már olyan kicsike.

Ne félj, mamám, el nem felejtem szavad:
Ablakot kinyitni, Gizi, nem szabad.
De az ablak mögül szabad, ugyebár
Lesni, várni, hogy az apa jön-e már.

Óh, ha az apát én megpillanthatnám,
Percig sem maradok ottan azután.
Mint a szél szaladok apa elébe,
Ő meg összecsókol s fölkap ölébe!

13, Zigány Árpád: A gonosz bakkecske

A kis Nelli kocsikázni –
vitte a kis hugait,
Hogy a kecske jobban birja,
ő is húzta a kocsit;
Hát egy gonosz, csúf bakkecske
az úton elébük állt,
Tánczolt, bégett, bolondozott,
bakugrásokat csinált.

14, Móra Ferenc: Búcsúzik a rigó

Harmatot hullajtó halovány hajnalon
feketerigó fúj furulyát a gallyon.

“Az ég fényeskedik, harmat permetezik,
távol hegyek ormán tavasz ébredezik.

Virágszagú szellők vígan fujdogálnak,
üzenetét hozzák tölgyerdő hazámnak:

Ibolya kék szeme nyílik, nyíladozik,
galagonyabokrok rügye fakadozik.

Lombosodó ágán moharuhás fáknak,
asztal terül már az égi madárkának.

Ahol kiteleltem, itthagyom a várost,
tölgyerdő hazámba hazamegyek mármost.

Ágról ágra szállni, vígan muzsikálni,
magas fák hegyében magamat hintálni.

Erdő sűrűjében fészket rakogatni,
füstös fiókákat füttyre tanítgatni.”

Harmathullogató halovány hajnalon
ilyen búcsút mondott a rigó a gallyon.

15, Bezerédj Amália: Koszorus-játék

Hej koszorú, koszorú,
Szép színű és jó szagú!
Vannak virágok
Benne s zöld ágok,
Czifra levelek, –
Itt üres helyek.

Uj virágot kössünk be,
Üres helyet töltsünk be,
Kert és rét tele,
Füzzünk csak bele.

Liliom a tisztaság,
Szelidség a gyöngyvirág,
Rózsa szeretet jele,
Reménység zöld levele.

Kis ibolya rejtezik,
Szerény és nem kérkedik,
Szegfű szépen szót fogad,
A kis pálczán megmarad.

Vidámság a tulipán,
Állhatatos a puszpán,
Nebántsvirág tanitja,
Hogy rosz a ki mást bántja.

Zsálya virág jótevő,
A rozmaring részvevő.
Veled busul vagy örül
Menyegző és holt körül.

Napraforgó igy tanit:
Keresd a mi világit,
Mint az, nap után fordulj:
A hol lehet jót tanulj.

Igy szerezzünk virágot
És lelkünkbe jóságot:
Üres helyet töltsünk be,
Uj virágot kössünk be.

Egész legyen koszorunk,
És jól beteljék sorunk;
Lelkűnknek is üres helye
Jó erkölcscsel legyen tele.

16, Benedek Elek: Az én perecem

Kerek az én perecem, perecem,
Így kereken szeretem, szeretem,
most sütötte az anyám, az anyám,
Száz aranyért nem adám, nem adám.
Patkós csizma kopogós, kopogós,
Ez a perec ropogós, ropogós,
Gurul mint a karika, karika,
Próbáld meg csak Pannika, Pannika!
Hát te szegény szekeres, szekeres,
Ugyan bizony mit keressz, mit keressz?
“Szekerembe kereket, kereket!”
Itt a perec, viheted, viheted!

17, Pósa Lajos: Sövénytúró kis kakas

Volt egyszer egy szép tarajas,
Cifra tollú, sárga kakas.
Kiment reggel bogarászni,
Sövény alá kapirgálni,
Addig kapart nagy vidáman,
Sövény kidűlt bánatában.

A sövényre szállt egy szarka,
Hosszú farka tarka-barka:
– Mi lelt téged, sövény koma?
Volt valami zenebona?
Hisz tegnap még itt állottál!
Tán a széllel viaskodtál?

– Dehogy, dehogy, szarka koma,
Nem volt semmi zenebona.
Kijött reggel a tarajas,
Cifra tollú, sárga kakas
Gilisztázni, bogarászni,
Itt alattam kapirgálni.
Addig kapart, mindig jobban,
Én kidűltem bánatomban.

– No most akkor a sor rajtam!
Én kitépem a szép farkam.
Ki is tépte a szép farkát,
Azt a hosszú tarka-barkát.

Reá szállott a meggyfára,
Csudálkozott minden ága:
– Mi lelt téged, szarka koma?
Volt valami zenebona?
Hisz tegnap még volt szép farkad!
Bokrétának tán eladtad?

– Dehogy, dehogy meggyfa koma!
Nem volt semmi zenebona.
Kiment reggel a tarajas.
Cifra tollú, sárga kakas
Gilisztázni, bogarászni,
Sövény alá kapirgálni.
Addig kapart nagy vidáman,
Sövény kidűlt bánatában.
Én kitéptem a szép farkam,
Annyira elszomorodtam.

– No most akkor a sor rajtam!
Én lenyesem ágam, gallyam.
Le is nyeste ágát, gallyát,
A madarak megsiratták.

Arra ment egy fürge kecske
Ugrándozva, nagy mekegve:
– Mi lelt téged, meggyfa koma?
Volt valami zenebona?
Hisz tegnap még volt szép gallyad!
Valakivel lerágattad?

– Dehogy, dehogy kecske koma!
Nem volt semmi zenebona.
Kiment reggel a tarajas,
Cifra tollú, sárga kakas
Gilisztázni, bogarászni,
Sövény alá kapirgálni.
Addig kapart nagy vidáman,
Sövény kidűlt bánatában.
Szarka meg kitépte farkát,
Azt a hosszú tarka-barkát.
Én lenyestem ágam, gallyam,
Levelemet elhullattam.

– No most akkor a sor rajtam!
Én levágom a szakállam.
Le is vágta a szakállát,
A gyerekek kikacagták.

Arra szaladt egy kis egér,
Mint a pocok, olyan kövér:
– Mi lelt téged, kecske koma?
Volt valami zenebona?
Tegnap még volt szép szakállad,
Milyen csupasz most az állad!

– Dehogy, dehogy, egér koma!
Nem volt semmi zenebona.
Kiment reggel a tarajas,
Cifra tollú, sárga kakas
Gilisztázni, bogarászni,
Sövény alá kapirgálni.
Addig kapart nagy vidáman,
Sövény kidűlt bánatában.
Szarka meg kitépte farkát,
Azt a hosszú tarka-barkát.
Fa lenyeste ágát, gallyát,
A madarak megsiratták.
Én levágtam a szakállam.
Azért csupasz most az állam.

– No most akkor a sor rajtam!
Úgy is már sok jót haraptam.
Én lenyírom a bajúszom,
A fogamat mind kihúzom.
Ki is húzta, le is nyírta,
Keszkenőjét tele sírta.

Arra ment a cirmos cica,
Kikergette a Katica.
– Mi lelt téged, egér koma?
Volt valami zenebona?
Hisz tegnap még volt bajúszod,
A tejfelben csak úgy úszott.
Hisz tegnap még volt fogacskád,
Összerágta a zsákocskát.

– Dehogy, dehogy, cirmos koma!
Nem volt semmi zenebona.
Kiment reggel a tarajas,
Cifra tollú, sárga kakas
Gilisztázni, bogarászni,
Sövény alá kapirgálni.
Addig kapart nagy vidáman,
Sövény kidűlt bánatában.
Szarka meg kitépte farkát,
Azt a hosszú tarka-barkát.
Fa lenyeste ágát, gallyát,
A madarak megsiratták.
Kecske levágta szakállát,
A gyerekek kikacagták.
Én lenyírtam a bajúszom,
Egy-két hétig ki nem húzom,
Én kihúztam a fogamat,
Legkedvesebb szerszámomat.

– No most akkor a sor rajtam!
Van ám itt fog, egér, ham, ham!

18, Móricz Zsigmond: A repülő farkas

Száll a, száll a, száll a sas,
Nézi, nézi a farkas.

– Jó vadászni, – mondja, mondja, –
Jobb nem élni búba-gondba.
Mert jó a csinyt elkövetni,
Jobb a gondját el is vetni,
Mert hát mit ér, hej, mit ér,
A büntetés utólér.
Hej, jó neked te sasmadár,
Ha elrepülsz, rád ki talál?
Szánj meg, szívem, szánj meg, szentem,
Tanits meg repülni engem.

Saskeselyü száll, leszáll:
– Hiszen az csak rajtad áll.
Megtanítlak ebb’ a nyomba,
Kapaszkodj csak a farkomba.

Sillom! – száll a, száll a sas,
Farkán repül a farkas.
Fel az égbe mint a szélvész,
Lábuk alól a föld elvész.

– Látod, farkas, még a földet?
– Látom, látom.
– Akkor megyünk följebb, följebb,
Jó barátom.
Fölfelé, csak fölfelé,
Szem is káprázik belé.

– Látod-e még, farkas?
– Látom ám csak hallgass.
Itt van az ég kapuja,
Farkas feje fájula.

– Látod még a földet?
Nem látom én többet!
– No hát akkor elereszthetsz,
A leckébe belekezdhetsz.

Száll a farkas, száll lefele,
Nagy örömmel lefetyele.
– Éljen, éljen, hej, tyuhaja,
Farkasnak már kutyabaja.
Nézzed, világ, hogy repülök.
Megkeserüli a büröd.

Itt van a föld előtte,
A földön ül egy tőke,
Szenes tőke, fekete,
Csak ott marad fektibe.

– Félre onnan, szenes tuskó,
Agyonütlek, lusta fickó! –
Szenes tőke nem mozdul,
Farkas újra rámordul:
– Félre, mondom, szenes fa,
Agyonütlek, ebadta! –
Szenes tőke csak hever,
Farkas kiált még egyszer:
– Félre, hamar félre,
Mert nem hagylak élve!

Szenes tőke ül nyugodtan,
Farkas koma reá pottyan.
Abb’ a nyomba péppé málla,
S véle minden tudománya.

19, Zigány Árpád: Húzom, húzom…

Húzom-húzom a fűrészt,
mert favágó vagyok:
A tuskóból pedig majd
gyújtóst hasogatok;
Úgy hordom be a konyhára
tüzet rakni vacsorára.

20, Mikszáth Kálmán: Hét lúd

Szakadó esőben mennek kis diákok,
Hét lúd meg utánok gigeg-gágog.
Mond az egyik: “Ni Gyuri és a Kati!”
Öt lúd kiáltja: “Fedél van a fejük felett!”
A hetedik lúd nézi s fölnevet:
Gig, gág! Beh jó födél! váltig hajtja,
De mért van az ablak rajta?
Az ablak? Ezt majd mama is megkérdi:
Hát igy való az ernyőt összetépni?

21, Mikszáth Kálmán: A kevély anya-macska

Olyan cziczák mint az enyimek,
Az aztán a csuda!
Igy dicsekszik az anya-macska
És fuj mint egy duda:

Olyan cziczák mint piczinyeim,
Az aztán valami!
Ezeknek a nyavukolását
Élvezet hallani.

Milyen virgonczak, elevenek;
Ni ez a szürke itt,
Hogy mászik, miglen ez a sárga
Mily szépen kancsalit.

És hogy dorombol tetszetősen,
Hogy szinte gyönyörű…
Hopp, hopp! mindjárt megugrik
A feketefejü.

Olyan czicza mint ez a három,
Okos, szófogadó,
Elmondhatom nincs a világon
Hozzájok fogható.

22, Szász Károly: Miből lesz a kalácska?

Miből lesz a kalácska?
– Búzácskából.
S a búzácska?
– Kikél a barázdából.
Eke vasa eltemeti,
Lanyha eső költöget.
Nap sugára feltámasztja,
Lábát kasza elvagdossa,
Ló a szérűn megrugdossa,
Két kemény kő összezúzza,
A gazdaasszony megdagasztja,
Forró kemencébe dugja,
S ha kiveszi, látod:
Megsült a kalácsod.

23, Móra Ferenc: Búcsúzik a rigó