Gyermekversek

Erdős Sándor: Pocok bajok

Odakint a tágas pusztán
apró pocok bolyongott.
Nem találja lakát az-ám!
Ki látott ily bolondot?

Arra ő még emlékezik,
hogy volt itt egy jó nagy lyuk.
Eltűnt innen? Nem létezik!
Az volt az ő otthonuk.

Sürög-forog keresgeti,
körbe-körbe szaladgál.
Nincs most idő töprengeni,
megáll minden odúnál.

Talált ő már vagy száz lyukat,
egyik sem haza vezet.
Üregi nyúl rajta mulat,
nem éppen nagy élvezet.

– Mi van komám eltévedtél,
nem találod helyedet?
– Vagy valamit elvesztettél,
búzát vagy a fejedet?

– Dehogy – felel – minden megvan
kivéve az otthonom,
ezért vagyok én most gondban
gyöngyözik a homlokom.

Nevet a nyúl jó nagyokat.
Jó, hogy nem a rokonom!
– Orvosolom a bajodat,
menj vissza a nyomodon.

Úgy is tett a  kicsi pocok,
meg is lett az otthona.
Azóta vidáman kocog,
nem téved már el soha.

Erdős Sándor: Iskolába megy a lajhár

Iskolába ment a lajhár.
Érdekli az alvástantárgy.
Azt hallotta az erdőben,
van ilyen  hát ment is bőszen.

Két perc múlva lajhár legényt,
fáradság fogta el szegényt.
Lecsüccsent hát egy fatörzsre.
A hosszú út meggyötörte.

Az iskolából dalolva,
Hazafelé tartott róka.
Meglátta, hogy a kis lajhár
a fatörzsön ott szunyókál.

Kelj már fel! Rázta a vállát.
Vagy hozzak neked párnát?
Miért itt alszol? Kérdezte meg.
Nincsen neked hálóhelyed?

Épp csak lehunytam a szemem.
Iskolába kell már mennem.
Érdekel az alvástantárgy,
mondta neki a kis lajhár.

Alvástantárgy? Még ilyent.
A te agyad nagyon pihent.
Ez az egyetlen tudomány,
ami neked jól megy komám!

Erdős Sándor – Az imádkozó sáska

Még ilyent, világ csodája,
templomba ment ma a sáska.
Istent dicsőíti talán?
Freskót néz a templom falán?

Á, dehogy, csak megéhezett,
a templomban talál legyet,
mert ott hűsölnek őkelmék,
megtűri őket a Szentszék.

Legyek mellé ostyát eszik,
abból is talált egy picit.
Leesett a szószék mellé,
hogyha bírná tovább enné.

Nem ehet már ennél többet,
fogyókúra immár sikk lett.
Nem lesz keskeny a dereka,
kövéren nem mehet haza.

Ami maradt elvihetné,
útközben, majd csak megenné.
Karjába zárja az ostyát,
azzal boldogítva útját.

Jaj, az ajtót hogy nyitja ki?
Senki sem segít most neki.
Keze tele az ostyával,
egyedül maradt bajával.

Egye fene, mind megeszem,
sikkes alak nem kell nekem.
Hang szólalt. Ne egyél többet!
Ne töltsd tovább a bendődet!

Égre vetette a szemét,
imára kulcsolva kezét.
Óh, Uram, hát add meg nekem,
ne legyen tele  a kezem.

Ejtsd el hitvány a jussodat!
Az majd az egérnek marad.
Igen Uram szót fogadok,
én inkább éhes maradok.

El is futott gyorsan onnan,
sajnálta, hogy ilyen baj van.
Bár, ha volna nála táska,
útközben is jót zabálna.

Erdős Sándor: A tiszta giliszta

Élt egy kukac Ödömérke,
föld alatt lakott szegényke.
Ödömérke eső után,
kikúszott a földből sután.

Lubickolt a pocsolyában,
mint zokni a mosodában.
Sosem volt még ilyen tiszta,
Ödömér a kis giliszta.

Arra futott a kis rigó,
csőrében egy sáros dió.
Anyja hangja most felharsant,
hogy ne egyen ő mosatlant.

Elejtette hát a diót,
jól nevelték a kis rigót.
Ott ácsorgott csőre nyitva,
lám, ott egy tiszta giliszta.

Ím, ez mosott ezt ehetem,
felkapom, mert ez kell nekem.
Sokat nem is tétovázott,
kis gilisztánk most ráfázott.

Csőrében kis Ödömérrel,
nem bírt a nagy örömével.
Olyan gyorsan szedte lábát,
elejtette a prédáját.

Nagyot sóhajt Ödömérke,
hát ezt épp, hogy csak túlélte.
Bebújt a föld alá gyorsan,
inkább lakik lent a koszban.

Erdős Sándor – Pocok a tolvaj

Bűntény történt,szörnyű dolog,
búzát lopott a kis pocok.
Látva, hogy az ajtó tárva
belopódzott a magtárba.

Hegyekben állt ott a búza,
biztonsági őr a gólya.
Segít neki hosszú lába
magasból néz a magtárra.

De a pocok fürge állat,
nem látta az őrszolgálat.
Gyorsan megtömte táskáját,
el is vitte a prédáját.

Ám másnap volt a számadás
meg is számolták a búzát,
jelentést is tett a gólya
hiányzik,vagy tíz szem búza.

Hívták,hát jött gyorsan rigó
az illetékes nyomozó,
azzal töltötte a napot,
hogy keres ujjlenyomatot.

Nem talált, hát tétovázott.
Talán minden nyom elázott?
Rá is szóltak gyorsan hárman,
nem esik eső magtárban-

Akkor, lehet nincs is ujja,
a nyomozó csak ezt fújja.
Lehet, hogy a hal a tolvaj
ő is bűnözött már tavaly.

A nyomozót kinevették.
Pihent vagy te, énekelték.
Lába nőtt vajon a halnak?
nevettek rajta a varjak.

Így,hát elsomfordált rigó
neki nyomozás nem való,
hagyja is a jó fenébe
elköltözött inkább délre.

Csinálta, mi neki akad,
vasalja a hullámokat.
Napon fekszik, nagyon laza
sötét is lett tollazata.

Úgy döntöttek a madarak,
mivel búza elég marad,
nem nyomoznak immár tovább,
történt már ennél is cifrább.

Pocok koma megmenekült
kamrájába búza került,
ezzel kihúzza a telet
most végre eleget ehet.

József Attila: Altató

József Attila: Altató - Megyes Melinda (Vers mindenkinek)

Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét –
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés –
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,
– s mig szendereg a robogás –
álmában csönget egy picit –
aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább –
aludj el szépen, kis Balázs.

Szundít a lapda, meg a sip,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik –
aludj el szépen, kis Balázs.

A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, –
aludj el szépen, kis Balázs.

Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. –
Aludj el szépen, kis Balázs.

1935. február 2.

József Attila: Kertész leszek

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton –
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

1925. április

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja - Halász Judit (Vers mindenkinek)

Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!

Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodácsol,
S nem verik ki a szobából.

Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.

Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám. –

Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba’…
Anyám egyetlen jószága.

Vác, 1848. február

Petőfi Sándor: Füstbement terv

Egész uton – hazafelé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?

Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.

S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.

S a kis szobába toppanék…
Röpűlt felém anyám…
S én csüggtem ajkán… szótlanúl…
Mint a gyümölcs a fán.

Dunavecse, 1844. április

Petőfi Sándor: Arany Lacinak

Petőfi Sándor: Arany Lacinak - Turek Miklós (Vers mindenkinek)

Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe…
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Laci fejibe.

Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? Elment a kúthoz.
De nem volt viz a vederbe’,
Kapta magát, telemerte.
És vajon minek
Merítette meg
Azt a vedret?
Tán a kertet
Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?… nem biz a.
Telt vederrel a kezében
A mezőre ballag szépen,
Ott megállt és körülnézett;
Ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott…
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát…
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
Áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja.
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
Nézi át a mezőséget,
A vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
Ott az ürge.
Hű, mi fürge,
Mint szalad!
Pillanat,
S odabenn van,
Benn a lyukban.
A mi emberünk se’ rest,
Odanyargal egyenest
A lyuk mellé,
S beleönté
A veder vizet;
Torkig tele lett.
A szegény kis ürge
Egy darabig türte,
Hanem aztán csak kimászott,
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték,
Nyakon csipték, hazavitték,
S mostan…
Itt van…
Karjaimban,
Mert e fürge
Pajkos ürge
Te vagy, Laci, te bizony!

Szalonta, 1847. június 1-10.

Ez a vers szerepel a 25 kedves magyar gyermekvers című gyűjteményünkben is.