Juhász Gyula mindenkinek ismerős lehet az irodalom órákról. Egyis legismertebb költőnk, aki számos gyönyörű költeménnyel ajándékozott meg minket. Ha kedveled a költőt, akkor ezt a válogatást is szeretni fogod. A válogatás természetesen szubjektív alapú.
1, Juhász Gyula: Megint tavasz…
Megint tavasz van és megint panasz van
Szívemben, ebben az örök kamaszban.
Mert fiatal még és nem értik őt,
Repül, mint a nyíl, mit Szerelem kilőtt.
Repül, de már nem várják szívesen
Az ifjak és a vének kedve sem
Derül reája s úgy borul föléje
Az ég, mint hűtlen szép szemek kökénye.
Ravasz tavasz, ne játssz velem hiába,
Ne csalj, színek és fények orgiája!
Ha jő a tél majd s hímez jégvirágot,
Én akkor is még múltak májusában
Emlékek orgonáit tépve járok.
2, Juhász Gyula: Altató
Fordulj be csöndesen s feledd el, ami bántott,
A kaján arcokat, a keserű világot!
Fordulj be csöndesen s gondolj egy nyári éjre,
Mely tisztán ott ragyog lelked mély tükörébe.
Fordulj be csöndesen és légy tizenhat éves
És légy szép, fiatal, halálos vággyal ékes!
És ártatlan, szabad, ki azt hiszi, merengvén,
Hogy ifjú elmúlás vár rá egy boldog estvén.
Fordulj be csöndesen és tudd feledni szépen
A rút, unt életet a halál tükörében.
Ha tetszenek a költő versei, akkor ajánljuk Juhász Gyula versei aloldalt is.
3, Juhász Gyula: Még valamit…
Múltamba vissza ösvény nem vezet
És ködbe fullad az emlékezet.
Hogy én is éltem, versekből tudom,
Míg topogok egy céltalan uton.
Ki egykor új igéket felidéztem,
Most némán tűröm meddő szenvedésem.
Egy elsüllyedt világ felett
Megváltó sírom integet.
Mint a kísértetek feljárnak
Fáradt fejembe verssorok,
A régi öröm és a bánat
Sírjából éjjel felzokog.
https://googleads.g.doubleclick.net/pagead/ads?client=ca-pub-4411703237667689&output=html&h=280&adk=59409514&adf=1875651028&pi=t.aa~a.1381849204~i.3~rp.4&w=740&fwrn=4&fwrnh=100&lmt=1668105485&num_ads=1&rafmt=1&armr=3&sem=mc&pwprc=4882275374&ad_type=text_image&format=740×280&url=https%3A%2F%2Fmagyar-versek.hu%2Fjuhasz-gyula-meg-valamit%2F%3Fswcfpc%3D1&fwr=0&pra=3&rh=185&rw=740&rpe=1&resp_fmts=3&wgl=1&fa=27&adsid=ChAIgN-ymwYQ3tGu1YfW6b45Ej0AnvBFCJAQB2sxO5O6eEF58FmXTJLWJ_SrptyYD3okUpu1-GgA6rs-kmkWLd-jyhMmOffEATB_xmgrB4rb&uach=WyJXaW5kb3dzIiwiMTAuMC4wIiwieDg2IiwiIiwiMTA3LjAuNTMwNC4xMDYiLFtdLGZhbHNlLG51bGwsIjY0IixbWyJHb29nbGUgQ2hyb21lIiwiMTA3LjAuNTMwNC4xMDYiXSxbIkNocm9taXVtIiwiMTA3LjAuNTMwNC4xMDYiXSxbIk5vdD1BP0JyYW5kIiwiMjQuMC4wLjAiXV0sZmFsc2Vd&dt=1668105485932&bpp=6&bdt=784&idt=6&shv=r20221108&mjsv=m202211030101&ptt=9&saldr=aa&abxe=1&cookie=ID%3D37a281287c39f5e0-223bea6847ce0040%3AT%3D1665905368%3ART%3D1665905368%3AS%3DALNI_MbsOfaHrRk2T1S9fU06THRKcb1Z7g&gpic=UID%3D00000b73998a5df1%3AT%3D1665905368%3ART%3D1668105263%3AS%3DALNI_MbbbOXxMPgHO2qLLOjGOlQyX6-A9A&prev_fmts=0x0&nras=2&correlator=1252088619045&frm=20&pv=1&ga_vid=231084049.1665905368&ga_sid=1668105486&ga_hid=526675616&ga_fc=1&u_tz=60&u_his=3&u_h=768&u_w=1366&u_ah=728&u_aw=1366&u_cd=24&u_sd=1&dmc=4&adx=115&ady=770&biw=1349&bih=625&scr_x=0&scr_y=0&eid=44759875%2C44759926%2C44759837%2C42531706%2C31070762%2C31070785%2C44770880%2C44775016%2C44777813&oid=2&pvsid=1181082476783776&tmod=188991618&uas=0&nvt=1&ref=https%3A%2F%2Fmagyar-versek.hu%2Fkoltok%2Fjuhasz-gyula%2Fpage%2F2%2F%3Fswcfpc%3D1&eae=0&fc=1408&brdim=0%2C0%2C0%2C0%2C1366%2C0%2C1366%2C728%2C1366%2C625&vis=1&rsz=%7C%7Cs%7C&abl=NS&fu=128&bc=31&jar=2022-11-10-07&ifi=2&uci=a!2&btvi=1&fsb=1&xpc=jnwzoBHkVK&p=https%3A//magyar-versek.hu&dtd=16
Még valamit akartam itt én,
De már csak sóhaj lett a szó.
Állok, mint északfény letűntén
Áll az eltévedt utazó.
4, Juhász Gyula: Esők után
Esők után, melyek borúba vonták
A házakat és lelkeket,
Ha nap derül nyugatnak horizontján,
Oly csodálatosak a fellegek:
Aranyban égnek és bíborban égnek
S az alkonyatba hulló messzeségek
Úgy tündökölnek túlvilági szépen,
Hogy szinte fáj a ragyogó azúr.
Az életem most épp így alkonyul:
Minden borúján túl fények remegnek
S mit gyász és vád ezer esője vert meg,
A lelkem, mint dómok arany keresztje,
Úgy néz a földre, a nagy cinteremre.
5, Juhász Gyula: Szerelem
Szép, ősi szó, mámoros messze illat,
Távoli akkord, fájó és örök,
Beárnyékozod borús álmainkat:
Égi követ liliomok között.
A végzet voltál vesztett ifjúságom
Szent tavaszában: élet és halál,
Bús életem és gyönyörű halálom
És elhagyál!
Emlékezem reád vigíliákon,
Könyvek és könnyek és borok között,
Ha elkerül a béke és az álom
S az elmúlás rút váza rám zörög.
Emlékezem és nem fáj már az élet,
Emlékezem és nem fáj a halál:
Szelíd arkangyal, nyilad erre téved
És eltalál!
6, Juhász Gyula: Annának
Az ősz teríti dús, rőt szőnyegét
A nyár halott vállára csöndesen.
Én kedvesem, én hűtlen kedvesem,
Te hallod-e a hervadás neszét?
Hajadnak bársonyát zilálja-e
Az elmúlásnak dúdoló szele
És a halál hűvös lehellete
Az ajkad bíborát csókolja-e?
Vagy rajtad nem fog a szörnyű varázs,
Mely minden szépség átka erre lenn
S megvéd minden rontástól énekem,
Ez örök vágyból szőtt tündérpalást?
7, Juhász Gyula: Költők
Vannak poéták, akik sohsem írnak,
Csak a szívükben élnek költemények,
Valami nagy búbánat érte őket,
S azóta lettek költőkké szegények.
Egy szebb világnak épp úgy álmodói,
Rajongás őket éppen úgy hevíti,
És éppen olyan szomorúk, lemondók,
Mint azok, akik – verset tudnak írni!
8, Juhász Gyula: Régi nyári éj
Fekete jegenyék között
Pirosan kelt a nyári hold,
A táj bársonyba öltözött,
A Tisza csöndben szunditott.
Majd, mint az ezüst, fényleni
Kezdett a boglyák bús sora.
Az egész földre ráborult
A ragyogó éj mámora.
Szikráztak fönn a csillagok
És lenn a rőt pásztortüzek:
Az ég és föld szerelmesen
Egymásnak titkokat üzent.
9, Juhász Gyula: Haladék
Menekülünk a láthatatlan
És ismeretlen rém elől,
Ki ránk les százezer alakban
És egyszer mégis csak megöl.
Ki ránk vár fényben és ködökben,
Alattomos gyilkos, konok,
Minden bukásban és örömben
Ő közeleg, az átkozott.
Megengedi, hogy dalba fogjunk,
Hogy csókoljunk egy tünde nőt,
Elnézzük, percek üdve hogy fut
És mint nőnek a temetők.
Megengedi, hogy meneküljünk
Mámorba, ködbe, bús vakon,
Hogy végre lássuk: itt a vesztünk
S érezzük: nincsen irgalom!
10, Juhász Gyula: Utolsó vers
A régi holdat látom még az égen,
De már nem látom régi magamat,
Az egész idegen végtelenségben
Szegény valóm oly magára maradt.
Hiába keresek egy társat erre,
Hiába keres engem valaki,
Mint a hajó, amely a nyílt tengerre
Kifutott s nem tud révbe tartani.
11, Juhász Gyula: Karácsonyi ének
Szelíd, szép betlehemi gyermek:
Az angyalok nem énekelnek
S üvöltenek vad emberek.
Boldog, víg betlehemi jászol:
Sok börtön és kórház világol
És annyi viskó bús, sötét.
Jó pásztorok és bölcs királyok:
Sok farkas és holló kóvályog
S nem látjuk azt a csillagot!
Békés, derűs karácsony éjjel:
A nagy sötét mikor száll széjjel
S mikor lesz béke és derű?
12, Juhász Gyula: Jól van így
Békét kötöttem sorssal és világgal,
Letettem én a fegyvert csöndesen,
Beszélgetek madárral és virággal,
Szerelmem is már csillagszerelem.
A felhők útján szállok víg egeknek,
A szellők szárnyán utazom tova,
A vágyaim hattyúi énekelnek
Utolsót, szépet, mely nem lesz soha.
Kezet fogok mélázón a halállal
S a temetőket járom egyre én,
Az öröm sírján ülök, mint az árva,
Magányos varjú ül a jegenyén.
13, Juhász Gyula: Tavaszvárás
A déli szélben lehunyom szemem
És gyöngyvirágok szagát érezem.
Az esti égen violás a szín
És kikeletben járnak álmaim.
A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve s csöndesen fogan
A csíra, melyből új élet terem
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.
Az örök nap még bágyadtan ragyog,
De tavaszosok már a csillagok
S az éjszakában zizzenő neszek,
Egy új világ susogja már: leszek!
A földre fekszem, hallgatom szívét,
Az égre nézek, kémlelem színét,
Ég, föld között angyali üzenet
Hirdeti a jövendő életet.
Mert boldog ige ez és szent igaz
És örök törvény és áldott vigasz,
Hogy győz az élet, duzzad és dagad
S elönti mind az ócska gátakat!
14, Juhász Gyula: Telefon
Hallom a hangod messze, mélyből,
Egy régi nyárból száll felém,
Egy mámoros és fényes éjből
Dalol, mint álom és remény.
Hallom a hangod, selyme simit,
Bársonya borzongat megint,
A szavaid, e pajkos villik
Csapata surran szivemig.
A kagyló búg, ó áldott kagyló,
Mely ily dús gyöngyöket terem,
Úgy érzem, édesbús viharzón
A tenger zeng, a végtelen.
15, Juhász Gyula: Halálos ének
Minden este, hogy az ágyba fekszem,
A halállal ismerkedem én,
Angyalszárnya megsuhog felettem,
Kettős szárnya: emlék és remény.
Mert emlékszem: volt találkozásunk
Híd karfáján és pisztoly csövén
És remélem: megvetve az ágyunk
És melléje vígan jövök én.
Fényes utcán gyakran vele járok,
Míg suhannak, símulnak a párok.
Borús éjen mindig vele hálok.
Utcájába egyszer eltalálok.
Sok virág van boldog temetőben,
Sok világ van alattam, fölöttem.
S bennem is van egy egész világ még
S lesz belőlem egyszer sok virág még!
16, Juhász Gyula: A halálhoz
Te hegedülsz a hegedűkben.
Te tündökölsz tavasz-derűben.
Te csillogsz szerelem szemében.
Te szunnyadsz az anyák ölében.
Te mosolyogsz poharak mélyén.
Te hárfázol a nászok éjén.
Lágyan te ringatod a bölcsőt.
Te hangolod az árva költőt.
Reménytelenség menedéke,
Álmatlan álom, szende béke,
Téged remegnek és remélnek.
Halál: te vagy az örök élet.
17, Juhász Gyula: Anna után
Ez szomorú ősz lesz.
Hol vagy Anna? Milyen volt a csókod?
Bánatórák, ó az én időm ez,
Bágyadt rózsák, ez szomorú ősz lesz!
Csókolom a lelked.
Hol vagy Anna? Milyen volt a könnyed?
Régi könnyek, te már elfeledted,
De én értük csókolom a lelked!
Látni szeretnélek.
Hol vagy Anna, vezet-e út hozzád?
Visszatérjek? Ó be nagyon félek,
Megölnétek, százszorszép emlékek!
18, Juhász Gyula: Kérdések
Az éveket, a messze, messze szálló
Szép éveket, Uram, ki hozza vissza?
Vagy várja őket örök kikelet?
Szerelmemet, a messze, messze illant
Szűz csodaszarvast, Uram, hol lelem meg?
Vagy várja őt is egy örök csalit?
A bánatot, a messze, messze elment
Szent felleget, Uram, hol látom újra?
Vagy várja őt is örök üdv ege?
Az életet, a messze, messze tévedt
Víg életet, Uram, még megtalálom?
Vagy tán a Fájdalom csak az örök?
19, Juhász Gyula: Vándordal
Mienk a veszély és
Mienk a világ.
Mienk a madár és
Mienk a virág.
Mienk az országút
És mienk a kocsma.
A távolba nézünk
Meg a csillagokba,
Meg a csillagokba!
Tiétek a boldog
Családi szoba,
Tiétek a börtön
Meg a palota.
Tiétek a harc és
Tiétek a béke,
Mi megyünk dalolva
A végtelenségbe,
A végtelenségbe.
20, Juhász Gyula: Avató vers
Öreg fiúk, a régi iskolában
Álljunk meg csöndben ez emlék előtt
Idézve eltűnt arcokat, merengőn
Járjon be lelkünk távol temetőt.
Ó emlékezzünk az elment fiúkra,
Kik innen együtt indultak velünk,
De ők a kora sír ölébe hulltak,
Hogy megmaradjon a mi életünk.
Öreg fiúk, zárjuk szívünkbe őket
S a zászlót, mely kezükből porba hullt,
Emeljük újfent tündöklő magasra,
Legyen jövőnk szép, mint a drága múlt!
A szörnyű leckét ne feledje senki,
Nem hullhat meddőn annyi büszke vér,
Mutassuk meg, hogy újra nagy, egész lesz
Magyarország, az áldott, szent kenyér!
Öreg fiúk, fogadjuk meg ma nékik,
Hogy folytatódik a történelem
S találkozunk megváltott lelkeikkel
Egy boldogságos magyar ünnepen!
21, Juhász Gyula: Félúton
Ti lelkek, akik fehér fényben égtek,
Ti erőtől, ti szépségtől kevélyek,
Jöjjön el már a ti országotok!
Ne kelljen egyre gyáván vágyni, várni,
A szürke szerdák hamujába’ járni,
És lesni, ami titkon háborog!
Vasárnap lenne minden nap e tájon,
Miénk az élet és az élet álom,
Miénk, akik ma keresők vagyunk!
…de így, szomorú lápok lángja pislog
És temetőknek süppedt árka biztat,
Haláltánc a mi legszebbik dalunk!
22, Juhász Gyula: Mindenkiért
Ki eddig árva egymagamba rogytam
Fenséges és szemérmes bánatomban,
Ma búmat, mint szent zászlót lengetem meg
Testvéreimnek, sok, sok ezredemnek!
Eddig beteg szívemben, mint a poklok
Egy óriás és titkos kín borongott,
Ma gyászom Fárosz, mely ragyogva ontja
Örök tüzét szemekbe, csillagokba.
Kikért szenvedtem, kiktől messze éltem,
Megértik végre zengő szenvedésem,
Utolsó vacsorámnak bús borától
Ma egy világnak fájó lelke lángol.
23, Juhász Gyula: Emlék
Egy régesrégi operettben
Egy kis színésznőt megszerettem.
Játszott a távol rokokóban,
Szívemmel is játszott valóban.
Nekem oly szent volt ez a játék;
Az irigy sorstól bús ajándék.
Lelkembe villant szőkesége…
De a játéknak vége, vége.
Egy melódia él szívemben,
De a szövegét elfeledtem.
Fáradt, unott, szomorú néző,
Tudom már: minden nő színésznő!
24, Juhász Gyula: Vidék
A széles utcák alkonyi porában
A csorda ballag hangtalan haza
S a vén torony erkélyén egymagában
Dalol a kürtös. Égbe száll szava.
Alkony porában, nagy magyar magányban
Így áll a költő sorsa magasán
S az alkonyatnak egyre nő az árnya
És egyre bánatosabb a magány.
25, Juhász Gyula: Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen