Weöres Sándor: Újévi köszöntő

Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.

Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstben disznósonkát,
zsebbe csokoládét.

Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő.

Arany János: Év utolján

Kifelé az évnek a szekere rudja,
Pályáját a nap is csak robotban futja,
Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse,
Ahol a reggel van, ott a dél, az este.

Mehetsz, mehetsz jó év! amit hoztál, vidd el,
Megelégedtem már sovány böjteiddel;
Egy szó nem sok, azzal sem marasztlak téged:
Kivánok jó utat s jó egészséget. –

Mi örömet adtál? Mi emléket hagytál?
Annyit se nekem, mint a tavalyi naptár,
Mely hiába mondja; hogy: “csütörtök, péntek”,
Ha egyszer ledobtam, belé sem tekintek.

Menj! hadd tudjalak a többi után sorba,
Legalább nem esett életemen csorba:
A kopár sivatag, hol nem látni zöldet,
Legalább nem hagyja lyukasan a földet.

1852.

Katona József: Új esztendőre

Vidám elme
te! szerelme
az örökös tavasznak –
csend és béke
egy gyermeke,
kinél búk s ürmök asznak!

A szerencse
folyton öntse
rózsáit öszvényeden,
elégedés
vezéred, és
légyen köröd egy Éden.

Minden reggel
víg sereggel
játsszon a Nap súgára
(mosolyogva
lépbe fogva)
Arcád diadalmára. –

S Neked intsen
báj-bilincsen
jőve az Alkonyodat
végső fénye,
hogy rabkénye
készítse meg álmodat.

És ha majdan
e Kor hajdan-
korrá változik – midőn
Élet s Halál
számot talál
vetni a hosszú időn:

Akkor, Kedves,
vedd jól, nedves
szememböl, végtisztemet;
Ott örökké
légy Élőké;
bár itt egy hant eltemet!!!

1817.

Arany János: Alkalmi vers

Az uj évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kivánni még
Ily áldott időben? –
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Szegény ember malacának
Egy híja se essék;
Messze járjon dög, halál,
Burgonya-betegség;
Orvos, bakó a díját
Kapja heverőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Tücski-hajcski baromnak
Sokasuljon lába;
Boci járjon mezőre,
Gyermek iskolába;
Gyarapodjék a magyar
Számra, mint erőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

A biró is, mint eddig,
Tisztét jól betöltse:
Víz kedviért a babát
Soha ki ne öntse;
Emberiség, igazság
Egyik serpenyőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Nagy uraink (ha élnek)
Nőjenek nagyobbra;
Áldozzanak, legyen is mit,
Mégse üssék dobra;
Nemzetiségünk mellett
Buzogjanak hően.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Író pedig írónak
Szemét ki ne ássa, –
Ne is legyen az idén
Napfogyatkozása
Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,
S előfizetőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Mire üssek még pohárt?
Asszonyi hűségre?
Barátság-, polgár-erény-,
Vagy mi más egyébre?
Hiszen ezek közöttünk
Vannak kelendőben.
Tudj’ Isten, mi minden nincs
Ez uj esztendőben!

1853

Ady Endre: Boldog új évet

Ezúttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kivánok.

Boldog új évet kivánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én,
Gyönyörködve,
Óh, én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kivánok.

Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kivánok.

Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kivánok.

Nagy Imre: Év’ utolján

Ismét leboronga egy évi idő,
Gyors napjaival soha vissza se jő.
Gyors napja, miként fejedelmi madár,
Csattogva odább kél és tova jár.
Még egyszer óh szép nap az isten’ egén!
Nézz vissza mosolygva az ég’ üregén.
Hozd vissza repítve a’ múlt’ idejét,
Ringass kebelünkre hőn édeni kéjt.
Lágy alkonyatodban az esti vidék –
Mint tűz szerelemben a’ csók’ heve – ég.
‘S míg arczod az éjjel’ ölébe borúl,
Tűkör ragyog a’ víz’ hullámairúl.
Üdv messze vonúló futásaidért,
Fény ‘s hála kisérje az égi vezért.
‘S míg fény lebeg arczaid’ alkonyatán,
Ifjudva derűlj hosszu évek után.

1837.

Bálint György: Jazz-band a Szilveszter éjszakában

Testvér, most szól a jazz
És nem hagy aludni a vackodon,
Most bőg a szakszofón
Mint szerelmes elefánt,
Most pezsgővé folyik és táncba vibrál
És nők mellén selyemmé símul
A véred és izmod és ellopott
Reményed;
Testvér, most szól a jazz,
Most színes üvegkúpok csilingelnek
És illatos fények surrannak,
Mint a macskák
És a hold belefulladt a holnap reggelbe
A hegyek mögött;
Testvér, most szól a jazz
És az éjjeli munkás aranyakat küld
Frakkos gazdája asztalára, akit nem is ismer,
Most bőg a szakszofón
És üresen hallgató
Fekete mélységekbe cikkázik bele a tánc
És egy éhen döglött ló égre meredő
Négy lába árnyékot hullat a vakító abroszokra;
Testvér, most szól a jazz
És korog a gyomrod:
Mingyárt reggel lesz,
Ez a világ a legjobb világ,
És egy óra mulva néhány törekvő fiatalember,
Hogy el ne késsen, már jóelőre
Boldog újévet fog kívánni az Úristennek.

megjelent a Strófák című kötetben, 1929-ben

Vargha Gyula: Szilveszter éjszakáján

A harcos őrt áll fagyos éjszakán,
Az újév napja: végső napja tán.

Akit gyötörnek roncsolt, rút sebek,
Jajgat a kíntól, vagy imát rebeg.

Ez fájó lelkét most lehelte ki. –
Adjon az Úr csöndes nyugvást neki.

Szibériában a szegény fogoly
Megtörve sóhajt, vagy tán haldokol.

Az özvegy sír, nyög a beteg gyerek,
Hideg vackán az ínség didereg.

De töltögetve telt palack borát,
Kacagnak, isznak a víg cimborák.

1916. január 1.

Emőd Tamás: Szilveszter

A város alvó szive úgy üt,
Mint egy öreg, zenélő óra,
Csukott csárdák ablaka csillan
És fény szitál a téli hóra:
Miatyánk légy velünk.

A ködön át lompos, nagy árnyék
Surran sötéten, suhog lustán –
Urak, úrfiak, lump diákok,
Éjféli szél kószál az utcán;
Miatyánk légy velünk.

Holdas fény hull a ház falára.
Kong egy harang. Mivégre kongat?
Ma éjjel éber minden élet,
Holnap szomorú lesz a szombat:
Miatyánk légy velünk.

Tavaly, ki tudja, hol mulattunk?
Tavaly, ki tudja, kit szerettünk?
Keresztet vet a kassza hölgye,
Fakó füst szárnya leng felettünk…
Miatyánk légy velünk.

Tavalyi bor, tavalyi mámor
Kifogy lassacskán, búsan, békén,
Vörös lámpák és sárga lángok
Lobognak lenn az utca mélyén –
Miatyánk légy velünk.

Fülöp Áron: Szilveszter-éjjelen

Egy galy, mely elaszott, egy lomb, mely lesárgult
Az örök vén fáról ujolag aláhullt,
Tán hogy mi fakasztá, tán hogy mi növelte,
Tehetetlen gyásszal gyászoljon felette!

Megdöbben a múló, a halandó véges:
Lám a végtelen is veszíteni képes!
S hajh, mi sírját abból egy paránynak ássa:
Útja az egésznek ama nagy múlásra.

S mintha átnyilalna egy kín eget, földet,
Hallatszanék jajja világnak, időnek,
Ama kiterjesztett erősség remegne,
S az enyészet állna gúnyosan nevetve.

De hahotán, jajjon által egy hang rezdül:
Hatalmam a sugár a teremtő mennybül,
Lényem örök nagyság szeretetben, hitben,
Urad vagyok múlás – kinek nevem Isten.

S az idő sírjára mennyei fény árad,
Újabb lombja sarjad az örök vén fának,
Mélység és magasság alleluját harsog –
Csak az enyészet ölt kétségb’esett arcot!

1885.