Szilveszteri versek

Tóth Árpád: Újév reggele

Véget ért a
Szilveszter-éji szender.
Felkelne az ember.
De nem mer.

Mert jön a kenetes
Basszusú szemetes.

És jön a gyászos
Szopránu gázos.

Jön a májfoltos
Sarki boltos.

Sőt, jön a bordó
Orrú levélhordó.

Jönni nem restel
Hajlongó testtel
Uram s parancsolóm:
A házmester.

Vele jön nyájas kibice,
A vice.

Jő és belém kiván sokat
A nő, aki rám mosogat.

Jön vidáman a szabószámla,
S arcáról a bőr le nem hámla.

Jön bús, fekete sál alatt
A temetési vállalat.

S jön az olcsóságmentes
Hentes.

És buékot nyihogat, ó,
Minden páholynyitogató.

Fiákeres és ószeres
Reámborulnak: ó, szeress!

És jön emez, és jön amaz,
És jön háromszor ugyanaz.

S jönnek tizezren.
S ájultan fekszem.

S tolongnak vadul
Az ágyam körül,
S direkt mind az én
Újévemnek örül.

Nyüzsögnek zsúfolt rendben
A széken, asztalon, kredencen
És a sézlongon.

És keresztül a sok tolongón
Hozzám jutni alig tuda
A guta.

1913.

Arany János: Szilveszter-éjen

A vén sirásó haldokol:
Vígan tehát ágya körül!
Ki annyit sirba fektetett,
Most a sor őreá kerül.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az elfolyt nyolcszáz-ötvenért!
Kivan, – nincs egy nap híja se –
Bohó, ki többet is remélt!

Már ezt leőrtük, úgy ahogy,
Ami kevés még hátra van,
– Habár csak ellentétül is –
Virrasszuk dal között, vigan.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Ama békés türelemért,
Hogy a halandó újba kezd,
Ha egy rossz ó-évet lemért!

Hányan vagyunk, kik a sorstól
Rongyot kapánk élet helyett,
Mégis, mivelhogy nincs különb,
Hordjuk biz azt, amíg lehet!
Hajrá fiúk! ez a pohár
A szenvedő embernemért,
Mely várva tűr, csalódva hisz –
S túl birja élni a reményt!

Zörgetnek a ház ablakán:
Egy vak madár az, mely repűl,
A förgeteg; – mint fiú, esik!
Maradhat! tágasabb kivűl.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Azért, ki bujdokolva jár
És nincs, hová – egy ilyen éjt
Kihúzni – hajtaná fejét!

Mit bánjuk, hogy lejár az év!
Énekre ajk és táncra láb!
Használja, ki mozogni tud,
Ezt az előnyét legalább.
Hajrá fiúk! ez a pohár…
Föl a kehelyt, koccantsatok!
Csörgése szóljon, hogy kikért,
És szóljon az, hogy hallgatok.

Vígan! az ó év haldokol,
Nevessünk mint örökösi, –
Pedig bizony semmit se hágy
Annak, ki végpercét lesi.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az évért, mely kiszenvede;
Emléke fönn lesz holnap is…
Egy kis mámor futó köde.

Nagy Imre: Év’ utolján

Ismét leboronga egy évi idő,
Gyors napjaival soha vissza se jő.
Gyors napja, miként fejedelmi madár,
Csattogva odább kél és tova jár.
Még egyszer óh szép nap az isten’ egén!
Nézz vissza mosolygva az ég’ üregén.
Hozd vissza repítve a’ múlt’ idejét,
Ringass kebelünkre hőn édeni kéjt.
Lágy alkonyatodban az esti vidék –
Mint tűz szerelemben a’ csók’ heve – ég.
‘S míg arczod az éjjel’ ölébe borúl,
Tűkör ragyog a’ víz’ hullámairúl.
Üdv messze vonúló futásaidért,
Fény ‘s hála kisérje az égi vezért.
‘S míg fény lebeg arczaid’ alkonyatán,
Ifjudva derűlj hosszu évek után.

1837.

Bálint György: Jazz-band a Szilveszter éjszakában

Testvér, most szól a jazz
És nem hagy aludni a vackodon,
Most bőg a szakszofón
Mint szerelmes elefánt,
Most pezsgővé folyik és táncba vibrál
És nők mellén selyemmé símul
A véred és izmod és ellopott
Reményed;
Testvér, most szól a jazz,
Most színes üvegkúpok csilingelnek
És illatos fények surrannak,
Mint a macskák
És a hold belefulladt a holnap reggelbe
A hegyek mögött;
Testvér, most szól a jazz
És az éjjeli munkás aranyakat küld
Frakkos gazdája asztalára, akit nem is ismer,
Most bőg a szakszofón
És üresen hallgató
Fekete mélységekbe cikkázik bele a tánc
És egy éhen döglött ló égre meredő
Négy lába árnyékot hullat a vakító abroszokra;
Testvér, most szól a jazz
És korog a gyomrod:
Mingyárt reggel lesz,
Ez a világ a legjobb világ,
És egy óra mulva néhány törekvő fiatalember,
Hogy el ne késsen, már jóelőre
Boldog újévet fog kívánni az Úristennek.

megjelent a Strófák című kötetben, 1929-ben

Vargha Gyula: Szilveszter éjszakáján

A harcos őrt áll fagyos éjszakán,
Az újév napja: végső napja tán.

Akit gyötörnek roncsolt, rút sebek,
Jajgat a kíntól, vagy imát rebeg.

Ez fájó lelkét most lehelte ki. –
Adjon az Úr csöndes nyugvást neki.

Szibériában a szegény fogoly
Megtörve sóhajt, vagy tán haldokol.

Az özvegy sír, nyög a beteg gyerek,
Hideg vackán az ínség didereg.

De töltögetve telt palack borát,
Kacagnak, isznak a víg cimborák.

1916. január 1.

Emőd Tamás: Szilveszter

A város alvó szive úgy üt,
Mint egy öreg, zenélő óra,
Csukott csárdák ablaka csillan
És fény szitál a téli hóra:
Miatyánk légy velünk.

A ködön át lompos, nagy árnyék
Surran sötéten, suhog lustán –
Urak, úrfiak, lump diákok,
Éjféli szél kószál az utcán;
Miatyánk légy velünk.

Holdas fény hull a ház falára.
Kong egy harang. Mivégre kongat?
Ma éjjel éber minden élet,
Holnap szomorú lesz a szombat:
Miatyánk légy velünk.

Tavaly, ki tudja, hol mulattunk?
Tavaly, ki tudja, kit szerettünk?
Keresztet vet a kassza hölgye,
Fakó füst szárnya leng felettünk…
Miatyánk légy velünk.

Tavalyi bor, tavalyi mámor
Kifogy lassacskán, búsan, békén,
Vörös lámpák és sárga lángok
Lobognak lenn az utca mélyén –
Miatyánk légy velünk.

Fülöp Áron: Szilveszter-éjjelen

Egy galy, mely elaszott, egy lomb, mely lesárgult
Az örök vén fáról ujolag aláhullt,
Tán hogy mi fakasztá, tán hogy mi növelte,
Tehetetlen gyásszal gyászoljon felette!

Megdöbben a múló, a halandó véges:
Lám a végtelen is veszíteni képes!
S hajh, mi sírját abból egy paránynak ássa:
Útja az egésznek ama nagy múlásra.

S mintha átnyilalna egy kín eget, földet,
Hallatszanék jajja világnak, időnek,
Ama kiterjesztett erősség remegne,
S az enyészet állna gúnyosan nevetve.

De hahotán, jajjon által egy hang rezdül:
Hatalmam a sugár a teremtő mennybül,
Lényem örök nagyság szeretetben, hitben,
Urad vagyok múlás – kinek nevem Isten.

S az idő sírjára mennyei fény árad,
Újabb lombja sarjad az örök vén fának,
Mélység és magasság alleluját harsog –
Csak az enyészet ölt kétségb’esett arcot!

1885.