Pilinszky János – Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

Petőfi Sándor: Az álom…

Az álom
A természetnek legszebb adománya.
Megnyílik ekkor vágyink tartománya.
Mit nem lelünk meg ébren a világon.
Álmában a szegény
Nem fázik és nem éhezik,
Bibor ruhába öltözik,
S jár szép szobák lágy szőnyegén.
Álmában a király
Nem büntet, nem kegyelmez, nem birál…
Nyugalmat élvez.
Álmában az ifju elmegy kedveséhez,
Kiért epeszti tiltott szerelem,
S ott olvad égő kebelén. –
Álmamban én
Rabnemzetek bilincsét tördelem!

Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt

József Attila: Óh szív! Nyugodj!

Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

1928 vége

József Attila: Amit szivedbe rejtesz

József Attila: Amit szívedbe rejtesz - Patkós Márton (Vers mindenkinek)

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe – mondják –
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek –
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

1936. május, Freud nyolcvanadik születésnapjára

Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez

Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez - Barbinek Péter (Vers mindenkinek)

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

Ady Endre: Add nekem a szemeidet

Ady Endre: Add nekem a szemeidet - Lukács Sándor (Vers mindenkinek)

Add nekem a te szemeidet,
Hogy vénülő arcomba ássam,
Hogy én magam pompásnak lássam.

Add nekem a te szemeidet,
Kék látásod, mely mindig épít,
Mindig irgalmaz, mindig szépít.

Add nekem a te szemeidet,
Amelyek ölnek, égnek, vágynak,
Amelyek engem szépnek látnak.

Add nekem a te szemeidet.
Magam szeretem, ha szeretlek
S irigye vagyok a szemednek.

Ez a vers szerepel a 19 legszebb szerelmes magyar vers című gyűjteményünkben is.

Gárdonyi Géza: Legszebb versem

Az első versem rossz és hosszú volt,
s tőlem egy holdas éjet elrabolt.
De benne állt, hogy arca gyönge rózsa,
haja arany, s a szeme kék írisz.
Nem akadt lap, mely kinyomtatta volna,
de nékem tetszett, s tetszett néki is.

Hogy elolvastam ott a kis-szobában,
ő piros volt, s én meghatott.
A kanári is fenn a kalitkában
kidugta orrát, s hallgatott.

– Köszönöm, – így szólt Vilma végül,
– gyönyörűszép e költemény:
hadd tegyem el örök emlékül!
– Elteheti, – feleltem én.

És ő az írást összehajtva
keblébe rejté gondosan,
aztán a karját nyakamba fonta,
s megcsókolt forrón, hosszasan.

Azóta írtam sok jobb verset,
– közölte néha tíz lap is,
de én azt tartom, s mondja Vilma is,
hogy az az első, bár senkinek se tetszett,
az volt a legszebb!

Ady Endre: Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

Juhász Gyula: Szerelem?

Juhász Gyula: Szerelem - Für Anikó (Vers mindenkinek)

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Ez a vers szerepel a 19 legszebb szerelmes magyar vers című gyűjteményünkben is.

Ady Endre: Ha szeretlek…

Ady Endre: Ha szeretlek – Tenki Dalma (Vers mindenkinek)

Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.

Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgota.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom –
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek… Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!…
De mért?… Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt –
Többet ér egy hosszú életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!…