Pusztítva jár, zúg
Az őszi szél,
Zúgtára hull a’
Hervadt levél.
Felzajg üvöltve
A’ vad halál,
‘S az ember elhúny,
Gyász sírba száll.
‘S mig ott alussza
Nagy álmait, –
Lágy béke őrzi
Szent hamvait. –
Oh engem a’ sors
Ha sírba int:
Lilám: ne láss bút,
Ne néma kínt.
Megjön virulva
Majd a’ tavasz,
Poromra is tán
Lehajlik az.
Oh! jöjj el akkor
Te is Lilám,
‘S érző kebellel
Borulj reám.
Hidd, szellemajkon
Felszólalok,
‘S virágba kelnek
A’ sírdalok.
Szakaszd fel azt, mi
Hantomra nő,
A’ sziv-virágot
Hiv szenvedő.
Kebledre tüzd fel
Hitzálogul
Hogy még reám is
Tavasz virul,
‘S ki létre hivott.
A’ semmiből:
Felkölthet isten
Sír’ éjiből.
