magyar-versek

Sohonyai Attila: Jó veled, jó melletted

Keresem hol a cukor,
s te elém teszed…
amíg a kávémban elkavarod,
én ízesítem a tied;
jó veled, jó melletted.

Sokszor az őrület kerget,
és te törődőn végighallgatsz.
Amíg a nyugalomig elérek,
kérdezem: neked milyen volt a nap?!
Jó veled, jó melletted.

Van tudod, mikor csak úgy…szúrok és bántok,
s te kikötőt adsz e zavart tengernek,
míg engem elér a szárazföld-nyugalom,
foglak; te ily hajótöröttségbe ne rekedj;
jó veled, jó melletted.

S mikor újra elbújik a cukor,
te ismét elém teszed.
Miközben az életemet magaddal lágyra kavarod,
igyekszem ily édesre ízesíteni én is a tied:
jó…nagyon jó veled.

Sohonyai Attila: Várva rád

Addig várok rád, amíg tudok.
Alkukat kötök a sorssal, s ha kell,
a csillagokra is rácáfolok. Ha kell,
időt utazok, múlt leszek érted,
s azért harcolok, hogy lénye lehess
a jövőmnek. Amikor már kemény
lesz a lágy – várok rád.

Addig várok rád, míg a csontjaim
feladják, s ízületeim elsorvadnak.
A kopogó háztető pala akaratai
elhasználódnak, s a feladás vizei
onnan az esőt homlokomra csorgatják.
De miattad, lehet hogy a földbe
akkor is gyökeret verek, s ha ágaimat
kapálják az irigyek, csendben leszek
akkor is, a bosszúszavak és a lebeszélések
mit sem törnek, mit sem aláznak engem,
mert ki a célért áldozza fel mindenét,
az végül csak nyertes lehet. Ebben
kell higgyek, s ezért kell, ezért nem
adhatlak fel. Minden drága és féltett
külső kincsemet, mire megjössz,
elvitték már tolvajok, kifosztott
leszek, s belül is ingatag hanyagság;
magammal szemben.

S a világ utolsó óráján, ha
a megrepedt harangot kongatják,
minden bizonnyal én már por leszek,
egy tömör elhasználódás – Kit érdekel?
S a földön szétterült hamumból mikor
már lakmároznak a szelek, remélem
te addigra fölöttem állsz, s e rémképes
várakozásból felébresztesz.

Sohonyai Attila: Napról napra

…nem tudom milyen örökké szeretni.
Milyen, ha lehozzák a csillagokat.
Miként lehet valakivel megöregedni,
s szép szavakban esküdni, a valójában
bebizonyíthatatlant…

De azt tudom, milyen, utánad inni az üvegből,
milyen előbb takarni be téged, mint magam,
hogy reggel neked kedvedért kávét főzök,
s ha elönt a félelem, első, hogy téged felhívjalak.

Hogy mosolygok, ha sokáig készülsz,
és egyre jobban tetszik, mikor kócos vagy,
amikor a hibáinkat megnevetjük,
…amikor a biztonságot úgy hívod: „két karodban”.

…nem tudom milyen örökké szeretni.
Milyen, ha lehozzák a csillagokat.
Én azt tudom, hogy te vagy az a valami,
ami miatt akarom, hogy a mát kövesse,
mindig egy holnap.

Sohonyai Attila: Ha nőt szeretsz

Ha nőt szeretsz, az legyen nő,
ne tétova leányka, kit a jelen idő
divat-ideálja dönt délibábba,
s nemtudomsága taszítja
kecsesből sutába.

Ha nőt szeretsz, tudd tisztelni!
A nő lenge, finom selyem,
ezért akárki nem viselheti:
ha nőt szeretsz, légy rá méltó férfi!

Ha nőt szeretsz, küzdj meg
érte. Elutasítása elveid pirosából
az elszántságot ki ne verje.
S ha elsőre alul is
maradsz, fel ne add;
ha nőt szeretsz, legyen érte
benned akarat!

Ha nőt szeretsz, mutasd neki,
de csak neki! néha nála is
törékenyebb vagy. Ha ő
olyan nőből van, tudja;
aki nőt igazán szeret,
csak érte s védelmére
lesz tömör vas.

Ha nőt szeretsz, őszinte légy,
ne csalfa. Volt épp elég már,
ki lelke zongoráját elhangolta.
S ha nőt szeretsz, tisztán legyen
neked ő az egy, ahogyan te
vagy neki:

ha nőt tudsz szeretni,
akkor vagy igazán férfi!

Sohonyai Attila: Szeretni beláthatatlanul

Nem tudom elhordani a hegyeket…
Kicselezni, mit az élet közénk taszít.
Előre látni mi láthatatlan lesz,
És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs.

De azért kicsit mégis adhatom a jövőt:

Mert elveszem, mit kezedben cipelnél,
Felkaplak, ha esni kezdene az eső,
Megcsókollak minden reggel, hogy felébredjél,
hogy ne aludj örökkön.

Hogy zrikállak, mielőtt felidegesítenél,
és elviszem a balhét, mielőtt rád kellene haragudni,
és ha haragszol rám, újra-mosolyodért
mindig, mindig bocsánatod kérni.

Nem tudom elhordani a hegyeket…
Kicselezni, mit az élet közénk taszít.
Előre látni mi láthatatlan lesz,
És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs.

Szeretni tudlak. Beláthatatlanul.
Az egyetlen jövő, mit én ígérhetek.
De ezt szívesen teszem fogadalmul,
mert e tudhatatlan jövő, veled biztos-jelen.

Sohonyai Attila: Édesanya

Ott voltál nekem,
mikor a világ összement,
mikor szélesedett;
ott voltál mindig, ahol kellett.

Köszönöm, hogy nincs adósságom,
csak feléd, csak örök-számodra.
Köszönet érte hogy ott tarthatok,
hogy tiszta szemmel nézhetek a holnapba.
S hogy nem követelsz rajtam ezért
felesleget, kamatot, és sokat;
hogy úgy tanítottál szeretni,
hogyha magadból minden jót
szétosztasz, a legtöbb neked marad.

Köszönöm, hogy nem kesztyűvel
nyúltál soha felém, hogy engedted
az élet ütései után, hogy odatartsam
az arcom másik felét.
S hogy elém nem utat raktál, hanem
célt, hogy azt mondtad mikor
választani kellett, hogy te dönthetsz,
de ne értem, másért, csak magadért!

Köszönöm, hogy a magamra kovácsolt
düh-láncokat mindig puhává tetted,
hogy bennem a betörhetetlenséget
ostor helyett csókokkal szelídítetted.
S hogy nem fedted ellenzővel le
a szemem, mert azt mondtad,
akit erőből terelnek látni az vak marad,
s a világban szivárványra nem lelhet.

…ott vagy velem,
mikor a világ összedől,
vagy újjászületik,
hogy itt vagy mindig:
Köszönöm!

Ostrozánsky Gellért: Nyelves

Agg magyar nyelvünk, ősi korok tanúja,
Titkát ki fejti meg, hol leledzik kulcsa?
Kőlapok, pergamen; sok rész-igazságot
Rejt, ismeretlen múlt csoda valóságot.

Medence üstjében a nyelv csiszolódott,
Egyik a másiknak gazdagságot adott.
Eddig szépen lassan, finoman változtak,
Ma a médiától szárnyalva torzulnak!

Angloszászok nyelve, hogy is lett oly menő?
Ezt majmolva terjed, mint vírus…a fertő!
Páváskodni nem kell idegen szavakkal,
Keress megfelelőt, alkossál ragokkal.

Büszke tollforgatók, vagánykodó kúlok,
Hiányosság csak, ha nem magyarul szóltok!
Hiúság mit hisztek, – stílusotok pazar;
Csak szóbugyorban erjedő szennyes zavar.

Nyelvünkből biz lehet formára alkotni,
Ismeretlen dolgot magyarba foglalni.
Bőséges kincsestár, nemzet ékessége,
Tolladdal úgy írjál, minden magyar értse!

Dunatőkés, 2024. március 24

Ostrozánsky Gellért: Sötét-kór

Növényeknek,
Állatseregnek,
embereknek…

Elfolyik lassan létleve.
Dúl világnak keserve,
Földanya meggyötörve.
Harmónia romba döntve

Múló esztendők…
Tervezett vérfürdők…
Tömött temetők…

Profitnak éhsége
Elitnek burkolt betegsége…
Csillapíthatatlan!
Hatalomvágy gyógyíthatatlan!

Véres eszköz…
Utazás ördöghöz,
Pusztuló földhöz.

Életet béke terem.
Fegyverem
Szóban lelem.
Istenben reményem.

Dunatőkés, 2024. április 10.

Ostrozánsky Gellért: Szinte-mese

Híg a fény erő,
Napnak búbja látszik csak.
Elkullog mára.
Sompolyog az éjszaka,
Nyugtat erdőnek szaga.

Erdőszéli rét
Mesés történet szövő.
Vadvilág-mozi.
Csend honol már vidéken,
Csoda villant… sebtében .

Rókát űz az őz.
Esti bátorságpróba?
Anyai ösztön!
Létért folyik a csata,
Állatoknak naponta.

Nyúl résen kémlel.
Kivételes pillanat.
Hihetetlenség!
Nem hisz saját szemének,
Amazont vél egy őznek?

Dráma elillan,
Róka iszkol sebesen.
Gida öröme!
Vigadhat a csemete,
Nagy anyjának hőstette.

Kurta jelenet
Élet-próbatétel volt.
Élmény megmarad.
Állat tanul magától,
Ember ritkán…hibákból!

Dunatőkés, 2024. május 13