Háborús versek

Pilinszky János – Távozó sereg

Takáts Vilmosnak

Hiába kutatsz, nem látsz zászlót
sötét kezemben, hűs sisak
se nyomja fürtöm. Nem fogadta
a készülő sereg fiad.

Te hittél bennem, és én benned,
s most nem felejtem már soha,
hogy fegyverkeztem és hiába,
fülembe tép a mostoha,

a drága kürtök búcsuzója,
belém hasít és meggyötör.
Kibomlok, gyenge ág a szélben,
a szív utólszor tündököl.

Utolsót lobban ifjúságom,
s kiolt a vak önkívület.
A többiek nyeregbe szállnak.
Hideg a hajnal és süket.

Mi lesz velem most? Nézz szemembe.
Ha nem te, hát ki szánna meg?
Te nem lehetsz, te nem vagy rosszabb,
te jobb vagy, mint a többiek!

Ha megszültél, most nézz szemembe,
ha szeretsz, most meghallanád,
mit én már mindörökre hallok:
a távozó sereg zaját.

Pilinszky János – A fényességes angyal is

Emlékezés egy világháborús karácsonyra

Az égbolt elsötétedett.
S akár a végitélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.

Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.

Aztán a roppant csöndön át
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,

akár a fényes pelyhek is
vigyázva földet értek,
a fényességes angyal is,
ő is a földre lépett.

Ady Endre: Cifra szűrömmel betakarva

Szerettem volna, hogyha untat
Bolondulása a Földnek,
Ez a nagy vér-lakodalom,
Cifra szűrömmel betakarni
Vihar elől magunkat.

Be jónak indult ez a játék,
De közben szinte mi kedvünkért
Kitört az égi háború,
Fájva, sivítva és cikkázva:
Átok ez, vagy ajándék?

Küldöm a szivemet szivedre
Óráiban borzalomnak,
Hátha mégis odatalál,
Ahol egyetlen helyet kaphat,
Hol tán mégis pihenne.

Be nagyon rettent ez a várás,
Be méltatlan is a mi sorsunk:
Tépett és véres milliók,
Két szép ember, kiket rosszkor vett
Elő a megkivánás.

Pósa Lajos: Halász, halász, mit csinálsz?

Halász, halász, mit csinálsz?
– Hálót kötök, pajtás.
Minek az a háló?
– Hát halacskát fogni.
Minek a halacska?
– Paprikást csinálni.
Minek a paprikás?
– Utast vendégelni.
Minek az az utas?
– Bányát nézegetni.
Minek az a bánya?
– Vasacskát teremni.
Minek a vasacska?
– Aczélt kovácsolni.
Minek az az aczél?
– Szép kardot csinálni.
Minek az a szép kard?
– Katonának adni.
Minek a katona?
– Háborúba menni.
Minek a háború?
– Ellenséget verni,
Hirt, nevet szerezni,
Hazáért harczolni,
Ha kell, meg is halni!

Radnóti Miklós: Erőltetett menet

Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, –
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!

Bor, 1944. szeptember 15.

Ady Endre: Béke

Hágában konferenciáznak,
Párisban helyreállt a csend.
Nálunk csak úgy dühöng a béke,
Csendes, nyugodt a parlament.
A vén világrész vesztét érzi,
Minden lecsendesült, nyugodt,
Ilyen botrányos békességről
A történet még nem tudott.

Észak ködös, fagyos mezőjén
Egy nép rabláncban görnyedez,
A germánok büszke Cezárja
Szabad sziveknek tőrt szegez,
A gall hajó hullámban táncol,
Egy uj Marseillaise hangja cseng,
Kenyeret kér a népek ezre –
S mégis dühöng a béke, csend.

Farkasszemet néznek egymással
Országok, népek, nemzetek,
Ezer törekvés, ezer eszme
Igázza le a szellemet;
Földrészünkön nagy tisztulás kell,
Vihar, mely messze-messzezeng,
Harc kell, mely igaz békét szüljön,
Mert most hazug a béke, csend!…

1899. június 15.