„Rosszkedvünk telét” hogy féljük! – Mi vár?
Elűzi-e tavaszi napsugár,
Eloszlik-e fejünk felől a köd,
Terem-e búzát kenyérnek majd a rög?
Diadallal nyert „győztes koszorú”
ragyog-e majd józan ész homlokán ?
„Szelíden mosolyog a háború”
öszeroskadva bűnbánat okán?
„Nem lovagol páncélos” szörnygépen
Hogy „szívét ijessze” ellenfélnek?
„Ehelyett fürge lábakkal szökell”,
és táncot lejt, hol vígan szól az ének?
Hisz tündéri álom helyett is vért lát,
s „Az ember szíve tele félelemmel
És nem beszélhet senkivel, aki
Nem komoran és nem rettegve néz rá”
– Mert nem vívnak már a vitézek
Mívesre vert karddal, mint anno, régen.
A gyilok fél világon átsüvít,
Mely százezerszer is gyorsabb mint a nyíl
Elpusztítva mindent ami élő.
Lesz-e a világot újjá Teremtő
Ki új Édent varázsol s Kánaánt,
Kígyó nélküli almafát, szép hazát?
2022.11.
