Költészet világnapja, március 21.

A költészet jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A kultúra alapvető bástyája. Az elmélyülés, a lelki feltöltődés és gondolkodás egyik legfontosabb eszköze. Ezért fontos a z, hogy a Költészet világnapjával felhívjuk rá a figyelmet és minél többen, minél többet olvassanak verseket.

Ebben a cikkben a Költészet világnapjáról lesz szó.

Költészet világnapjának eredete

Március 21-én tartják a Költészet Világnapját, amelyet az UNESCO (Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete) 1999-ben határozott meg azzal a szándékkal, hogy elősegítse a nyelvi diverzitást és bővítse a kihalás szélén álló nyelvek ismeretét költői alkotásokon keresztül. Ennek a napnak a létrehozása a költészet népszerűsítésére irányul világszerte – beleértve az olvasását, írását, publikálását és oktatását –, valamint arra törekszik, hogy új életet leheljen a helyi, nemzeti és nemzetközi költészeti mozgalmakba, ahogyan azt az UNESCO kezdeti nyilatkozata is hangsúlyozza.

Az ünnep kezdeményezője Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára volt, aki 1998-ban javasolta a nemzetközi költészeti nap megállapítását egy UNESCO-hoz írt levélben. 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszakán hivatalosan is március 21-et, az északi félteke tavaszának kezdetét nyilvánították a Költészet Világnapjává. Ezt a napot minden ország sajátos módon, a civil társadalom és a nem-kormányzati szervezetek aktív közreműködésével ünnepelheti meg.

Költészet napja Magyarországon és szerte a világon

A magyar költészet napját április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. A magyar költészet napja című oldalunkon erről részletesen írtunk.

Szerte a világon pedig bizonyos országokban októberben, novemberben ünneplik. Az Egyesült Királyságban október első csütörtökjén ünneplik.