– Hányan sirják, panaszolva
ezt az életet:
milyen szép lehetett volna
s milyen csúnya lett!
Nyerstejjel és citromkővel
eltünik a folt.
Csak az életről nem tűn el
ami foltja volt.
– Nem én, nem én szennyeztem be
hófehér ruhám.
Más emberek keze kente
szutykait reám.
Olyan voltam mint fehérre
meszelt tiszta ház,
kit az utcák csőcselékje
behány s meggyaláz.
– Mit csalod magad, bús sárház?
Sárból a falad!
Fehérséged csak hitvány máz,
sár vagy az alatt.
Sárból vagy, s ha besároznak:
sírni nincs jogod
saját elemeddel dob csak
aki sárral dob.
– S ha tetszett az Ég Urának
hogy e sárvilág
szinén sárból vert magának
ily kis kalibát…
1934. ősz-tél
