A rózsa csügged, halványan lehull,
Ha nyári éjek üde harmata
Meg nem szépíti sáppadó szinét.
Könnyek táplálják a szerelmet is,
De édes könnyek lassú permetegje,
Minőt boldogság – túláradva – sír!
Ó kedvesem! Szemed derült egéből
Ne harmatozzék más könyű soha!
1885.
