Eötvös József: Panaszok

Az ágon függ remegve
A zöld levél,
Körűlte vígan szállong
Az esti szél.

Mért kell lekötve lennem? –
Sohajtozik –
Zöld a mező s rajt minden
Virágozik.

De én az ághoz kötve
Csak rab vagyok,
A szép mezőn veled nem
Szállonghatok’.

S a szellő átsuhanva
A rét felett,
Magával visz egy száraz
Falevelet.

Mért kelle elszakadnom –
Szól bús szava –
A törzsről, hol az élet
Oly szép vala?!

Kit elragadt tövéről
A végezet,
A földön nem talál az
Más nyughelyet’.

1847.