Tavaszi délután jókedvű társaság
ibolyát szed lenn a Szépasszony-völgyében.
Juliska nem talál: Kevés még a virág.
– Aki engem szeret, ibolyát ad nékem.
Lódul, siet hozzá úrfi és öreg úr:
ez a vallomásnak legkönnyebb formája.
Csak egy sápadt fiú nem szalad, nem mozdul,
pedig neki is van egy-két ibolyája.
Mikor aztán hátramaradtak kettősben,
Juliska mosolygón a szót így folytatta:
– S akit én szeretek, ibolyát kap tőlem.
A fiú erre a kalapját tartotta.
