A lámpa olyan mélabúsan
vetette árnyékát szobámra…
Először csupán azt gondoltam:
egy lámpa, egy parányi lámpa.
Aztán meghasadt a plafon,
a padlón megjelent a mélység –
felettem zúgó csillagok,
alattam tátongó sötétség.
S a lámpa, a parányi lámpa
megvakitotta a szemem –
s olyan vagyok, mint vén Homérosz:
nem látok, csak emlékezem.
Emlékezem az ős tájakra,
melyekkel a lelkem tele –
forog az Ókeánosz habja,
süvölt Hadész roppant szele!
