Fehér galagonya, – beh virágos!
Semmi közöm a szomorúsághoz!
Gyöngy a kedvem, Isten, ember lássa –
Kölcsön is vehet belőle, aki megkívánta.
Tudod-e, hogy letépem a húrod,
Ha még azt a keserveset húzod?
Beteg tán a hegedűszerszámod,
Add, kötök rá orvosságot, sok fehér virágot.
Vén csavargó! Kósza éjfélóra,
Hova sietsz? Ülj le hát egy szóra.
Boros fővel is odajutsz máma,
Úgy lassacskán, minthogyha csak a szeretőd várna.
Töltsetek! Vagy várjatok csak, mégse!
Meg találnak haragunni érte…
Legelőször a színébül porba öntsetek le.
– Köszöntöm az elfelejtett, régi Istenekre!
1901.
