Ömledező csermely, s te szelíd berek, árjai mellett,
És te kies hajlék a berek árnya között,
És te, ki ott lebegél hajadat koszorúzva virággal,
Itt eped a költő, barna leányka, feléd.
Egykoron ah dalain ha borongó kénybe merűltél,
S májusi harmatként reszkete könnyed elő:
Ajkaidon ó zengd ki nevét, ó zengd ki sohajtva,
S hab, berek, és hajlék zengeni fogja veled!
Cseke, 1825. május
