Félig én már át vagyok.
Úgy nézz rám, ha elmegyek,
Látsz-e újra engemet,
Azt te már nem tudhatod.
Néhanapján nő felé
Hogyha hajlok szerelembűl,
Mint a vén tölgy, aki megdűl,
Gyökerem szakad belé.
Nálunk így van már biz a!
Nincsen nyugtunk egy percet sem
Itten roppan, ottan reccsen,
Mindég van egy kis hiba.
Tétovázni vál-úton,
A közelből messzit várni,
Évet évre elherdálni, –
Azt biz én már nem tudom.
Engem úgy nézz csak te már,
Mint habokból fölbukót,
Csókom mindég búcsú-csók,
Alélásom: kis halál.
Nyugat, 1934 / 2. szám
