Jönnek hozzám hírem lidérci
Kék lángjától vont emberek,
Bekopognak az ablakomon,
De ajtót nyitni nem merek.
Óh fáj, nagyon fáj rab, fakó, bús
Kunyhóm, hol az ajtósarok
Sír, hogyha fordul, s lomha koldus
Én, volt költő, csak sorvadok.
Ne lépjetek át küszöbömön,
Remete-látó magyarok,
Nem az vagyok már, aki voltam,
Nem vágyom és nem akarok.
Élőhalottként eltemetve
Vaskoporsómat hordozom.
Mint eszelős: saját nevemet
Kiáltozom az alkonyon.
1937. március
