A falu ködben, a torony se látszik:
Leborulok a hontalan magányban.
Fülem a földhöz nyomva figyelek,
Kiveszem tisztán: zúgnak a harangok.
Közülük egy különösen kiválik,
Amelyet egyik ősöm öntetett,
Valami kuruc a Rákóczi-korban.
Cseng-bong, cseng-bong: Istennel a Hazáért!
Igy ver szivem a ködös éjszakában
Borongó ősz gyászába burkolózva.
Ver-üt, ver-üt… O, harangozok én is!
Nem tudom, meddig hallik el a hangja.
Csak zengi, zengi, amit a harang.
Mig ver, mig ver: Istennel a Hazáért!
