Egyszer egy verébnek az jutott eszébe,
Hogy behurczolkodik a fecske fészkébe.
Puha pelyhes ágyon jobb lesz neki hálni,
Mint a szalma között szanaszét bujkálni.
Eresz alatt várta, eresz alatt leste,
Hogy mikor megyen el otthonról a fecske.
S alig hogy kitette a fecske a lábát:
A veréb ott termett… s elfoglalta házát.
Megy haza a fecske. Látja, hogy mi történt
Csicsergi, csicsergi: “Eredj innen tüstént!
Épits fészket te is!…” – “Minek épitenék?
Nincs kedvem, nincs kedvem”, – csiripel a veréb.
Látta szegény fecske: kutya van a kertbe’,
Szálldozó társait összecsicsergette.
A fecskék, a fecskék hamar összegyültek,
Tanácskozás után szanaszét repültek.
Ujra visszajöttek s a verébhez szálltak,
Egyik sarat hozott, másik szalmaszálat.
Ugy befalazták ott, ugy oda temették:
Ha meg nem halt, most is ott jajgat a veréb.
