Bármerre is, tekint a szem,
Mindenütt: élet! élet!
Rózsás öléből hinti szét
Anyánk, a nagy Természet.
S minden oly szép, tökéletes,
Mit alkotott kezével,
S a Lét varázsát, örömét
Bölcsen osztotta széjjel:
A sas a bérceken tanyáz
S büszkén kereng a légben;
A denevér zsákmányra les,
Alkonyi sötétségben.
A méh tarka virágokon
Zsong s gyüjti édes mézét,
S egy atka silány hulladékból.
Veszi ki szerény részét.
Szitakötő a napsugárban
Cikázik a patak felett,
S a fecskepár kis páholyában
Él víg családi életet.
A vakond sötét rejtekében
Keres férget és bogarat,
S nem látott szegény életében
Sohasem – egy napsugarat.
Egy napig él a kérész és a
Száz éves holló károg a fán,
S az ember szól: “Enyém itt minden!
S lesz ezredek folyamatán.”
S a virág hull és egyre hull,
Elporlik ember, féreg:
Ki tudná azt megmondani,
Mely’knek volt szebb az élet?…
