Szeretnék még egy nyarat érni,
Egy-két hetecskét áthenyélni,
Tópartot, erdőt, rétet járni,
S egyebet semmit nem csinálni.
Tóparton ülni, napsütésben,
Nagy, boldog magamfeledésben,
Hullámain a zsongó csöndnek
Gyöngyét halászni halk örömnek.
Árnyékos erdőn, tarka réten
Tünődni sok-sok semmiségen:
Játékát nézni fénynek-árnynak,
Virágát szedni kurta nyárnak.
Időnek nemtudója lenni,
Csak járni-kelni, jönni-menni,
Napot könnyelműn elfecsélni, –
Gondatlan szívvel élni, élni!
Nyár végén aztán, bús sóhajban,
Mindentől búcsút venni halkan,
Mégegyszer mindent átölelni,
S nem bánom, – végső útra kelni…
