Üres a tarisznyád, bujdosó pajtásom.
Az enyém is úgy van. Kacagjunk egymáson.
Álljunk meg egy szóra nagyok küszöbénél…
A te szavad bátor, hátha kegyet kérnél?
Iveld a derekad, a fejedet szegd meg,
Megtelik a szerdás. – Tenném, de nem enged,
Olyan a gerincem, mintha szikla volna,
Fejem égnek feszül, mint a falunk tornya.
Hát eb ura fakó! Maradok, ki voltam.
Nagyurak küszöbét sohasem tapostam.
Megyek a farkassal, halott erdőn hálok.
Majd elaltat egyszer az útszéli árok.
