Nézem üres kezeimet. Vonalakat, barázdákat.
Tenyeremnek szép díszeit, emlékeit kézfogásnak.
Egykor volt egy láthatatlan, erős kapocs kettőnk között,
Pacsizással pecsét-varázs kezünk közé beköltözött.
Visszahívják az ujjaim a tapsot, mint örömtáncot,
Mikor kézben őriztem a pillanatnyi boldogságot.
Imára kulcsolt kezekben otthonra lel a szeretet,
Akármilyen rögös úton irányt mutat, végig vezet.
Találkoznak tenyereink, s megnyitják szívünk bugyrait,
Hordozzuk majd egymásnak a lelki ujjlenyomatait.
